Délmagyar logó

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 13°C | 21°C Még több cikk.

H1N1: 3 hetes csecsemő halt meg tüdőgyulladásban

Egy háromhetes esztergomi csecsemő hunyt el a napokban kétoldali vérzéses tüdőgyulladásban, feltehetően a H1N1 influenza miatt - tájékoztatott a dorog-esztergomi kistérségi ÁNTSZ főorvosa.
A csecsemő és családja sem volt beoltva, a haláleset után azonban a szülők kértek saját és két nagyobb gyermekük számára H1N1 elleni vakcinát - tette hozzá Sári Katalin. Mint mondta, az egy évnél fiatalabb gyerekeket nem kaphatnak oltást, ezért kiemelten fontos, hogy csak beoltott emberekkel érintkezzenek. Az influenza lappangási ideje hosszú, ez idő alatt tünetmentes, ám fertőző a betegség.

Bár a csecsemő esetében a laboratóriumi vizsgálat negatív volt, a tünetek mellett a boncolás is megerősítette az influenza gyanúját. A laboratóriumi vizsgálatok egyébként szintén nem 100 százalékos biztonságúak - mondta el Bujdosó László, az ÁNTSZ Közép-Dunántúli regionális Intézetének főorvosa.

Komárom-Esztergom megyében további három haláleset hozható összefüggésbe az új influenzával. Az esztergomi kórházban novemberben két krónikus beteg hunyt el közvetlenül a H1N1 miatt, esetükben a halál okát a laboratóriumi vizsgálat is alátámasztotta - tette hozzá a regionális tiszti főorvos.

Negatív volt a lelete, de feltehetően ugyancsak a H1N1 miatt halt meg decemberben a tatabányai kórházban az a férfi, akinek súlyos kísérőbetegségei is voltak - tette hozzá Bujdosó László. Az elhunytak egyike sem volt beoltva.

Az ÁNTSZ dorog-esztergomi kistérségi főorvosának tájékoztatása szerint jelenleg két, a térségben élő beteget ápolnak a székesfehérvári kórház fertőző osztályán, állapotuk súlyos, lélegeztető gépen vannak.

Olvasóink írták

35 hozzászólás
12
  • 35. BabócsaiEugénia 2009. december 20. 10:47
    „"NEGATÍV VOLT A LELETE, de feltehetően ugyancsak a H1N1 miatt halt meg..."
    Ezt hogy csinálta?!”
  • 34. flexsnake 2009. december 18. 22:31
    „33. az anyatejjel ugyanúgy védettséget nyer.
    Egyszerűen baromságokat írsz.

    31. pontosítva: halottak meg túlélők vannak. Én örülnék neki legjobban ha kipusztulnának a magyarok. De sajnos arra még várni kell 1-2 évet. Aztán úgyis kinyírjátok magatok :)”
  • 33. bambinaXX 2009. december 18. 04:02
    „8! egyszerűen marhaságokat írsz. Nálunk igen sokan be vannak oltva - Európa többi országához képest.
    Nincs piciknek való oltás. 1éves kor felett ajánlják. (amennyiben nem allergiás vki a tojásfehérjére)

    <moderálva>
    26, 28, 29! :DD”
  • 32. bambinaXX 2009. december 18. 03:47
    „Ez borzasztó. Részvétem.

