Délmagyar logó

2017. 01. 24. kedd - Timót -7°C | 2°C Még több cikk.

Gyurcsány főtanácsadójának felesége lett az NHH elnöke

A Fidesz etikátlannak és a következő kormány mozgástere szűkítésének tekinti Rozgonyi Krisztina kinevezését a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöki posztjára, ezért kormányra kerülésekor "azonnal meg fog mindent tenni annak érdekében, hogy az NHH a mindenkori kormány hivatala legyen".
Nyitrai Zsolt, a Fidesz informatikai és telekommunikációs munkacsoport vezetőjének szombati közleménye szerint Bajnai Gordon miniszterelnök "sajátosan értelmezte" a törvény szövegét, amikor közvetlenül a választások előtt egy kormányhivatal, nevezetesen a Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsának elnöki tisztségébe Rozgonyi Krisztinát, Braun Róbert - Gyurcsány Ferenc főtanácsadójának, Medgyessy Péter kommunikációs helyettes államtitkárának - feleségét nevezte ki, akinek a megbízatása február 1-jétől 2013. december 31-ig szól.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: az NHH az elektronikus hírközlésről szóló törvény szerint kormányhivatal, vagyis általában a mindenkori kormány szervének szokás tekinteni, és a mindenkori kormány utasításai szerint jár el. Ezzel szemben Bajnai nyilván úgy gondolja, hogy bárki alakít is kormányt a tavaszi választások után, mégis az addigra már biztosan nem létező mostani, átmeneti kormány - vagy még inkább Gyurcsány Ferenc - utasításait kell követnie az NHH-nak - olvasható a közleményben.

Nyitrai emlékeztetett arra: Rozgonyi Krisztina mint médiajogász került az NHH Tanácsába 2004. január 1-jével úgy, hogy már akkor is vita előzte meg, alkalmasnak tekinthető-e a feladatra. A törvény ugyanis a tanácsi tagságot legalább hároméves hírközlési szakmai gyakorlathoz köti, a médiajogászi munka pedig nem tartozik ezek közé, hiszen ilyen jellegű tevékenységet az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) munkatársai végeznek - vélekedett. Felidézte, az új NHH elnök kinevezéséről szóló közlemény szerint Rozgonyi egyik fő szakterülete a digitális átállás, ami azonban - mint fogalmazott - sajnos az NHH fiaskói közé sorolandó, és ez szintén aggályossá teszi az új elnök szakmai alkalmasságát.

Aggályos nevezte az is, hogy éppen a miniszterelnök nevez ki az utolsó pillanatban, kormánya ciklusán messze túlmutató mandátummal "ejtőernyősöket", holott moratóriumot hirdetett, mivel etikátlannak, a következő kormány mozgástere szűkítésének tartaná az ilyen kinevezéseket. "A Fidesz ugyanígy tekint a mostani kinevezésre, etikátlannak és a következő kormány mozgástere szűkítésének tekinti, ezért kormányra kerülésekor azonnal meg fog mindent tenni annak érdekében, hogy az NHH a mindenkori kormány hivatala legyen" - zárul Nyitrai közleménye.

Olvasóink írták

34 hozzászólás
12
  • 34. achilleus 2010. január 31. 14:30
    „29. hozzászólás N.P. 2010.01.30. 20:38
    "finanszírozták az államot stb.."

    Ezt te sem hiszed komolyan. Ha a pénztár államkötvényt vásárol (bár a válság idején nagyon nem sikerült ezekre a papírokra vevőt találni), akkor szerinted nem kér kamatot??????? Na ne má .... /15%-os kamattal nem kellett nekik a magyar állampapír! Érted???/”
  • 33. utazó81 2010. január 31. 06:00
    „Nálunk 4 éve ugyan ezt csinálja a fideszes polgármester.Mindenkit kirugott az ő sleppje kerűlt a helyükre.Egyik 19 a másik egy hílyán 20.”
  • 32. maradando 2010. január 31. 02:25
    „"Minden embert a megfelelő helyre" ! Hogy majd az Ísten kitárt öllel"tolatásba" kezdjen !”
  • 31. FIexsnake 2010. január 30. 22:38
    „johnson,azért nehez szakmájuk van a bértollnokoknak,a hazugságot kell nekik hihetövé tenni!”
  • 30. FIexsnake 2010. január 30. 22:33
    „np,államcsöd esetén meg nem kap semmit!”
  • 29. FIexsnake 2010. január 30. 22:32
    „maci52,ha egy ott dolgozo végre kinyitna a száját ! erre várunk .”
  • 28. maci52 2010. január 30. 21:26
    „30.Szegeden mikor borul a bili?
    Ez a sok pályázati pénz nagyon csábító?”
  • 27. Johnson 2010. január 30. 21:11
    „mikor meglátom az emeszpét, akkor mindig mondom, hogy soha ne szavazzon rájuk senki, mert kártékonyak a társadalomra”
  • 26. KovácsPistike 2010. január 30. 20:38
    „Nincsen új a nap alatt.
    "Ha mindenki hazudik körülöttünk, akkor az igazmondás forradalmi cselekedetnek számít."
    (George Orwell)

