Délmagyar logó

2017. 01. 24. kedd - Timót -7°C | 1°C Még több cikk.

Három évig molesztálta nevelt lányát egy férfi

Siófok - Három éven át rendszeresen erőszakolta 16 éves nevelt lányát egy férfi a Siófok közelében lévő Nyim településen.
A lány hétfőn a siófoki rendőrségre menekült, és feljelentést tett. A lány elmondása szerint a férfi őt és családját is rettegésben tartotta - tájékoztatott Bíró Gábor, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A lányt, annak édesanyját és húgát múlt hét végén fegyverrel üldözte el a férfi otthonukból. A lány azt mondta a rendőröknek, hogy eddig bujkáltak. A rendőrök elfogták a 38 éves nevelőapát, aki büntetett előéletű: orvvadászat és súlyos testi sértés miatt volt már elmarasztalva. A férfinek négy illegálisan tartott lőfegyvere van. A rendőrök eddig két golyós és egy sörétes vadászpuskát találtak meg, és több szarvas trófeát is lefoglaltak a lakásán.

A középiskolás lány feljelentése szerint nevelőapja napi rendszerességgel megerőszakolta őt, olykor felvételt is készített az aktusról. A családot fegyvereivel és veréssel tartotta rettegésben. A rendőrség nyomozást indított, az anya felelősségét is vizsgálják.

Olvasóink írták

  • 2. katcsi 2008. november 25. 19:31
    „sajnos gyerekek , sokkal több van mint gondolnánk,
    hogy az apa molesttál, vagy valami rokon
    nekem már két hölgy a környezetemben bevallotta , hogy volt olyan hogy az apa este átment hozzá és felhajtotta takaroját
    nem tötrtént semmi olyan,,,de megsimogatta
    a másikat még leirni se merem..........”
  • 1. KolompárRómeó 2008. november 25. 15:28
    „Kap par evet es felboszulve, teljesen leepulve szabadulasa utan ki is nyirja a csaladjat. Ez nalunk mar csak igy megy. Elvegre buntett eloeletu, sulyos testi sertes miatt is, siman 2 ev mulva ujra olvashatunk a bunozo Urrol, mint visszaesorol.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A felszámolók szigorítanák a csődtörvény szabályait

Az eljárások gyorsításával, az adós vagyonának zár alá helyezésével, valamint a cégvezetőkre… Tovább olvasom