Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

Halálos baleset Ceglédnél - Két 16 éves lány halt meg

Az egyik fiatal a helyszínen elhunyt, a másik a kórházba szállítást követően halt meg. Az autóban hatan utaztak.
Két 16 éves lány halt meg abban a balesetben, amely vasárnapra virradóra történt Cegléden egy útkereszteződésben - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

A közlemény szerint az egyik fiatal a helyszínen elhunyt, a másik a kórházba szállítást követően halt meg.

A korábban közöltekhez képest a rendőrség arról tájékoztatott, hogy az autóban nem öten, hanem hatan utaztak.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap reggel azt mondta az MTI-nek, hogy a jármű vezetője előzés közben elvesztette uralmát az autó felett, és villanyoszlopnak ütközött Cegléd belvárosában.

A baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják.

Korábban

Villanyoszlopnak ütközött egy személyautó Cegléd belvárosában vasárnap hajnalban, a jármű utasai közül ketten életüket vesztették - tájékoztatott a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Beluzsárné Belicza Andrea közlése szerint a jármű vezetője előzés közben elvesztette uralmát az autó felett, és villanyoszlopnak ütközött.

A Pest megyei katasztrófavédelem helyettes szóvivője, Oláh László az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a gépkocsiban, amely a Méhész utcában csapódott egy oszlopnak, öten utaztak. A kiérkező tűzoltók áramtalanították a járművet.

A rendőrségi szóvivő szerint a mentőknek két sérültet kellett kórházba szállítaniuk.

Beluzsárné Belicza Andrea szerint a baleset részletei egyelőre nem ismertek, az ügyben a ceglédi rendőrkapitányság vizsgálódik.

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. Hyppolit 2013. október 22. 10:58
    „Eleve a soför öcsigyereknek honnan volt kocsija? <moderálva> 16 éves lányok mit keresnek az éjszakában? Részeg -valószínű az volt- soför mellé csak szintén részegek ülnek be, vagy bolondok. A lányokat nagyon sajnálom, de a szülői "háttér" biztosított volt.
    Apropó! 18 év alatti egyén még be sem kukkolhat a nagy Nemzeti Dohányboltba! Részegen "vezethet, randalírozhat, életeket olhat ki"? Beteges területen kezdődött a rendrakás ezzel a dohányosdival. Volna számtalan más terület.”
  • 20. tol 2013. október 21. 23:17
    „19+ részegen soha ne vezessen! Ezt tanulja meg a legjobban!!!!”
  • 19. mazsolaszolo 2013. október 21. 18:59
    „Olvastam egy rakás hozzászólást, egy rakás honlapon. Jó sok ember reagál zsigerből és azonnal rosszul. Nem külső kontrollért kell kiabálni - ifjúságvédelem, állami tiltás stb., - hanem MEG KELL A GYEREKET TANÍTANI a helyes szabályokra, és bízni kell a gyerekben, hogy legyen önbizalma. Balesetek még így is vannak, de ha egy 16 évest úgy kezelnek, mintegy enyhén fogyatékos háromévest, akkor az sokkal több kárt okoz, mint hasznot.

    Ha a 18 évesnek ha nincs rutinja, akkor szerezze meg. Vezessen, sokat, és amikor vezet, mindig tudja, hogy csak X éve van jogosítványa, és ennek tudatában kell vezetni. Nem janigyerekskedni, játszani a nagyfiút, hanem higgadtan, ésszel cselekedni. Pláne éjjeli vezetésnél.

