Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Halálos buli Gesztelyben: gyógyszert kevertek egy 15 éves lány italába

A lány huszonéves barátai azért tettek nyugtatót a borba, hogy fokozzák a buli hangulatát.
Egy 15 éves lány meghalt Gesztelyben, mert barátai erős antidepresszánsokkal keverték a neki kínált bort, csak azért, hogy fokozzák a buli hangulatát. A fiatalokat gondatlanságból elkövetett emberölés vétségével vádolja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség - közölte a vádhatóság csütörtökön.

A tájékoztatás szerint az elmúlt év tavaszán egy fiatalokból álló társaság tartott házibulit egyikőjük lakásán Gesztelyben. A 22 és 25 év közötti fiatalok a házigazda szekrényében találtak egy doboz gyógyszert, amelyet borba kevertek, hogy jobb legyen a hangulat.

Kétliteres palackokba szórták a porrá tört tablettákat, egy palackba 10-12 darab gyógyszert is kevertek, de volt úgy, hogy közvetlenül a pohárba szórták a nyugtatót. Az így elkészített koktélt itták és ebből kínálták a lányokat is. Velük azonban nem közölték, hogy "felturbózták" az italt.

Az este folyamán az egyik 15 éves lány rosszul lett, majd eszméletét is elvesztette, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A lány több pohár "koktélt" megivott, szervezetében a gyógyszer halálos adagjának többszörösét mutatták ki.

A három vádlott férfit gondatlanságból elkövetett emberölés vétségével vádolja az ügyészség.

(Lead-képünk illusztráció! - a szerk.)

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A hétvégén több lesz a napsütés, de csapadék is várható

A hétvégén több napsütésre lehet készülni, néhol 27 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet. Tovább olvasom