Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Hajdú-Bét: dokumentálták Bajnai szerepvállalását a cégben

Egy 2002-es dokumentumból kiderül, a volt kormányfő a kisebbségi részesedéssel bíró ciprusi cég megbízottjaként részt vett a baromfi-feldolgozó cég működtetésében.
Fidesz: dokumentumok bizonyítják Bajnai Gordon felelősségét a Hajdú-Bét-ügyben

A Fidesz szerint dokumentumok bizonyítják, hogy Bajna Gordon "nyakig benne volt a Hajdú-Bét-ügyben" és állításával ellentétben tudomása volt a cég rossz gazdasági helyzetéről annak csődje előtt is - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján a nagyobbik kormánypárt szóvivője.

Selmeczi Gabriella be is mutatott két dokumentumot. Az egyik szerint - ahogyan azt a Magyar Nemzet írta csütörtökön - Bajnai Gordon - aki egyébként a Hajdú-Bét többségi tulajdonosa, a Wallis Rt. vezérigazgatója is volt - egy kisebbségi részesedéssel bíró ciprusi offshore cég kézbesítési megbízottja volt Budapesten 2002 áprilisa óta. A másik dokumentum szerint egy ügyvédi iroda már 2003 októberében arról tájékoztatta a tulajdonosokat, hogy kezdeményezték a Hajdú-Bét felszámolását és arra kéri a tulajdonosokat, hogy éppen ezért semmilyen jogügyletbe ne fogjanak bele.

A Fidesz szóvivője szerint "tragikomikus", hogy Bajnai Gordon állítása szerint a többségi tulajdonos vezérigazgatójaként és egy kisebbségi tulajdonos megbízottjaként nem volt tudomása a Hajdú-Bét csődközeli helyzetéről, illetve nem volt befolyása a cég sorsára.

"Bajnai Gordon tagadhat, fenyegetőzhet, de egyre több bizonyíték van arra, hogy legalább erkölcsileg felelős 500 magyar gazda tönkretételében" - fogalmazott Selmeczi Gabriella.

A Fidesz éppen ezért azt szeretné tudni Bajnai Gordontól, hogy továbbra is tagadja-e, hogy egy ciprusi cég kézbesítési megbízottja volt, hogy a Hajdú-Bét-ügyében hozzá bármilyen információk, dokumentumok eljutottak, illetve hogy erkölcsi felelőssége van a gazdák csődjében?

A Magyar Nemzet írása kapcsán a Haza és Haladás Egyesület csütörtökön közleményben cáfolta, hogy Bajnai Gordon személyesen hozzájárult a Hajdú-Bét csődjéhez.

A Bajnai Gordon vezette Haza és Haladás szerint a Hajdú-Bét-ügyet azért "ejtette túszul" az "Orbán-Simicska rezsim", hogy elterelje a figyelmet a trafikmutyiról, amelynek keretében egy "évi több százmilliárd forintos piacot taroltak le a rezsim működtetőinek rokonai és ismerősei, és a központilag elkövetett földrablásról, amely egy új földesúri rendszert alakít ki hazánkban".

"Bajnai Gordon a Wallis vezetőjeként közvetlenül nem vett részt a Hajdú-Bét irányításában, üzletpolitikájának alakításában: soha nem volt a Hajdú-Bét vezetője vagy igazgatósági tagja, a cég csődjéért nem felelős, sőt a gazdák kárenyhítéséért személyesen járt el" - közölték.

Haza és Haladás: elterelő hadművelet az ügy "túszul ejtése"

A Haza és Haladás Egyesület a leghatározottabban cáfolja, hogy Bajnai Gordon személyesen hozzájárult a Hajdú-Bét csődjéhez.

Az egyesület csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált így, hogy a Magyar Nemzet azt írta: miközben Bajnai Gordon évek óta azt állítja, hogy a többségi tulajdonos Wallis Rt. vezérigazgatójaként nem volt közvetlen befolyása a Hajdú-Bét irányítására, egy 2002-es dokumentumból kiderül, hogy a kisebbségi részesedéssel bíró ciprusi cég megbízottjaként részt vett a baromfi-feldolgozó cég működtetésében.

A Bajnai Gordon vezette Haza és Haladás szerint a Hajdú-Bét-ügyet azért "ejtette túszul" az "Orbán-Simicska rezsim", hogy elterelje a figyelmet a trafikmutyiról, amelynek keretében egy "évi több százmilliárd forintos piacot taroltak le a rezsim működtetőinek rokonai és ismerősei, és a központilag elkövetett földrablásról, amely egy új földesúri rendszert alakít ki hazánkban".

"Bajnai Gordon a Wallis vezetőjeként közvetlenül nem vett részt a Hajdú-Bét irányításában, üzletpolitikájának alakításában: soha nem volt a Hajdú-Bét vezetője vagy igazgatósági tagja, a cég csődjéért nem felelős, sőt a gazdák kárenyhítéséért személyesen járt el" - közölték.

