Délmagyar logó

2017. 10. 18. szerda - Lukács 10°C | 24°C Még több cikk.

Gyurcsány Szingapúrban

Vonzó befektetési célpontként festette le Magyarországot Gyurcsány Ferenc kormányfő tegnap szingapúri vezetőkkel a délkelet-ázsiai városállamban folytatott tárgyalásain. „Azért jöttünk, hogy reklámozzuk Magyarországot, hogy bemutassuk, milyen tehetségesek a magyar emberek” – mondta a miniszterelnök, miután megbeszélést folytatott Li Hszien Lung miniszterelnökkel és Szelapan Rama Nathan államfővel.

Blair tárgyalt

Az iszlám radikalizmus megfékezéséről tárgyalt tegnap Tony

Blair brit kormányfő a szigetország muzulmán közösségének vezetőivel az 56 halálos áldozatot követelő londoni terrortámadások fényében. A közösség 25 képviselője, imámok, muzulmán politikusok és a Nagy-Britanniai Muszlim Tanács képviselői keresték fel a londoni miniszterelnöki hivatalt.

Új libanoni kormány

Megalakította 24 tagú kormányát Fuád Szinjóra kijelölt libanoni miniszterelnök, és a kabinet névsorát Emile Lahud államfő is jóváhagyta – jelentette be Bejrútban a kormány főtitkára. Ez az első kormánya Libanonnak azóta, hogy a szíriai csapatok áprilisban, 29 év után elhagyták az országot.

Nem mond le Tariceanu

Mégsem mond le hivataláról Calin Tariceanu román kormányfő. A miniszterelnök visszamondta a lemondásáról szóló döntését, hogy az EU által kívánt reformokra és az árvíz sújtotta ország újjáépítésére összpontosítsa erőit.

Huszonötezer áldozat

Csaknem 25 ezer iraki civil halt erőszakos halált a háború két évében, több mint egyharmadukkal az amerikaiak vezette koalíció végzett – áll egy brit háborúellenes szervezet tegnap Londonban közzétett felmérésében. (mti)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lejár a Windows türelmi idő

Véget ért a türelmi időszak, és végleg életbe lépett a Windows operációs rendszerek frissítéseinek… Tovább olvasom