    A muter már nem szereti sem a szegfűt, sem az ibolyát, a kertben még a bokrokat is kivágatta a faterral. Nem győzünk takarítani a madarak után.

    Ahol 40 centis kilátót 40 millióért építenek fel, 10 db fatuskó 3,2 millióba kerül és ahol 100 milliós végkielégítést utalhatott ki magának Sz. Sz. Eleonóra, a BKV Zrt. humánpolitikai igazgatója ott nem lehetnek újabb csodák.

    Az elévült különösen nagy értékre elkövetett és hűtlen kezelés bűntettével az állam kárára törvénysértés útján gazdagodott Gyurcsány Ferenc, a sikkasztó Karakasev Anna, a 120 milliót sikkasztó terézvárosi Ispánkai László, a visszadátumozó ,,főkozmetikus" Tóth József, az előzetesben lévő Hunvald György, a vesztegető és közügyektől eltiltott Kaszab Csaba, a bűnszervezetben elkövetett csalással gyanúsított Zuschlag János, az mszp portrétárából törölt és az Egyesült Államokban egy zátonyra futott hajóból kimenekült Nyékes Béla, az elítélt, majd felmentett Boldvai László mszp pénztárnok, a zsurki vodkagyárt felvirágoztató Baja Ferenc, a sikkasztással és hűtlen kezeléssel vádolt Herédy Dezső, a jelentős kárt okozó csalásért és magánokirat hamisításért jogerősen elítélt bonyhádi Szabó Gábor mszp-és képviselő, Tocsik Márta 800 milliós sikerdíja, stb., stb., stb. satatöbbi.”
  • 25. N.P. 2010. január 30. 20:38
    „achilleus 2010.01.30. 20:30

    Az idézet elképesztő módon leegyszerűsít és egy csomó dolgot figyelmen kívül hagy. Csak egy példa: a pénztárak a hozzájuk beáramló pénzt nem tapsolták el hanem (jól-rosszul de) befektették, finanszírozták az államot stb..”
  • 24. achilleus 2010. január 30. 20:30
    „27. hozzászólás N.P. 2010.01.30. 20:19
    Nyilván, hogy kell, idézek egy mezei kommentelőt az előző helyről: http://jobbklikk.hu/index.php?Cikk=969
    Rabban | 2010. január 30. | 01:18
    "De ma a magánnyugdíjpénztárakba vándorló összeg is hiányzik az állami kasszából, amit aztán a költségvetésnek kell pótolnia, a következő években egyre kisebb mértékben.

    Ez a kipótolandó összeg az 1998 óta eltelt 12 évben már jócskán meghaladja az 1000 milliárd Ft-ot. Ennyi lényegében az a veszteség, amit a magánnyugdíj-rendszer bevezetése az állami költségvetésnek okozott. Ha ezt (pontosabban ennek egy évre elosztott részét) mondjuk adócsökkentésre lehetett volna fordítani, mennyivel jobban állna az ország versenyképessége! (Nem beszélve arról, hogy a kasszából hiányzott pénzt zömmel csak eladósodásból lehetett finanszírozni, így ehhez még hozzájönnek az elmúlt 12 év kamatkiadásai is.) De enélkül csak a külföldi tulajdonú pénztáraknak adtunk megelőlegezett tőkeinjekciót, a magyar adófizetők kárára. Hiszen a MNYP-tagok járulékai már ´98-tól befolytak hozzájuk (és egyre többen léptek be), míg tényleges nyugdíjfizetést csak 15-20 évvel, igazán tömeges számban pedig csak 30-40 évvel később kell teljesíteniük, addig a tőke csak gyűlik-gyűlik, és közben persze szabadon fialtatható a tőkepiacon, hiszen csak egészen minimális a számlákon rendelkezésre tartandó összeg... Ez aztán biznisz a javából, de a mi kontónkra. Gyakorlatilag az történik - áttételesen -, hogy a magyar állam piaci kamatra felvett hitelből finanszírozza a magánnyugdíjpénztárak tőkefelhalmozását.

