Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 35°C Még több cikk.

Győrött a Felcsút

A másodosztályú bajnokságban mindhárom megyei csapat ma lép pályára. A Mosonmagyaróvári TE Ajkán, a Gyirmót pedig Celldömölkön vendégszerepel. Az Integrál-DAC hazai környezetben fogadja a Felcsút gárdáját.

labdarúgás

Ajka–Mosonmagyaróvári TE (15 óra)
A Lajta-parti gárdában nem kevesebb, mint hat futballista – Forrai, Király, Papp I., Godian, Tímár Sz., Szakál – sérült, utóbbi talán leülhet a kispadra, a többiek azonban biztosan kihagyják a meccset. Soós Imre edző elmondta: ennek ellenére a kezdőcsapat tagjai képesek a győzelemre. Gond akkor lesz, ha változtatni kényszerülnek, hiszen a cserepadon rutintalan futballisták foglalnak helyet. A tervezett kezdőcsapat: Antal – Szabó G., Koltai, Pint, Pálla, Takács L., Burkus, Vén, Varga I., Schafranek, Faragó.
Celldömölk–Gyirmót (15.30 óra)
Hannich Péter, a gyirmóti együttes edzője elmondta: az elmúlt heti gólzáporos siker után ezúttal is egyértelműen a három pont megszerzésének a reményében utaznak Celldömölkre. Sérülés miatt előreláthatólag senki sem hagyja ki a találkozót, Korsós Attila viszont legutóbb begyűjtötte a harmadik sárga lapját, így rá nem számíthatnak a mai mérkőzésen. Az egykori válogatott támadó helyettese Tóth Norbert lesz. A keret a következő: Sánta, Sipőcz, Pék, Kun, Radics, Tóth A., Szabó Cs., László, Nagy L., Török, Polyák, Vörös, Horváth R., Károlyi, Németh L., Hegyi, Weitner, Tóth N.
Integrál-DAC–Felcsút (15.30 óra)
A nádorvárosi csapat edzője, Nagy László – aki korábban dolgozott Felcsúton – elmondta: remek együttes ellen lépnek pályára, amely minden bizonnyal még nem mondott le a bajnoki címről. A kék-fehérek azonban szeretnének sikeresen bemutatkozni a remélhetőleg nagy számban kilátogató hazai közönségnek. Győzelemre törnek, hiszen nem akarnak leszakadni az élbolytól. Eltiltott futballista nincs a keretben, Kovács H. azonban sérült. A tervezett kezdőcsapat: Molnár – Orovecz, Máté, Császár, Kovács L., Kertész, Fajkusz, Imrik, Czetti B., Herczeg, Oross.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Láthatatlan és elháríthatatlan rakétát teszteltek Iránban

Irán sikeres kísérletet hajtott végre radar által nem érzékelhető, egyszerre több célpont ellen is… Tovább olvasom