Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Harmadszor is megtagadta a vallomástételt Zuschlag János

Szabó Ferenc Bács-Kiskun megyei főügyész-helyettes közölte, hogy az előzetes letartóztatásban lévő Zuschlag János már harmadszor tagadta meg a vallomástételt. A Zuschlag-ügyhöz kapcsolódóan pedig több zuglói szocialista politikus otthonában és irodájában is házkutatást tartottak.
A nyomozó hatóság gyanúsítottként meghallgatott egy kiskunhalasi ügyvédet, Szente Zsoltot, aki eddig a Zuschlag-ügy egyik gyanúsítottját, Őri Andrást, a Fiatal Baloldal volt zalai elnökét védte.

Emlékezetes, hogy az Élet és Irodalom a Zuschlag-ügyhöz kapcsolódó több alapítványról és egyesületről írt. Egyikük, a Harmadik Évezredért Alapítvány élén Zuschlag, majd Őri András állt. A szervezet valótlan tartalmú pályázataival a gyanú szerint kilencmillió forint kárt okozott. A Fidesz ifjúsági tagozata korábban arról tett fel kérdéseket, hogy Őri segítségével jutott-e közpénz az MSZP-hez.

Az ügyészek szerdán az Oktatási és Kulturális Minisztériumban is házkutatást, iratlefoglalást tartottak. A vizsgált személyek között van Kemecsei Árpád is, a Zuglói Vagyonkezelő Zrt. felügyelőbizottságának elnöke, valamint Komlódi Gábor, a XIV. kerületi MSZP volt frakcióvezetője. Kemecsei nem cáfolta a hírportál értesüléseit, de az ügyben nem kívánt nyilatkozni.

Kemecsei és Komlódi ajánlást kért a XIV. kerület két országgyűlési képviselőjétől, Csiha Judittól és Baráth Etelétől a Táncsics Mihály Alapítvány fél-félmillió forintos pályázati támogatásához az Y-Generáció és a Szövetség a Modern Magyarországért Egyesületek számára. Ezt a két szervezetet is vizsgálják a Zuschlag János és hét társa ellen különösen nagy értékre elkövetett csalás ügyében indított nyomozásban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Budapesten rendezik a Tudomány Világfórumát

Csütörtökön kezdődik Budapesten a világ egyik legjelentősebb tudományos tanácskozása, a Tudomány… Tovább olvasom