    u.akkor felháborító, h ebből is h1n1-hírt kreálnak: nem az, de mégis ráfogjuk... Sajnos nemcsak az "új", de a "régi" típusú influenza is okoz ilyen súlyos megbetegedést. Az előző években is történtek ilyen esetek, csak akkor nem volt hisztéria az oltás miatt..”
  • 31. .suhym. 2009. december 18. 02:42
    „flexsnake, neked mennyit perkalnak a vakcinak bevetelebol, hogy itt kampanyolsz?
    Torodj bele, vannak akik beoltatjak magukat, vannak akik meg nem. Mindenkinek a sajat dontese, es semmilyen rabeszeles nem befolyasolja oket sem pro sem kontra! Koszonjuk szepen, mi nagyon jol vagyunk, es nincs fobiank!:)))))))
    Egyik unokam baratnojenek az edesanyja elkapta a H1N1-t. Senki sincs naluk beoltva, nem panikoltak, cirka egy het alatt tul volt rajta es senkit sem fertozott meg a csaladjaban. Koszonik szepen nagyon jol vannak, eppen tegnap talalkoztam veluk:))))))))))))))”
  • 30. cumania 2009. december 18. 00:45
    „moderálva”
  • 29. fazer 2009. december 18. 00:41
    „moderálva sértő”
  • 28. cumania 2009. december 18. 00:39
    „flexsnake: <moderálva> ..? Félsz, hogy elkapod az oltás ellenére! :)”
  • 27. flexsnake 2009. december 18. 00:20
    „moderálva”
  • 26. fazer 2009. december 18. 00:04
    „moderálva”
  • 25. flexsnake 2009. december 17. 23:49
    „moderálva”
  • 24. flexsnake 2009. december 17. 23:48
    „<moderálva> nem lesz több gép amivel lélegztessék, sőt amikor összeomlik a tüdeje és már nem vesz fel oxigént, remélem a vérébe sem lehet már oxigént keverni.”
  • 23. cumania 2009. december 17. 23:11
    „fazer: minden szavad kőbe kéne vésni !”
  • 22. fazer 2009. december 17. 22:50
    „.suhym.
    Értsd meg: Abszurdisztánban 6 milliárdos, világszerte sok százmilliárdos biznisz. Valakinek el kell adni ezt a szart. Abszurdisztánban pedig egyébként is híresen jól működik a kézi vezérlésű média-kuruzslás, hiszen megszabadították a nyájat az önálló gondolkodás terhétől, így föl sem tűnik nekik, hogy a szezonális influenza is évről évre áldozatokat szed sajnos; Abszurdisztánban 2001-től 2007-ig átlagosan 15-öt évente (volt év, hogy 35-en, volt, hogy "csak" ketten haláloztak el bizonyíthatóan a vírus miatt - KSH).
    Gondolom, most miután egyszerre két vírus van jelen, magasabb lesz a halálozás is, de nem az új kór (ami ki tudja, hogyan képződött - tán nem kilopták vmi laborból?) veszedelmesen halálos mivolta miatt, hanem - stílszerűen - a sok disznó ludat győz elve alapján.

    A lengyelek egészen egyszerűen köszönték, de nem kértek a kísérleti nyúlszerű fejőstehén szerepből.
    Dehát ők másban is bátrabbak Abszurdisztán őslakosságánál. Nem is fognak évek múlva rezervátumba kényszerülni.”
  • 21. .suhym. 2009. december 17. 20:47
    „*..feltehetoen H1N1 miatt...*

    Feltehetoen meg nem is abban...ugye?

    Ami a mediaban megy influenza ugyben az bicskanyitogato!:((
    Netalan az ujsairok is kapnak osztalekot az eladott vakcina bevetelebol, egyebkent mi a fene a magyarazata, hogy ilyen cikkeket irnak naponta....... egyszeruen felhaborito ez a hiszteriakeltes, ami folyik.
    Meg a laboratoriumi vizsgalatok sem hoznak 100 %-os eredmenyt.....sebaj, egyes ujsagirok jovobelato patologusok!
    Abszurdisztan...a javabol!:((((((”
  • 20. székely 2009. december 17. 19:46
    „Lehet hogy rosszul tudom,de az INFLUENZA-vírus egy agresszív vírus,és ha meg támad egy amúgy is totálisan legyengült szervezetet,akkor sajnos a vége semmi jóval nem kecsegtet!!!”
  • 19. valoperes_zugugyved 2009. december 17. 19:38
    „moderálva”
  • 18. cumania 2009. december 17. 19:35
    „Egyébként a kicsi nem H1N1-ben halt meg, a Híradóban is bemondták! Mondjuk ez nem zavar senkit, akkor is ezzel riogatnak!”
  • 17. székely 2009. december 17. 19:28
    „Hogyha nem pánikkeltés,és üzlet politika az egész,akkor MI!Meg kell figyelni csak a krónikus betegek hunynak el H1N1-ben, olyan emberek.akiknek az Immun rendszerük amúgy is sajnos le van gyengülve”
  • 16. Krampampuli 2009. december 17. 18:42
    „Bocs egy kérdőjel helyett pontot tettem. :-) Ezzel az ügy végére is :-)
    Látod Léni 2009.12.17. 16:10 te sem objektíven állsz hozzá. Miért ha valaki elveszíti egy ismerősét/hozzátartozóját megváltozik bármi a H1N1-el kapcsolatban? Mármint nem az érzelmi kötődésből fakadó félelemről beszélek, hanem objektíven magáról a jelenségről a megítéléséről. Abszolút semmi. De azért dobálják az ilyen híreket, hogy a hozzád hasonlóan gondolkodókat a potenciális "ügyfelet" megmozdítsák a beoltás irányába és mint ilyen mindig elindít egy kis láncreakciót hiszen kinek nincsenek ismerősei. Én már többször írtam mindenki döntsön lelkiismerete szerint egy ilyen bizonytalan kérdésben nagyképűség bárkinek tanácsot adni, de azért gondolkodjunk kérem szépen...
    Érdekes, hogy a híradók nem hozták le, hogy pl. lengyelország egy az egyben visszautasította a H1N1 idézem "játékot"”
35 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem beszél a pécsi ámokfutó

Nem tett vallomást a pécsi lövöldöző, akit csütörtökön próbáltak meg kihallgatni a Baranya megyei… Tovább olvasom