    Nyugodjanak békében az áldozatok.”
  • 18. balihoho 2013. október 21. 09:52
    „A szokásos diszkó baleset. És ha már halálos baleset. Milyen érdekes, ha jön az influenza járvány, ezrek rohannak orvoshoz védő oltásért, mert félnek, nem akarnak meghalni. De ugyanezek az emberek, a félelem legkisebb jele nélkül ülnek autóba, pedig illene tudni, hogy évente autóban többen halnak meg, mint influenzában! Mégsem félnek, mégsem óvatosak, fegyelmezettek, ha autóba ülnek.”
  • 17. fenyő 2013. október 20. 23:20
    „Megrázó ilyen tragédiákról olvasni, hát még szülőként átélni. Nagyon sajnálom.
    Viszont az a kérdésem: mit keresnek 16 éves gyerekek az éjszakában? Nem hiányoznak otthon a családnak? Nem vagyok ellene a fiatalok szórakozásának, de az a meglátásom, túl korán szeretnének felnőttek lenni. Hová rohannak ? Miért kell mindent "előbbre" hozni ? Ezért és a hasonló esetekért ? Tanítani kellene őket a családnak, az iskolának: gondolkodni, helyesen élni és mindent a maga idejében. A baj később is ránk találhat, nem kell elé sietni. Gyerekként és ilyen értelmetlenül...”
  • 16. sikan 2013. október 20. 22:54
    „A bulik korábbi kezdése és legkésőbb éjfélkor, vagy 1 órakor történő befejezése nem lenne újdonság, pár évtizede még ez volt a normális! Csak a bárok voltak tovább nyitva, de oda megfelelő öltözék (nyakkendő, öltöny a férfiaknak) nélkül be sem engedték a vendéget. A korábbi időpontban tartott bulikon ugyanúgy lehet szórakozni (a szórakozás nem a holtrészeggé válás és kábítózás!), s másnap hasznavehetőbb állapotban ébredhet a delikvens. A rend éber őrei pedig éjfél körül még talán valóban éberebbek, s kiszűrhetnék a nem egészen vezetésre alkalmas sofőrjelölteket a szórakozóhelyek környékén, vagy a közlekedő járműveket megállítva ellenőrizhetnék a vezetők alkalmasságát. A trafipaxokat sem ártana éjszakánként bevetni sok helyen, ezzel sok fiatal életét menthetnék meg (még ha ők az "élet megkeserítésének" is ítélnék az efféle figyelmet).
    15. vári: Megtanítani sajnos csak azokat lehet, akiknek eszük van, de hiába volt az is, ha elissza , bedrogozik, akkor az ész nem ér semmit. Én sem ültem ittas ember kocsijába, és nem is vezettem soha. De sajnos a bulikból kijövők egy része képtelen mérlegelni, sőt bizonyítani akar a többieknek, hogy ő olyan állapotban is tökéletesen tud vezetni, s mivel többnyire messzire kellene hazamenniük, s más lehetőség nincs, a társak még el is hiszik neki! A kocsiban a többiek viselkedése még zavaróan is hathat ráadásul, elterelheti a figyelmet, esetleg bíztathatják is a vezetőt, hogy hajtson gyorsabban, nem gondolnak a rájuk leselkedő veszélyekre.”
  • 15. vári 2013. október 20. 18:22
    „jázminII, lukrecia
    Azért nem kellene ennyire gondolkodásra, mérlegelésre képtelennek tekinteni az embereket en bloc...
    Aki hülye és meggondolatlan, az este tízkor is hülye és meggondolatlan. Mellesleg alulbecsülitek a szórakozni, lázadni vágyó fiatalok találékonyságát...
    Nem szabályozni kell, hanem megtanítani a fiatalokat gondolkodni. Én soha nem ültem volna be ittas ember mellé tizenévesen sem.”
  • 14. lukrecia 2013. október 20. 18:02
    „Na igen , nem kobe vesett dolog a diszkok 11h-s nyitasa. Kotelezoen bezaratnam ezeket ejfelkor, ejfel utan mindenki menjen pihenni. Ha a diskok meg nyereseget szeretnenek, kinyitnanak 19--20h korul. XY msot sem erti a lenyeget. Mit valtoztatna? Valoban tortenhet azutan is baleset, de talan megsem annyi, nem lesz idejuk annyit inni, nem lesznek olyan faradtak a nem alvastol
    Egyebkent az sem biztos , hogy ittak, csak gyakorlatlan feldobodott fiatalokkal egy villanykaro is vegezhet sajnos.”
  • 13. Pirát 2013. október 20. 17:57
    „8#-10#-es ! Akkor meg marad az elrettentően kemény, sorozatos rendőri akció... mert mégiscsak értelmetlenül fogy : a jövőnk”
  • 12. Cillit_bang 2013. október 20. 16:43
    „Megint "sikeresen" megmutatta valaki a vezetési tudományát!”
  • 11. asheralexander 2013. október 20. 15:52
    „ajajj!
    -marad a nagy kerdes,hogy a vezeto mennyit es foleg mit ivott -es/vagy mit szippantott??”
  • 10. X_Y 2013. október 20. 15:52
    „9. jázminII. 2013.10.20. 15:03
    "Aláirást kellene gyüjteni az ügyben is, hogy a discok ne éjfélkor kezdődjenek, hanem akkor legyen vége."

