Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 20°C | 33°C Még több cikk.

Győri keserédes emlékezés

A megyeszékhely, Győr máig egyetlenként(!) talpon maradt élelmiszer-feldolgozó cége a keksz- és ostyagyár
A megyeszékhely, Győr máig egyetlenként(!) talpon maradt élelmiszer-feldolgozó cége – eltűnt a tejüzem, az olajgyár és a Ringa is – a keksz- és ostyagyár. Ostyát vagy ahogy a győriek mondják, speciált már egy ideje nem gyárt és nagy valószínűséggel most elviszik a városból a kekszet is. A cég gazdája, a Danone néhány nap múlva ígéri a végleges döntést, ám bármi legyen is, most már bizonyos, hogy ismét új fejezet kezdődik a 106. évében járó gyár életében. Nagy Imre, egykori cukorüzemi főnök 45 évet töltött a gyárban a múltra emlékeznie győri keserédes...

–  Alacsony, vékony gyerek voltam, tréfálkozott velem édesanyám, hogy cukrásznak való lennék. 14 éves múltam 1955-ben, amikor mint kiderült, eldőlt az életem sorsa. Ipari tanulót kerestek a Győri Kekszben. Így kezdődött. Két hét próbaidő a cukorüzemben. Felvettek, három év iskola következett Budapesten, és az első fél évet ott is cukorüzemben töltöttem. Végigjártam persze mindent, megtanultam a csoki-, a keksz-, a desszertgyártást, de az igazán édes az volt, amit a szakmából elsőként ismertem meg. A nyári gyakorlatokon, már itthon, ismét mindig csak a cukorkaüzembe kértem magam. Nem is dolgoztam sehol máshol, mint a cukorüzemben. Ott voltam szakmunkás, aztán csoportvezető, művezető. Majd az osztály vezetője. Közben elvégeztem az édesipari technikumot levelezőn, kétszázan kezdtünk és hárman végeztünk.

– A vézna gyerek közben megerősödött

– A Kekszben jószerivel csak nehéz munka volt. Az ostyában nagy volt a forróság, a piskótaüzemben kézzel keverték be az anyagot. Nálunk pedig? A felfőzött kristálycukrot színezve, ízesítve, 130–160 fokosan, 35 kilogrammos adagokban kellett hajtogatni, míg 80–90 fokosra le nem hűlt és gyártani lehetett.

Nagy Imre példaképe Specziál Ernő volt. Emberileg és szakmailag is. Tőle tanulta meg a rox drobsz cukorka gyártási titkait, mégis elment a cukorüzemből. Szakszervezeti titkárrá választották.

– Jó csapat volt a gyár, az igazgatókra is jó szívvel emlékezem. Kutasi Lászlóra éppen úgy, mint Bedő Ottóra, aki utána jött. Higgadt, jó vezető volt, nem tartotta magát mindenkinél okosabbnak, nagy önállóságot élveztek vezetőtársai. Akkori főmérnökéből, Halbritter Mátyásból vált az egyik legsikeresebb vezető. De említhetném Balogh Józsefet, Győr későbbi polgármestere példáját is. A raktárban kezdte, s ott végezte el levelezőn a közgazdasági egyetemet.

– Mikor élte a gyár a fénykorát?

– A ’80-as évek elején. Hatalmas fejlesztések kezdődtek. A kekszüzemi és jánossomorjai gyárunkban is korszerűsítettük a cikóriagyártást. Az a tíz év volt a legsikeresebb, a magánosításig, mialatt Halbritter Mátyás vezette a céget. Győrben és Jánossomorján ezernyolcszázan dolgoztak, Mihályiban cukorkaüzemet nyitottunk, ám volt üzemünk Békésben és további tizenegy helyen dolgoztak számunkra Mátészalkától Marcaliig.

– Aztán jött 1991, amikor eladták ezt a már önálló és nagy fejlesztéseket megvalósító gyárat az angol United Biscuitsnek (UB). Nem volt más választás?

– Szerintem nem. Nagyon sok volt a törleszteni valónk, nem bírtuk volna a versenyt. És akkor legalább még választhattunk tizenegy kérő közül. A UB világ cég volt. Nem küldött el embereket, helyükön maradhattak a vezetők, fejlesztett. Abban az időben is jól működött a gyárunk.

– Mígnem...

– Hát igen. Mígnem előbb a középvezetők helyére tette a UB a maga embereit, aztán legfölül is váltott. Már nem volt jó a mi régi bevált receptúránk. Bizonytalanság lett a gyárban. Amikor a UB-s szakszervezeti kollégáimmal találkoztam, ők csodálkoztak rajta, hogy mi csodálkozunk ezeken a változásokon. Számukra már természetes volt.

– Így következett el 2000, amikor a Győri Keksz századik születésnapját ünnepelte.

–  Aztán a rákövetkező évben az angolok eladták a gyárunkat a Danone-nak. El lehet képzelni, hogyan fogadták a dolgozók.  Negyvenöt évig dolgoztam abban a gyárban, feleségem harmincöt évig, de hányan hasonlóan sokáig, évtizedekig. Nem az én munkám a csúcs. Rábai Bélát, egykori kollégánkat a világon sem fogja talán senki utolérni. Tízévesen került a kekszgyárhoz. Az árva gyereket az akkori főnök felkarolta, kifutófiú lett. A gyár taníttatta, aztán majd alkalmazta. Hetven évet töltött valamilyen formában köztünk. Sorszerű az is, ahogy ő elment. Nyugdíjas-találkozón volt, s amikor ment hazafelé, a gyár közvetlen közelében lett rosszul és halt meg az utcán. Rá, aztán a sok száz, ezer kekszesre gondolva töprengek el, mi is következhet ezután.

Ferenczi József

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

FC Fehérvár

3 (2) FC Sopron 1 (0)

Székesfehérvár, Borsodi Liga-mérkőzés, 1500 néző. V.: … Tovább olvasom