Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 2°C

Habsburg György szerint az MDF egy hihetetlen bátor párt

"Hihetetlen bátor" pártnak nevezte az MDF-et Habsburg György a köztévé Nap-Kelte című műsorában, amiért az Európai Parlamenti listája élére nem "pártkatonákat", hanem szakértőket állított.
A párt EP-listáján második helyet elfoglaló nagykövet meglátása szerint ez egy nagyon pozitív döntés, amiről a párt országos választmánya hosszú vita után, demokratikus formában határozott. Az éppen ezért az MDF-ben kibontakozó feszültségekkel kapcsolatban Habsburg György azt mondta, hogy ez a döntés szerinte sok embernek nehezen elfogadható.

Habsburg György úgy vélte: az MDF EP-listáját vezető Bokros Lajos kiváló szakértő és válságmenedzser, aki a 90-es években már megmutatta, hogy egy ilyen helyzetben milyen lépéseket kell tenni.

Habsburg György a műsorban hangsúlyozta az Európai Parlament fontosságát, ahol - amennyiben kijut - szövetséget tudna építeni a Magyarországnak segítő döntések mögött. Szerinte a jelenlegi válságban éppen az Európai Parlamentben van lehetősége arra, hogy Magyarország érdekeit tudja szolgálni. Az ország megítélése ugyanis diplomáciai körökben nem nagyon pozitív.

Az interjúban Habsburg György azt is leszögezte, hogy amennyiben nem jut ki Brüsszelbe, nem kíván beszállni a magyar belpolitikába.

Olvasóink írták

  • 18. bjela1980 2009. március 11. 17:33
    „Power! Érdekes lenne, ha a Gyurcsány-kormány túlköltekezéséből globális válság nőne ki... Akkor azért igencsak nagyhatalom lennénk.
    Mellesleg tényleg bátor párt az MDF, Haubsburg György is bátor;
    el is mehetnek a sunyiba, mert az ország 2%-a sem szimpatizál egyikkel se...”
  • 17. Power 2009. március 11. 16:05
    „Az ügy nagyon egyszerű: a Gyurcsány-kormány túlköltekezett, majd jött a globális válság. Fizetésképtelenekké lettünk, ezért kellett az IMF hitel. Egy Bokros-féle pénzbehajtásra bárki képes lenne, ha a megfelelő székben ülne.”
  • 16. rozator 2009. március 11. 14:11
    „A Székely és a Szabadi lettfelelősségre vonva!Most jön a Zchuslag!Az apraja!Hahahahaha!”
  • 15. trixi11 2009. március 11. 13:56
    „Én inkább öngyilkosságnak nevezném!:DDDD”
  • 14. savos 2009. március 11. 13:50
    „Az utóbbi időkből nem emlékszem egy olyan kormányváltásra sem, ahol bárki is felelősségre lett volna vonva.”
  • 13. rozator 2009. március 11. 13:39
    „Bocs!”
  • 12. rozator 2009. március 11. 13:38
    „A Felelősségrevonást te is kezdeményezheted!Ennek semmi köze a legfelsőbb biróság elnökéhez,az ügyészségre tartozik!”
  • 11. rozator 2009. március 11. 13:37
    „A égrevonást te is kezdeményezheted!Ennek semmi köze a legfelsőbb biróság elnökéhez,az ügyészségre tartozik!”
  • 10. igazságkereső 2009. március 11. 13:22
    „M@M! Teljesen igazad van, sajnos Ők kezdték el ennek az országnak a tönkretételét azzal a fajta privatizációval, ami szerintük teljesen törvényes és legális volt.A másik nagy baj:Dávid Ibolya elnök-
    asszony értékmérője csak az és annyi,hogy a haláladót sikerült eltöröltetnie. A hét év alatt ez bor-
    zasztó nagy teljesítmény, sajnos ezért tartunk még mindig ezen a szinten.Most már csak arra lennék
    kíváncsi, hogy mikor kezdődik el a nagy felelősségrevonás, mert remélem, nem fogják ezt a nagy ki-
    rablást annyiban hagyni kormányváltáskor.Tíz milliós országot kormányzat nem tehet ennyire tönkre
    úgy, hogy az következmények nélkül maradjon!Mert hogy nem a polgárai tették tönkre az is biztos,
    hiszen a kormányzat nem tett meg semmit annak érdekében, hogy az érvényes törvényeket össze-
    fésülje olyanná, amely lehetetlenné tette volna azok kijátszását.Az is már a politikai bohóckodás ka-
    tegóriájába tartozik, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnökét a mai napig nem tudták megválasztani,épp
    az MSZP színjátéka miatt, vagy a nagyon is tudatos számítás következménye ez?Talán csak nem "fé-
    lünk" a felelősségre vonástól, ami a választások után törvényszerű kell, hogy legyen.Gondolom nem
    tízmillió embernek kell visszafizetnie azt, amit néhány százezren "széthordtak"?”
  • 9. rozator 2009. március 11. 13:02
    „Nem vak ,hanem vakmerő!(bátor)”
  • 8. Túróvarázs 2009. március 11. 12:52
    „" Minden nagyon szep, minden nagyon jo, mindenel meg vagyok elegedve"”
  • 7. 140 2009. március 11. 12:45
    „Azért annyit el kell ismerni, hogy ha annyak idején az un. Bokros csomag ellen nem ordít az ellenzék, akkor most nem itt tartanánk. És AKKOR még ki is birtuk volna a megszorításokat.”
  • 6. M@M 2009. március 11. 12:43
    „Kedves bambinaxx!!!!
    Szerintem itt az a lényeg, hogy Dávid Ibike megy a süllyesztőbe, mert ott a helye az összes politikussal egyetemben!!! Az ilyen olajszőkítők, meg ingatlanspekulánsok akiknek a gyerekei nemzetközi kábítószer balhéba keverednek menjenek is a politikából , mert ezek miatt is nagyon rossz a magyarok megítélése!!!”
  • 5. savos 2009. március 11. 12:31
    „Ne szerénykedj bambinaXX!
    A te hozzászólásod a legértelmesebb. Milyen jó volna, ha legalább a helyesírás alapjairól lenne valami halvány fogalmad!”
  • 4. bambinaXX 2009. március 11. 12:04
    „mindíg azt olvasom, h ki mit fikáz.. Van vkinek értelmes javaslata, hogy kinek és mit kellene tennie?! nem szűklátókörűen csak befelé kéne figyelni, emberek! Mo. megítélése nagyonnagyon finoman szólva is rossz külf.ön. ami csak gerjeszti, h vigye innen a pénzét a befektető, szűntesse meg a vállalkozását - ezzel mhelyek további megszűnését idézve elő.. Gratulálok az értelmes hozzászólásokhoz.”
  • 3. Sanyitéc 2009. március 11. 10:29
    „Nem volt elég a labancokból? Ismét ki kell őket (is) verni?”
  • 2. savos 2009. március 11. 10:29
    „Vajon mit tett Bokros lajos Dávid Ibolya nénivel, hogy ennyire megkedvelte?”
  • 1. comet 2009. március 11. 10:21
    „mivel az MDF Ottót (nem a Tóth-ot) meg a már egyszer megbukott Bokros bajszút favorizálják, a cím igaz.
    Remélem Dávid Ibolának ez a kockáztatása a nagy média agymosás ellenére összedől, és az MDF-et elmossa a víz.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tatárszentgyörgy: már az FBI is nyomoz

Érthetetlen titkolódzás. A magyar rendőrség részéről hivatalosan senki sem kívánta kommentálni a… Tovább olvasom