Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 14°C | 25°C Még több cikk.

Gyurcsány nem hazudott csak nem bontotta ki az igazságot

Gyurcsány Ferenc szerint erkölcsi dilemmát jelent, hogy vannak helyzetek, amelyekben ami politikailag helyes, nem feltétlenül elfogadható a hétköznapi erkölcs mércéje szerint, és kérdés, hogy ez miként mondható el az embereknek.
A miniszterelnök a Népszabadságnak adott interjúban a választási kampányban tett kijelentések és a kormány hivatalba lépése után meghozott döntések közötti ellentmondásokkal kapcsolatban azt mondta: „Nem hazudtam, de nem bontottam ki az igazság minden részletét”.

Úgy vélte, ha a költségvetés került volna a kampány centrumába, akkor semmiről nem beszélhettek volna, amit a következő kormányzati ciklusban meg akarnak csinálni.

Gyurcsány Ferenc kijelentette azt is, hogy a Bokros-csomagot a kormány semmilyen értelemben nem ismétli meg: akkor 12-18 százalékkal csökkentették a reálbéreket, most viszont jövőre, a legrosszabb esetben is csak pár százalékot vesznek vissza az évek óta növekvő bérszínvonalból – tette hozzá a miniszterelnök.

(Forrás: Népszabadság)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Játszótérfejlesztés

Babót. A babóti önkormányzat idei tervei között szerepel a település játszótereinek fejlesztése. A… Tovább olvasom