Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Halott csecsemőt találtak egy családi ház kályhájában

Emberölés miatt nyomoz a rendőrség annak a csecsemőnek a halála ügyében, akit kedd reggel találtak holtan egy családi ház kályhájában Kunmadarason - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedd délután.

Pásztorné Kovács Ágnes tájékoztatása szerint a rendőrséget a mentők értesítették a halálesetről. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya az ügyben emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen.

Továbbra is tisztázásra szorul azonban, hogy megszületésekor életképes volt-e a csecsemő, illetve mikor és milyen módon került a kályhába - mondta a főhadnagy. Közölte azt is, hogy a gyermek anyját időközben kórházba szállították.

Az MTI tudósítója Kunmadarason, a Kölcsey Ferenc utcában, a tragédia színhelyén családtagoktól, valamint a portán szemlét tartó gyermekvédelmi szakemberektől megtudta: az újszülött már a szülők ötödik gyermeke volt, három lányt és egy fiút nevelnek. A 14 hónap és 11 év közötti életkorú gyermekek nagyanyja szerint az anya még előttük is titkolni próbálta terhességét. Hozzátette: a csecsemőre a szülés után, a reggeli órákban kihívott mentők már élettelenül és égésnyomokkal a testén bukkantak rá a szülők hálószobájában álló cserépkályhában.

Az apa rendőrségi kihallgatása idején a gyerekekre vigyázó nagyszülők készségesen válaszoltak a sajtó munkatársainak kérdéseire, és megdöbbenve álltak a történtek előtt.

Az eset körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával jelenleg is vizsgálja.

Korábban írtuk:

Holtan találtak egy csecsemőt kedden egy családi házban Kunmadarason – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Pásztorné Kovács Ágnes az MTI érdeklődésére elmondta: a rendőrséget a mentők értesítették a halálesetről, melynek körülményeit a megyei rendőr-főkapitányság minden részletre kiterjedően, nagy erők bevonásával vizsgálja.

A főhadnagy az ügyről későbbre ígért bővebb felvilágosítást. Annyit azonban elárult: a halott csecsemő a családi ház kályhájában feküdt.

Olvasóink írták

  • 11. dodó 2011. április 20. 21:26
    „"Kitörték a kályhába dobott baba nyakát?
    Kunmadaras - Sötét titkokról suttognak a település lakói, miután kedden reggel egy újszülött csecsemő elüszkösödött tetemére bukkantak a rendőrök egy családi ház kályhájában.
    - Senki sem tudta, hogy Betti gyereket vár - mondta egy neve elhallgatását kérő helybéli. - A férje éppen börtönben volt, amikor a kicsi megfogant.
    Többen úgy tudják, hogy azon a szörnyű kedd éjszakán a férj megverte az asszonyát, ettől indult be a szülés. Annyi bizonyos, hogy a kicsi baba hajnali kettő körül jött világra, ám a mentőket csak reggel nyolc órakor hívták ki. Ekkor már csak az összeégett apró kis testet találták meg a kályhában.
    - Az asszonyt erősen vérezve, sokkos állapotban hozták be a Kátai Gábor Kórház nőgyógyászati osztályra. Kedd délutánra stabilizálódott az állapota - tájékoztatott dr. Farkas Béla főorvos. A kórterem ajtaját rendőr őrzi.
    A falubeliek szerint az összeégett kicsi nyaka rendellenes pózban hátra volt billenve."”
  • 10. Csonka László 2011. április 20. 07:59
    „Az optimisták angolul tanulnak. A pesszimisták héberül. A realisták lőni...”
  • 9. Csonka László 2011. április 20. 07:57
    „8. hahaha62 2011.04.19. 23:54 Íreknél ????? "vadászati törvény"”
  • 8. hahaha62 2011. április 19. 23:54
    „6. randika 2011.04.19. 21:3

    Örökbefogadni?Cigányt?.............akkor előbb legyen kiskegyed öngyilkos-mert a gyilkolás ténye boritékolható.....persze már fiatalkorúként.....hogy ne lehessen büntetni------NESZE NEKED JOGBIZTONSÁG ÉS JOGEGYENLŐSÉG!!! az íreknél 7 éves kortól büntetnek!!!lehet követni a példát !”
  • 7. hahaha62 2011. április 19. 22:07
    „Na tessék...kihúztak---tartom...természetes szelekcióval nem megy...akkor ez is egy jó módszer az élősködők ritkitására.”
  • 6. randika 2011. április 19. 21:36
    „és az ilyen ÉDESANYÁNAK még van 4 gyereke!!!!!!!az hogy nem jut eszükbe hogy örökbe is lehetne adni???? azt meg senkise mesélje be nekem hogy a közvetlen családtagok előtt el lehet titkolni egy terhességet!!hát az apuka 9hónapig nem feküdt össze vele??nem látta senki hogy lenyelt egy görögdinnyét??én menni is alig bírtam a nagy hastól,nemhogy még 4 gyereket közben ellátni...ezek valami iq bajnok család lehetnek,akik a gyerekcsinálást ösztönből művelik,de nem tudják mi az a védekezés...az ilyeneket 2 gyerek után sterilizálnám...ja és irány a börtön kisanyám..”
  • 5. Csonka László 2011. április 19. 21:20
    „Bezzeg a Szebb-jövőt Polgárőrség "grasszált" volna ??????????”
  • 4. jozko 2011. április 19. 20:44
    „Eltűntem-
    sőt meg sem jelentem.
    Mert megérdemeltem.

    Mea culpa, mea culpa, mea culpa...mea maxima culpa!
    A hamu meg kéznél van a hamvasztóból...

    /Legfeéljebb ez sem jelenik meg/”
  • 3. queenmargareth 2011. április 19. 19:06
    „1 igen és én is köztük lennék:(”
  • 2. dodó 2011. április 19. 18:16
    „2011. április 19. 16:55

    Óriási cigány tömeg verődött össze a kunmadarasi utcában, annál a háznál, ahol néhány órával ezelőtt egy halott újszülöttet találtak a mentősök a kályhába dobva. A be nem jelentett demonstráción halálos fenyegetések is elhangzottak, de a rendőrség nem merte feloszlatni a törvénytelen tüntetést.”
  • 1. 4Angel 2011. április 19. 16:57
    „Borzasztó !!!!

    Sok család meg mennyire szeretnének gyereket !!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kigyulladt egy metrókocsi az Árpád hídi megállónál

Kigyulladt egy metrókocsi Budapesten az Árpád hídi megállónál az alagútban, az állomást kiürítik. Tovább olvasom