Emlékeztettek arra, hogy Bajnai Gordon már 2004-ben személyesen fogadta a károsultak képviselőit és a nekik tett ígéretnek megfelelően személyesen járt el az államnál, hogy a bajba jutott gazdák a jogszabályok szerinti legmagasabb kárpótlásban részesülhessenek. Ezek a családok később éppen az ő közbenjárásának köszönhetően jutottak pénzhez - írták, hozzátéve: a Hajdú-Bét-ügyben ez az igazság, a többi politikai hátsó szándékból elkövetett hazugság, amelyekért Bajnai Gordon jogi úton vesz elégtételt.

Dokumentálták Bajnai szerepvállalását a cégben

Miközben Bajnai Gordon évek óta azt állítja, hogy a többségi tulajdonos Wallis Rt. vezérigazgatójaként nem volt közvetlen befolyása a Hajdú-Bét irányítására, egy 2002-es dokumentumból kiderül, a volt kormányfő a kisebbségi részesedéssel bíró ciprusi cég megbízottjaként részt vett a baromfi-feldolgozó cég működtetésében - írja a Magyar Nemzet csütörtöki számában.

A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság által 2002. április 9-én érkeztetett meghatalmazásból kiderül, hogy Bajnai a kisebbségi tulajdonos Vitonas Investment Limited nevű ciprusi cég kézbesítési megbízottjaként is tevékenykedett. A dokumentum szerint az adóparadicsomba bejegyzett társaság nevében Veres Tibor bízta meg 2002. április 5-én Bajnai Gordont a Hajdú-Bét Baromfitermelő és Értékesítő Rt. vonatkozásában a kézbesítési feladatok ellátásával - számol be a Magyar Nemzet.

A lap írása szerint az Együtt 2014-PM választási szövetség vezetőjének azon állítása is megdőlni látszik, hogy nem voltak előzetes információi a társaság várható felszámolásáról.

Olvasóink írták

  • 5. _csutak_ 2013. június 13. 21:14
    „A fideszesek kedvenc szokása az Argumentum ad hominem bevetése.
    Ez azt jelenti, hogy amikor kifogytak az érvekből, vagy nem elég felkészültek, hogy megvédjék az álláspontjukat
    (már ha van szegénynek!) a másik véleményével szemben, olyan minősítő jelzőt akasztanak szegény
    vitapartnerük nyakába, ami őt SZEMÉLYÉBEN erkölcsileg ellehetetleníti a vitában.
    Most is ezt teszik!”
  • 4. kipkop 2013. június 13. 19:03
    „Léni!
    SZOCIALISTA-SZABADDEMOKRATA KORRUPCIÓS LEXIKON
    "Köszöntünk az áltanulmányok, a törvénytelen közbeszerzések, a túlszámlázott baráti megrendelések és az áron alul értékesített ingatlanok világában. Folyamatosan bővülő lexikonunkban minderre és még sok más közpénzlenyúlási technikára találhatsz példát. Végre itt az alkalom, hogy betekintést nyerj a szocialista-szabaddemokrata hatalomgyakorlás kulisszatitkaiba. Megismerheted az MSZP-s és az SZDSZ-es politikusok cselekedeteinek fő mozgatórugóit, a pénz iránti rajongásuk hatalmas erejét. Ha már hozzászoktál, hogy nem tudják megoldani az ország előtt álló feladatokat, most meg fogsz lepődni, látni fogod, hogy ugyanazok az emberek nagyon is leleményesek és tettrekészek, amikor a háttérben a saját vagyonuk gyarapításán fáradoznak. Ha eleget forgatod a lexikont, óriási tudásra tehetsz szert: részleteiben és teljességében is feltárul előtted, hogy miért vált Magyarország 2002 óta a térség éllovasából az Európai Unió sereghajtójává. Lexikonunkat böngészve úgy érzed, hogy az elmúlt nyolc évben néhányan túl sokat nyertek, az ország pedig túl sokat vesztett? Nem véletlen..."”
  • 3. Léni 2013. június 13. 13:48
    „Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a fideszes rágalomhadjárat ellenére szépen,
    sorban mentik fel az általuk bemocskolt embereket. Csak három nevet mondok, Hunvald, aki
    évekig volt börtönben, Hagyó , állítólag nem is létezett nokiás doboz, Gyurcsány, akivel szintén
    évekig szórakoztak és még sokan mások.
    Bajnai minden pert megnyert amit Ő indított a mocskolódók ellen!
    A Fidesz az ország teljes lezüllését képviseli, a jogállam és demokrácia már nyomokban sem található meg.
    Halllgathatjuk a hazugságáradatokat és nézhetjük a pávatáncot. Ugye ennél jobb programot is
    el tudunk képzelni?”
  • 2. kipkop 2013. június 13. 09:37
    „Feltételezhetően egy hiteltelen személy szeretne miniszterelnök lenni?”
  • 1. DMagóg 2013. június 13. 08:30
    „Minél többször próbálják gyermeteg módszerekkel lejáratni, annál több támogatót szereznek Neki!
    Félnek! Ezért naponta gágognak egyet. Így teszik egyre népszerűbbé!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elkészült a patikai hitelprogram

Giró-Szász András szerin az évi 60 millió gyógyszerész-beteg találkozó egyértelművé teszi, hogy a… Tovább olvasom