Délmagyar logó

2017. 03. 31. péntek - Árpád 5°C | 17°C Még több cikk.

Győri bálok az autistaotthonért

Szombaton este Győrött két farsangi rendezvény bevételét is a Mindszentpusztai Autista Védőotthon létrehozásának segítésére szánták a szervezők. Az összesen ezer bálozó révén több millió forint gyűlt össze.
Idén a lokálpatrióták Bausa Henriettet választották a legszebbnek. Jutalmát a tavalyi győztes, Kőváriné Szalánczy Krisztina adta át.
Az Arrabona Lions Club és a „Mit Tehetnék Érted?" Autizmus Alapítvány már másodszor szervezett együtt bált. A hétvégén a Gyertyafény étteremben több mint 300-an szórakoztak és jótékonykodtak. A felajánlásokból, a belépőkből és a tombolából származó bevételből 1,3 millió forint gyűlt össze az autista gyermekek javára. Varga István, a lionok alelnöke örült annak, hogy ennyi embert sikerült mozgósítani a cél érdekében, mert nekik és a hasonlóan jó szándékúak felajánlásainak révén a Mindszentpusztára tervezett otthon a csaknem egy évvel ezelőtti alapkőletétel óta tető alá került. Nyerges Csaba, a Kisalföld főszerkesztője, mint a bál védnöke leszögezte: a készülő autistaotthon a civil összefogás jelképe. Szólt arról, hogy többtucatnyi vállalkozásnak és civil szervezetnek köszönhetően az épület elérte a 40 százalékos készültségi fokot. Úgy véli, az ötlet kezdeményezői büszkék lehetnek arra, hogy ez központi támogatás nélkül sikerült. Elmondta, hogy lapunk tov ábbra is az otthon építése mellett áll.

Társak a megoldásban

Dr. Kiss István, az egyik bálozó szintén nem először vett részt olyan rendezvényen, amely a mindszentpusztai építkezést szolgálta. Ezúttal is szívesen adakozott, mert ismeri a törekvés eddigi történetét. Sajnálatosnak tartja, hogy csak a jótékonykodás a megoldás erre a problémára, de éppezért elengedhetetlen szerinte az összefogás. A bálba vendégként érkező Holle Zsuzsa is arról nyilatkozott, hogy azoknak a gyerekeknek, akik autizmusban szenvednek, megoldatlan a későbbi helyzete. Ugyan a saját családjában nincs ilyen probléma, de a sérült gyermekek integrálását mint óvónő fontosnak tartja. Úgy véli, az adománygyűjtésnek a bál elterjedt és bevált formája, ilyen alkalmakkor az emberek fehér asztal mellett szórakozva társsá tudnak válni egymás problémáinak megoldásában.

A második legnagyobb

Hasonló hangulat uralta szombaton este az egyetemi csarnokot is, ahol az ötödik Győri Lokálpatrióta Bál zajlott és öt étterem kényeztette kínálatával a mulatozók ízérzékeit. A különleges karakterű francia konyhát képviselő Hotel Schweizerhof étterme például kalóriában szegény, ízekben gazdag étkeket tálalt fel. A halaktól a vadakig sorolható széles választékból kiemelhető a libamájterrine a hozzá való hagymalekvárral és a Provence fűszereivel ízesített sertéspástétom, a füstölt pisztrángfilével töltött burgonyacharlotte.

A Győri Vendégvárók Egyesületének elnöke, Pető István főszervezőként úgy véli, a győri lokálpatrióták bálja a második legnagyobb bál hazánkban az Operabál után. Megtudtuk tőle, hogy hatszázan vásároltak rá idén belépőt és velük mulattak a protokollvendégek is. A résztvevők közt sok a „visszajáró vendég", azaz a rendezvény törzsközönségre tett szert. Takács Zoltán feleségével és barátaival például eddig minden alkalommal megjelent ebben a bálban. T

öbbek közt azért, mert a jó étkek és a jó borok mellett megfelelő nagyságú tánctérre számíthat. Serfőzőné Tóth Andrea harmadszor vett részt az esten, minden alkalommal remekül érezte magát. Sok olyan ritkán látott ismerőse van, akikkel itt biztosan találkozhat. Győriként lokálpatriótának érzi magát, ezért is tartja fontosnak a megjelenést és szerinte az is természetes, hogy a bál melléállt egy fontos célnak, ezért szívesen adakozott. A bál hozadékát, a tombola bevételét a bálozók által tett felajánlásokkal kiegészítve az autista gyermekek mindszentpusztai otthonának felszereléséhez ajánlották fel a szervezők. Pontos szám még nincs, de várhatóan legalább annyit tudnak átutalni, mint tavaly, azaz mintegy kettőmillió forintot.

A lokálpatrióták bálján a Győri Jégsportért Alapítvány kuratóriumának elnöke, dr. Jakab Tamás bejelentette, hogy a győri emberek összefogásának köszönhetően sikerül befedni a helyi jégpályát. Elmondta azt is, a győri gyerekek ingyen tanulhatnak meg korcsolyázni. A bálban a legjobb táncos párnak járó kupát a Bakonyi házaspár nyerte el. A bál szépének Bausa Henriettet választották meg, udvarhölgyei Bakonyi Kata és Baranyai Judit lettek. A bál védnökei: Balogh József polgármester, Eredics Imre, Kun András, Schmidt Péter, Dömötörné Holeczky Judit alpolgármesterek, Firtl Mátyás, a megyei közgyűlés alelnöke, dr. Écsi Béla, a Pro Urbe Lokálpatrióta Egyesület, Szabó Péter, a Rotary Club, Mennyeiné Várszegi Judit, az Arrabona Lions Club és Döncző Zoltán, a Győri Lions Club elnöke.

Kapcsolódó cikkek >>

Autista gyerekek a fürdőben (2003-12-10) >>
Autistaotthont építenének (2002-12-01) >>
Autistákért gyűjtöttek (2002-12-26) >>
Bál az autistákért (2003-03-02) >>
Elkészült a tető, jöhet a tél! (2003-12-05) >>
Gálaest és alapítvány az autisták javára (2003-03-04) >>
Koncert az esőemberkékért (2003-05-15) >>
Lakóotthon épül a jövőnek (2003-02-23) >>
Kultúrával Mindszentpusztáért (2003-12-14) >>
Védőszárny esőemberkéknek (2003-01-10) >>
Védőotthon autistáknak (2002-10-12) >>

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vágó István újra a Magyar Televízióban?

Vágó Istvánnak 48 millió forintos éves fizetést ajánlott a Magyar Televízió - tette közzé a TV2… Tovább olvasom