Délmagyar logó

2017. 02. 25. szombat - Géza 1°C | 8°C Még több cikk.

Gyurcsány: Az MSZP a jövő pártja

A magyar baloldal a jövő pártja - jelentette ki Gyurcsány Ferenc szekszárdi választási nagygyűlésén. A miniszterelnök közölte: programadás terén az MSZP ma jobban áll, mint riválisa.
- A magyar baloldal ért valamit, amit úgy látom, hogy legfőbb riválisa nem nagyon ért. Mi programról beszélünk. Arról, hogy mit akarunk csinálni. Az adja ma a magyar baloldalnak az erejét, hogy egyedül képes arra Magyarországon, hogy pontosan megmondja, mit fogunk csinálni ebben az országban a következő tíz évben, a közlekedéstől oktatásig, az egészségügytől kultúráig, a gazdaság fejlesztésétől a szociális ügyekig - hangoztatta Gyurcsány.

A beszédeit megzavarókra utalva pedig hangsúlyozta: az nem program, hogy az egyik politikus sértegeti a másikat, és arra biztatja támogatóit, hogy menjenek el a másik gyűléseire és zavarják meg. Az esztergomi tüntetés kapcsán Gyurcsány Ferenc kijelentette: egy pártelnöknek az is a dolga, hogy rendet tartson a pártjában.

A kormányfő korábban Ráckevén, a főtéren tartott gyűlésén azt hangoztatta, hogy a magyar baloldal a politikai erkölcs és a morál tekintetében is felülmúlja ellenfeleit. Gyurcsány Ferenc szerint a szocialisták nem különbek, hanem jobbak ellenfeleiknél, és ezért fognak győzni a választásokon.

A ráckevei választási gyűlésen is feltűnt egy Gyurcsányt bíráló transzparens és néhány bekiabálás is zavarta a beszédet.

(Krónika hírszolgálat)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy dúla születése

Egyre többen szülnek dúla, azaz "civil" segítő asszony bevonásával, aki megkönnyíti a nehéz órákat. A dúla olyan szülési tapasztalattal rendelkező nő, aki folyamatos fizikai, érzelmi és informatív segítséget nyújt az anyának a szülés előtt, alatt és után. Auxner Beatrix Győrújbaráton él, főállású édesanya, képzett szülésznő és dúla. Már lánykorában elhatározta, hogy nagy családja lesz. Tovább olvasom