Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Gyurcsány bocsánatot kért: ˝őrülten sajnálom˝

A volt kormányfő legújabb blogbejegyzésében a Körcsarnokon kívül rekedteknek is üzent.
"Azokért fáj a szívem, akik nem tudtak bejönni a Körcsarnokba. Akik azzal a reménnyel indultak el otthonról, hogy együtt lehetünk, de már nem fértek be a terembe. Őrülten sajnálom". - mea culpázott blogján Gyurcsány Ferenc. De mint írja nem mentegetőzik, hiszen szereplője és nem szervezője volt a Magyar Demokratikus Charta rendezvényének, a Charta pedig nem professzionális apparátus, anyagi eszközei pedig szegények.

Az érdeklődés egyébként az egy éve gyakorlatilag meg nem szólaló Gyurcsányt is meglepte - egy alkalommal így is helyszínt kellett változtatni. "Bent káprázatos volt a hangulat. Örömteli volt újra együtt lenni." - írja blogjában a szocialista politikus, aki . Ugyanakkor szerinte kár nyakatekert értelmezést adni arról, hogy mi történt.

Emlékeztetőül: az MSZP-ben megoszlottak a vélemények arról, hogy jó-e vagy sem, ha Gyurcsány kiáll, de a volt pártelnök-miniszterelnök szerint csak annyi történt, hogy megmutatta a demokratikus oldal egy kis szelete, hogy van benne erő, büszkeség, hit. És ígéri Gyurcsány blogja végén, lesz még olyan alkalom, ahol ezt újra megmutathatja - írja az ATV.

Olvasóink írták

55 hozzászólás
  • 55. achilleus 2010. március 23. 14:02
    „51. hozzászólás szegedix 2010.03.23. 07:28
    mert, ugye, az őszödi beszédet a választások és nagynyilvánosság előtt mondta el.”
  • 54. ferenczydenes 2010. március 23. 10:11
    „Csodálkozom, hogy még így is volt ennyi <moderálva>, aki megtöltötte a körcsarnokot.”
  • 53. George58 2010. március 23. 08:29
    „51. hozzászólás szegedix 2010.03.23. 07:28

    Neked adjuk ezt cezaromániás pszichopatát, még ráadásul Lendvai szipirtyót is viheted ! Hallgasd egész nap a hazugságaikat!”
  • 52. babar 2010. március 23. 08:14
    „idézet az ATV betelefonálós műsorából: "én rájuk szavazok (mszp), ha már elkezdték be is tudják fejezni!"”
  • 51. szegedix 2010. március 23. 07:28
    „Előre bocsátom nem szeretem a Ferit, de tehetségesnek tartom! Nem rosszabb a Viktornál, sőt! Ő volt az első Őszinte Ember a politikában az öszödi beszéddel! Ezért minden tisztelet neki! A többiek, tisztelet a kivételnek, össze vissza hazudnak. Mindegy milyen pártban vannak. Hányszor jöttünk már rá, hogy Viktor se mondott igazat. Mégis sokan imádják. Én azt gondolom mindenki a saját döntése alapján dönt mit választ, ezért gyűlölni senkit nem szabad.”
  • 50. FIexsnake 2010. március 23. 05:48
    „csak a választásokig ilyen mézes mazos a feri,utana ujbol le@rja öket nagy ivben.”
  • 49. FIexsnake 2010. március 23. 05:47
    „18 nap még :D”
  • 48. törpapa 2010. március 23. 05:42
    „Mit akar mmég itt ez az idegbeteg gyógyegér?”
  • 47. George58 2010. március 23. 04:58
    „Majd a börtönből bocsánatot kérhet ez a patkány fajzat!”
  • 46. szilléri 2010. március 23. 01:44
    „A pofátlanságnak tényleg nincs határa !

