Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 7°C Még több cikk.

Háborúból szerelembe

A második világháború mindenüket elvitte, így Ozogányék nem sokkal utána tartott esküvője nem volt fényűző.

Pedig a vőlegény később mint szabómester sok szépet varrt és házasságukat is mintha szorosan öltötte volna össze: a feleségével kialakított kötelék hatvan éve kitart. Sorozatunkban ezúttal egy gyémántlakodalmat tartott párt mutatunk be.

Az első gyémántlakodalmasok

„Olvastam a Kisalföldben, hogy várják az esküvőjüket tartó, ünneplő párok jelentkezését. Nos, nagyszüleim épp nemrégiben tartották hatvanadik házassági évfordulójukat Győrben, a Szent Imre-templomban, gyémántesküvővel egybekötve. Küldjek-e fényképet, érdekli a lapot ez az esemény?" – írta szerkesztőségünknek küldött e-mailjében Gácsfalvi Ákos, s mi nagyon örültünk a megkeresésnek. Bár a Szerelmünk története (Love story) rovat sorozatában eddig csupa frissen házasodott ifjú párt mutattunk be, már régebben szerettünk volna egy arany- vagy gyémántlakodalmát ünneplő párt is. Így nagyszülei lehetnek az elsők e tekintetben és bizonyos szempontból most megint frissen házasodottak.

Gyakran kísérte misére

Ozogány Zoltánnak és nejének, Páros Irénnek a történetét is szívesen bemutatjuk, ami nem sokkal a második világháború után kezdődött. „1946. április 10-én jöttem haza a fogságból. Szüleink egy utcában laktak, közel egymáshoz. Az utcán templomba menet láttam meg őt, Irént és egyre többet kísértem én a misére" – írta a ma már dédnagypapának számító férfi. Soraiból az is kiderült, hogy nem sokkal később, 1946. augusztus 24-én kötöttek házasságot Győrben, a Szent Imre-templomban. Az esküvő nem volt fényűző, tekintve, hogy a háború gyakorlatilag mindenüket elvitte. A ruhákat is kölcsönbe kapták és csak egy kis szűk körű vacsorával ünnepeltek otthon.

Jóban-rosszban kitartottak

„A házasságunkból két leánygyermekünk született. A feleségem később adminisztrátorként helyezkedett el, én mint női-férfi szabómester dolgoztam" – folytatta az emlékezést Ozogány Zoltán, és a szerkesztőséget megkereső unokája azt is elárulta, hogy sokszor még ma is ezt teszi.

Ozogányék lányainak, mindkettőnek két-két gyermeke született, mindkét helyen egy fiú és egy lány. A hatvanadik házassági évfordulóját ünneplő párnak van már négy dédunokája is és hamarosan érkezhet az ötödik. „Az elmúlt hatvan év alatt bizony voltak nehéz korszakok és a betegség sem kímélt bennünket, de jóban-rosszban kitartottunk egymás mellett. Hogy mi ennek a titka? Talán az, hogy otthon is ezt láttuk szüleinktől és ilyen szellemben, szeretetben neveltek bennünket" – fogalmazott a jubiláló házaspár, aki gyémántesküvőjét is a Szent Imre-templomban tartotta, a család fiatalabb tagjaival ünnepelt együtt.


Az esküvő: Ozogányék első alkalommal is, és hatvan év után is a Szent Imre-templomban fogadtak örök hűséget egymásnak.
Ozogány Zoltán és Páros Irén hatvanadik házassági évfordulójának ünneplésén már gyerekek, unokák, dédunokák is ott lehettek.

Tanúk nélkül is lehet

„A házasságot én nem egy őrületes ünnepségnek tartom, ahol mindenki megmutatja, hogy mire telik neki. Számomra az inkább két ember dolga. A Mercedes taxi, a helikopter, ami viheti a násznépet, csak pénz kérdése és semmit nem mond arról, hogy akik összekötik az életüket, tiszta szívből teszik-e. Mégis egyre inkább az az érzésem, hogy a »nagy nap« csak a kívülállóknak szól. Voltam olyan esküvőn Magyarországon, ahol a zabálás rogyásig és az italozás után a résztvevők egy része egymásnak esett – olyanok, akiket inkább a protokoll miatt hívtak meg – és vér is folyt. Ki gondolt akkor azokra, akik épp közös életük kezdetét ünnepelték?

Ellenpélda egyetlen lányom házassága: az esküvői dátumot nem árulták el senkinek. Elmentek a városházára és csak ketten voltak jelen, meg hát aki összeeskette őket. Németországban ugyanis nem szükséges tanúk jelenléte. Utána elmentek egy szép helyre, ami nekik tetszett és onnan felhívtak megmondani, hogy összeházasodtak. Nem voltam megsértődve, hiszen nem rólam, hanem róluk van szó. Örültem nekik, miattuk! Megspóroltak pár könnyet nekem, amik hullottak volna biztosan, ha jelen lettem volna. Természetesen rendeztek egy hónappal utána egy nagy ünnepséget, amelyen több mint száz ember vett részt. Azok, akikkel ők akartak ünnepelni, csak akiket szeretnek. Azt kívánom az egybekelteknek, hogy sok olyan napjuk legyen, ami sokkal többet ér, mint az a bizonyos »nagy nap«, mert csak utána kezdődik el az, amiért voltaképpen azt a napot akarták" – írta a Külföldi olvasóink jelentik rovatnak Gabriella Németországból.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meddig maradnak a tüntetők az utcákon?

Tovább olvasom