Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Háromszázmillió forint mentőautókra

Még idén 330 millió forint értékben vásárolhat menőautót az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) a kormány segítsége révén - mondta a szervezet főigazgatója azon a szerdai budapesti ünnepségen, amelyen két új koraszülött-mentőautót adott át alapítványoknak.
Márta István közlése szerint az idei 330 millió forintos támogatás mellett a jövő évi költségvetésben előirányzott 1,75 milliárddal márciusig mintegy 200 esetkocsi beszerzésére nyílik lehetőség.

A főigazgató hozzátette: az év utolsó heteiben átadják azon eszközök és műszerek utolsó darabjait is, amelyeket állampolgárok és cégek adományaiból vásároltak az OMSZ számára 2010-ben. Az OMSZ alapítványán keresztül beszerzett újraélesztő készülékek, lélegeztető gépek és egyéb, az életmentésben használható eszközök értéke megközelíti a 180 millió forintot.

Márta István átadta a szaktárcától kapott 32 millió forint, valamint az OMSZ Alapítvány által biztosított 8 millió forint felhasználásával vásárolt és kialakított két speciális mentőautót is a szegedi és a miskolci koraszülöttmentő alapítványnak.

Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy nagyon sok tízévesnél idősebb járművel dolgoznak, amelyeket elvileg már nem lehetne üzemben tartani, de használhatóságukat az ÁNTSZ egy évvel meghosszabbítja. Az augusztus végi állapotfelmérés szerint az OMSZ mentőgépjárműveinek átlagéletkora 7 év, átlagos futásteljesítményük 320 ezer kilométer. A mentőautó-beszerzések évről-évre kiszámíthatatlanul, tervezhetetlenül, az igényekhez nem alkalmazkodva, ad hoc forrásfelhasználás alapján történtek - jegyezte meg a szóvivő.

Győrfi Pál közölte, hogy 2008 óta egyetlen új mentőautót sem állítottak szolgálatba, miközben "a hadra fogható" gépkocsik száma folyamatosan csökkent, ami már-már a működőképességet veszélyezteti.

Az idei 330 millió forintos támogatásból mintegy 20 esetkocsit tudnak vásárolni, de ha az Országgyűlés elfogadja a költségvetésben előirányzott javaslatot és az uniós pályázatukat is megnyerik, akkor másfél éven belül 350 gépkocsit vásárolhatnak, és "lassan utolérhetik magukat" - tette hozzá a szóvivő.

Márta István az ünnepségen okleveleket adott át a mentőszolgálatot támogató alapítványoknak, valamint annak a vállalkozónak, aki ingyenesen felújította az idén 120 éves Mentőpalota dísztermét.

Olvasóink írták

  • 1. zoltanszabo 2010. december 22. 15:44
    „Végre egy jó hír ! Jó lenne a kocsik cseréje után---az ott dolgozó ,lelkiismeretes dolgozóknak min. duplájára emelni a bérüket !!!
    Békés,boldog karácsonyt mindenkinek !!!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vizsgálja az EU a magyar médiatörvényt

Nem hivatalos vizsgálatról van szó, csupán annak elemzéséről, értékeléséről, összhangban van-e a törvény az uniós joggal. Tovább olvasom