    Beteg ember !”
  • 45. katicaa 2010. március 22. 23:43
    „Én meg azt sajnálom,hogy ez a nyomorult az egész országot nyomorulttá tette!”
  • 44. Lixus_kzs 2010. március 22. 23:35
    „Értsék már meg végre, hogy tűnjenek el, nem kérünk belőlük.”
  • 43. macs 2010. március 22. 23:08
    „szahib,
    tudom. Csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy abba lehet hagyni az idősek szidalmazását, hiszen az említett dokumentum alapján a korábban meghirdetett stílus megváltozott.”
  • 42. EAM 2010. március 22. 22:44
    „A föoldalon a cikkhez tartozo foto az Gyurcsany ur
    erettsegi fenykepe?”
  • 41. ferdzso 2010. március 22. 22:19
    „Baltazar! Demokráciában azt szeretünk, akit arra érdemesnek tartunk, és akit akarunk. Tisztelem, a nézetedet, de nem értek veled egyet. Nincs ezzel semmi baj!”
  • 40. szulutyka 2010. március 22. 22:14
    „"..megmutatta a demokratikus olda...l" - haha hó vicc. mocskos <moderálva>”
  • 39. baltazar 2010. március 22. 21:59
    „19!
    Te szoktál értelmezni dolgokat ezek szerint.... Narancs Laci arról regél, hogy összeborul a szegfű és a narancs. Mit nem értesz ezen?
    Ezt a Jobbik már hónapokkal ezelőtt megmondta. Hiszen mind a kettő fél a számonkéréstől,mert vaj van a fülük mögött és ha valaki megkavarja a trágyát,akkor az nagyon büdös lesz körülöttük.
    Ezek után kérdezem én:
    Magyar szegfűs embertársaim: Jó az nektek,ha pártotok puszilkodik ezután a narancsosokkal?
    Magyar narancsos embertársaim. Jó az nektek, ha pártotok puszilkodik a szegfűsökkel és az eszdéeszesekkel?
    Jó az nektek?
    Én férfi létemre csak és kizárólag a lányokat szeretem, pártban pedig a Jobbikot.Kinek mi az ízlése, ugye?”
  • 38. Nahát! 2010. március 22. 21:57
    „Világbajnok ez a Gyurcsány! A félrevezetés világbajnoka.

    Most, amikor a gyenge 3. hely várható nekik, összetoborozták a saját megszállottjaikat,
    hangerősítővel fokozták a tapsot, most meg ilyen átlátszó szöveggel növeli utólag a saját tömegüket.”
  • 37. szahib 2010. március 22. 21:27
    „36. macs 2010.03.22. 21:04
    Semmi konkrétum nincs benne, ezek csak nagy általánosságok.Egy Fidesztől sokkal többet várnék.”
  • 36. macs 2010. március 22. 21:04
    „Azoknak, akik a nyugdíjasokat szidják, szeretném felhívni szíves figyelmüket, hogy a Fidesz 2010. március 15-én meghírdetett programjában a 4. fejezet 4.3 pontjában olvashatók a következők. Minden korábbi brosúra szerintem innentől érvényét veszti.

    "Változásra van szükség a szemléletben is, hiszen a nyugdíjazás nem jelentheti a passzivitásba vonulást, a haszontalanság érzését. A társadalmi hasznosságot az aktivitás fenntartásával, az önkéntesség megbecsülésével és az egyházi, civil szervezetek bevonásával, együttműködésével biztosítani lehet. Meg fogjuk változtatni az eddigi szocialista-szabaddemokrata gyakorlatot is, hogy a jövőben senki se fordíthassa szembe az egyes nemzedékeket egymással. Jól felfogott érdekünk, hogy az idősek aktivitását és tapasztalatait a legtovább hasznosíthassuk."”
55 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Karsztvizet palackoztat Pécs vízszolgáltatója

Palackokba tölteti a helyi Tettye-forrás kiváló minőségű karsztvizének egy részét Pécs… Tovább olvasom