    Úgyhogy itt az ideje, hogy a Fidesz végre hozzányúljon ehhez a rendszerhez, és az egyéni számlás szisztémát vezesse be, viszont teljesen ÁLLAMI alapon. Magyarul: mindenkinek ugyanolyan személyre szabott nyugdíjszámlája lenne, mint jelenleg is van a MNYP-knál (plusz a mostani állami TB-rendszerbe tartozóknak is ilyet hoznának létre), amelyeket az MNB-nél vezetnének, és az állam minden évben kifizetné rá azt a hozamot, amekkora a mindenkori éves nyugdíjemelésnek megfelelő (a mai rendszerben nézve). "Csak" az lenne a különbség, hogy az az összeg, ami jelenleg a TB-járulékokból a magánnyugdíj-pénztárakhoz folyik be, az így a kasszában maradna, és nem kellene évi több százmilliárddal kipótolni a nyugdíjalap hiányát (ezt a pénzt pl. adócsökkentésre lehetne fordítani). Nyilván ez is a terv, kb. a Németh György-féle elképzelés. Az mondjuk technikai kérdés, hogy a jelenlegi MNYP-tagok állami rendszerbe való átvezetése milyen úton-módon valósulna meg. A magánpénztárak biztosan nem fognak tapsolni...”
  • 23. N.P. 2010. január 30. 20:19
    „achilleus 2010.01.30. 19:59

