Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 21°C | 35°C Még több cikk.

Halotti beszéd helyett

Az emberi lét egy elmúlt pillanat csupán, s mégis, ebbe a gyorsan elszálló pillanatba mennyi minden belefér akkor, ha az ember teljes életet él, igazat, tartalmasat. Egy igaz emberért szólt lelkünkben a búcsút zengő harang, egy emberért, akinek hamvait sokaság vette körül, némán, szótlanul. Varga Elza elindult egykor, copfos lánykaként, elszántan, bátran az Esterházyak eldugott kis majorjából, hogy felfedezze s talán meg is váltsa a világot. Fiatal lány létére volt mersze traktorra szállni, világot hódítani, bátorsággal nagyot álmodni, cselekedni. Tudta, hogy sokra képes. Tanult mezőgazdász lett. Emberszeretete, szociális érzékenysége, baloldalt dobogó szíve a közösséget kereste. Megtalálta azt az utat, amely lehetővé tette számára, hogy a közért, az általa haláláig vallott igaz ügyért tehessen. Még nyugdíjasan is kész volt segíteni, ha másként nem, hát szép szóval, biztatással a hozzá fordulóknak. Sokan tisztelték, szerették, mert ő is tisztelt, szeretett sokakat. Év végén hívtam telefonon. Jó egészséget, boldog új évet kívántam neki. Tudtam, hogy nagyon beteg. Gyenge, de lelkes hangon gratulált az aranydiplomámhoz és panaszos, szomorú hangon mondta, sajnos ő hiába járt annyi iskolát, neki már nem jár aranydiploma. Egyébként most nagyon gyenge, mondta, de összeszedi magát hamarosan és eljön, meglátogatja beteg férjemet. Drága Elzácskánk! Sok-sok kapuvári fog hiányolni! Mikor hozzánk ígérkeztél, én már tudtam, sajnos az ígért vizitre már nem kerül sor. Fájt is érted a szívem nagyon. Búcsúzni akkor búcsúztam tőled végleg, amikor a kórházban – érezvén, hogy utoljára látjuk egymást – nem akartad elengedni a kezemet. Beteljesült! Véget ért egy mozgalmas élet, amely tele volt életerővel, vidámsággal, tervvel, ötlettel. Kilencgyerekes nagycsaládból jöttél, Elzánk! Testvéreidnek is támasza voltál. Elmentél, itt hagytad magad után szívünkben örök emlékedet. Béke veled!

Szqcs Miklósné, Kapuvár

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Darázs jubileuma

Erősport

Magabiztos győzelemmel hangolt az előtte álló feladatokra… Tovább olvasom