Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Harrach: sok vita és számos megoldás született

Sok vita volt a Fidesz és a KDNP háromnapos kihelyezett frakcióülésén, de számos kérdésben megoldás született, ami az előrelépést segíti - összegzett Harrach Péter pénteken.
A Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője az ülés után azt mondta, hogy a viták nem a pártok közötti nézetkülönbségekből fakadtak, hanem az egyes frakciókon belüli különböző szempontok jelentek meg az egyes témák tárgyalásakor.

Harrach Péter frakciószövetség által meghozott és támogatott döntésekről szólva kiemelte, hogy a jövőben állami feladat lesz a fekvő- és a járóbeteg-ellátás, a szociális feladatok ellátása ugyanakkor önkormányzati hatáskörben marad. Kitért arra, hogy az eddigi önkormányzati fenntartású alap- és középfokú oktatási intézmények állami kézbe kerülnek. Oktatási témák a plenáris ülésen nem szerepeltek, csak annyiban érintették, amennyiben az önkormányzati törvényhez kapcsolódtak.

A frakcióvezető az önkormányzati változások kapcsán szólt arról, hogy a kisebb települések esetében egyesített polgármesteri hivatalok működnek majd. Arra a kérdésre, hogy ez hány lakos esetében lesz így azt mondta, erről még nem született döntés. Mindenhol lesz polgármester, képviselőtestület, és egy-egy ügyintéző, tehát ellátatlanul nem maradnak kistelepülések - hangsúlyozta Harrach Péter.

Hozzátette: a családok védelméről szóló törvényjavaslat, illetve a munka törvénykönyve nem került napirendre, ezeket későbbi frakcióülésen tárgyalják.

A KDNP frakcióvezetője ugyanakkor azt mondta, ettől függetlenül szeptember végén, októberben be tudják nyújtani javaslatukat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vascsővel vágtak fejen egy biciklistát

Vascsővel támadtak meg egy biciklist fényes nappal Putnokon, az áldozat sebei nyolc napon túl gyógyulnak. Tovább olvasom