    Ezzel a nyugdíjrendszerrel előbb-utóbb azért kezdeni kell valamit. Szerintem a nyugdíjkassza mai problémáját nem a magánpénztárak jelentik, hanem a szerkezete.
    Nagyon kevesen fizetünk adót és azt nagyon sokan kapják. Nagyon sokan 20-25 év szolgálat (és járadékfizetés) után elmehetnek nyugdíjba, mások pedig 65 éves korukig dolgoznak és 40-45 évig fizetik a járulékot. Arról nem is beszélve, hogy az első csoport a nyugdíját évtizedekig, a második esetleg csak évekig kapja.”
  • 22. achilleus 2010. január 30. 20:17
    „14. hozzászólás 9349779 2010.01.30. 18:05 Nagyon nem egy súlycsoportú az a hír ezzel:
    http://hvg.hu/itthon/20100130_bkv_antal_balogh_hagyo_terhelo_vallomas.aspx
    "Antal Attila korábbi BKV vezérigazgató és Balogh Zsolt volt megbízott vezérigazgató is terhelő vallomást tett Hagyó Miklós (MSZP) volt főpolgármester-helyettesre - értesült az atv.hu rendőrséghez közeli forrásokból."”
  • 21. 648452 2010. január 30. 20:15
    „23. hozzászólás achilleus 2010.01.30. 19:59
    Sajnálom azokat a "szerencsétlen" svéd nyugdíjasokat...borzasztóan "rossz" lehet nekik, hogy még az MSZP-nek sem tetszik a svéd rendszer.
    Ha még nem nyúzták meg eléggé a magyar nyugdíjasokat, majd megteszik Bokros Lajossal együtt.”
  • 20. achilleus 2010. január 30. 20:15
    „"Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük. " - Gyurcsány 2006”
  • 19. achilleus 2010. január 30. 19:59
    „4. hozzászólás Léni 2010.01.30. 16:37
    Leghamarabb 61 éves korban lehet Svédországban nyugdíjba menni, és 65 év felett automatikusan megemelkedik a járadék összege a svéd egészségügyi és szociális minisztérium adatai szerint. Mindezt a budapesti svéd nagykövetségen is megerősítették. Az Eurostat adatai szerint a svédek átlagosan 63 éves korukban mennek nyugdíjba, az átlagnyugdíj négyszerese a magyarnak. Nálunk a szocialista kabinet tavaly 65 évre emelte fel a nyugdíjkorhatárt.”
  • 18. achilleus 2010. január 30. 19:59
    „4. hozzászólás Léni 2010.01.30. 16:37
    az MSZP és a Fidesz kölcsönösen hazugsággal, illetve aljas, az időskorúak sérelmére elkövetett régi és jövőbeni lépésekkel vádolja egymást. A helyzet azonban ennél sokkal rosszabb, szánalmasabb, tragikomikusabb. Ez a vita - ha egyáltalán annak nevezhető - lényegében a nagy semmiről szól, aminek belátásához se közgazdásznak, se nyugdíjszakértőnek nem kell lennünk. A következők miatt.
    1. Általános vélemény, hogy az úgynevezett svéd modell körül kialakult csetepaté a több millió nyugdíjas szavazóért folyó ádáz politikai küzdelem. Csakhogy az a kérdés, hogy a jövőben milyen módon számítják ki a még aktív népesség időskori ellátását, illetve mennyi lesz a nyugdíjkorhatár, a ma nyugdíjasait semmilyen módon nem érinti.
    2. Az MSZP szerint a Fidesz nyugdíjkatasztrófát okoz, mert - a vádlók tényanyaggal kevéssé aládúcolt vélekedése szerint - kormányra kerülve csökkenti majd a nyugdíjakat, és 70 évre emeli korhatárt. Tény azonban, hogy az MSZP-kormány és a hozzá csapódott parlamenti többség nemrégiben nyugdíjcsökkentésről és meglehetősen gyors korhatáremelésről döntött. Egyszerű következtetés: az MSZP szerint az MSZP nyugdíjkatasztrófát okozott. Szerintem ebben vagy egy kis túlzás. Bár az is igaz, hogy a szocialisták Orbán Viktor ellen hisztérikus kampányt vezényeltek amiatt, mert zárt körben állítólag arról beszélt, kormányra kerülve egy ideig reálértéken tartja ("befagyasztja") a nyugdíjakat. A kormánynak azóta ezt a célt sem sikerült elérnie, amit most fedezet nélküli ígérgetéssel igyekszik elfedni.
    3. A kormánypárt és a legnagyobb ellenzéki párt tervei a mostani állapothoz képest - ami persze nem túl rózsás, hiszen a szociális válság ebben a korosztályban is szedi az áldozatait, ahogy óriási a gyermekszegénység is, amiről viszont aránytalanul kevés szó esik a kampányban - nem jelentenek veszélyt az időskorúak ellátására, lényegében ugyanazt ígérik: a vásárlóérték megtartását, jelentősebb többletjuttatásról csak erőteljes gazdasági növekedés esetén lehet szó. "Nyugdíjkatasztrófát" egyedül a Bokros-féle MDF okozna, és még büszke is rá.
    4. Az MSZP szerint a Fidesz megadóztatná a nyugdíjakat. A Horn-kormány idején született törvény szerint a 2013-tól megállapított nyugdíjak adókötelesek.
    5. A Fidesz szerint az MSZP privatizálná a magánnyugdíjpénztárakat. Ez kicsit lebutított, pontatlan üzenet, még akkor is, ha az MSZP valóban korlátozná a pénztártagok jogosítványait. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a szintén a Horn-érában bevezetett magánnyugdíjrendszer a fő oka a nyugdíjkassza mai hiányának.
    6. Az MSZP szerint a magyar nyugdíjasok két aranykora a Horn- és a Medgyessy-Gyurcsány-kormányok idején volt. Tény, hogy a rendszerváltás után először az Orbán-kormány alatt emelkedett a nyugdíjak reálértéke. Míg a Fidesz az emelést a rendes havi járandóságba, az MSZP kommunikációs megfontolásból jórészt a fokozatosan bevezetett, majd azóta - az IMF ideális célpontjaként - eltörölt 13. havi nyugdíjba építette be. - http://jobbklikk.hu/index.php?Cikk=969”
  • 17. Pinaman 2010. január 30. 19:33
    „persze ha annak a volt szobatarsat neveznek ki az is etikatlan lenne. egyebkent magyarorszagon hagyomanya van annak hogy bizonyos munkakhoz valakinek a valakijenek kell lenni (szemelyes tapasztalat, azert nem elek ott). gondolom a fityusz majd egy altaluk total ismeretlent nevez ki, kizarolag az illeto szakmai tapasztalatara alapozva a kinevezest.
    en ebben szilardan hiszek! :-)”
  • 16. Johnson 2010. január 30. 19:33
    „Jönnek a választások, tüntessük el ezeket++++++++++++++”
  • 15. Garfield 2010. január 30. 19:26
    „18. TrombiFrédi 2010.01.30. 19:05

    A sok idióta fideszes csak szeretné, ha a tanult, vagy legalább választott szakmájában csak annyit sikerülne elérnie, mint amennyit Rozgonyinak a sajátjában. De hát ugye aki politikus, annak nem kell értenie semmihez, csak legyen elég nagy pofája és vastagbőr az arcán.”
34 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vizsgálat az elhunyt diák újraélesztése kapcsán

Vizsgálat indult pénteken Jászberényben annak kiderítésére: történt-e mulasztás az egy hete egy… Tovább olvasom