    Mit változtatna: nem hajnalban történne hasonló baleset hanem éjjel fél egykor.
    Haltak már meg fiatalok házibuliból hazafelé is.

    6. Pirát 2013.10.20. 14:00
    "Javasolnám hogy a cigis dobozokhoz hasonlóan elrettentő plakátokat rakjanak ki a diszkók környékén, balesetekről, natúrban, élethű nagyságban..."

    Mert cigarettát sem szívnak azóta....”
  • 9. jázminII. 2013. október 20. 15:03
    „Aláirást kellene gyüjteni az ügyben is, hogy a discok ne éjfélkor kezdődjenek, hanem akkor legyen vége. Ház ez borzalmas, hogy így kezdődik a buli, nem tudom ki találta ezt ki. Egy jó kis rendelet, és kész. Ha meg nem tartják be a szórakozó helyek akkor meg birságolás és kész.”
  • 8. vélemény 2013. október 20. 14:16
    „6. Pirát
    Sokan már odafelé is ittasan mennek, mert olcsóbb a boltiból berúgni.
    Éjfélig otthon vagy kocsmában isznak és már megalapozva indulnak a buliba.
    http://www.langlovagok.hu/hirek/10856_ket-fiatal-lany-halt-meg-cegleden”
  • 7. lukrecia 2013. október 20. 14:08
    „6: Ötleted kiváló !!!!”
  • 6. Pirát 2013. október 20. 14:00
    „öten-hatan egy autóban rohannak a halálba, a tolószékbe...szüleik örök bánatára. Szinte sorozatosak a végzetes karambolok...megáll az ember esze hogy az ekkora brancsokban egynek !!! de egynek sincs annyi gógyija ami az életben maradásukhoz feltétlen szükséges volna ! Javasolnám hogy a cigis dobozokhoz hasonlóan elrettentő plakátokat rakjanak ki a diszkók környékén, balesetekről, natúrban, élethű nagyságban...”
  • 5. vélemény 2013. október 20. 13:22
    „2. lukrecia
    Ezt sem nyugdíjas vezette.
    - Azok inkább busszal ütköznek.”
  • 4. vélemény 2013. október 20. 13:20
    „Az üllési fiatalok is hatan voltak. :(”
  • 3. tol 2013. október 20. 13:04
    „nem olcsóbb egy taxit ( kettöt) hívni? Ott az ajtónálló, látja, hogy a csapat be van állítva, felajánlja, hogy hív taxit. Például.”
  • 2. lukrecia 2013. október 20. 12:08
    „Rendkívül sajnálatos nagyon. Diszkójárat volt ez is. !!!! Ezt sem nyugdíjas vezette.”
21 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A gyámsága alá vont embereket károsította meg egy hivatásos gondnok

A nyomozás során kiderült, hogy 2009 és 2011 között a két, 67 és 47 éves nő több millió forintos… Tovább olvasom