Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 23°C Még több cikk.

Hász Róbert: Novellák a Marsról

Hász Róbert író, a Tiszatáj szerkesztője Ray Bradbury Marsbéli krónikák című kötetéről beszél.

„Ez valóban egy Könyv, a szó hagyományos és kissé szakrális értelmében, és ember, vagy irodalomtudós legyen a talpán, aki vállalkozik arra, hogy műfajilag besorolja. Mert lehet akár novellafüzér is a kötet, hiszen bármelyik benne szereplő írás megállna a maga lábán, ha kiemelnénk a többi közül, önálló novellaként is. De így együtt, abban a sorrendben, amelyben a szerző megkomponálta őket, már több, mint novellák puszta gyűjteménye. Azt mondják, minden prózaíró valaha költőként kezdte. Igaz is.

Az én esetemben még annyit hozzá kell tennem, hogy a versíráson kívül egyéb elhajlásom is akadt: kamasz koromban rajongtam a tudományos-fantasztikus irodalomért. Asimov, Clark és a többiek... Egészen fiatal éveimtől kezdve viszont tanáraim belém kényszerítették azt a téveszmét, hogy a sci-fi valójában nem „igazi" irodalom, hanem valahol annak alsó esztétikai regisztere alatt helyezkedik el. És fordítva. Az „igazi" irodalomnak semmi köze a fantasztikumhoz, merthogy a realitás mindenekelőtt... Még szerencse, hogy a diákok előbb-utóbb fölnőnek, és nem ragadnak le tanáraik szintjén. Nálam ez a pillanat valószínűleg akkor következett be, amikor először kezembe vettem Bradbury Marsbéli krónikáit. A gonosz varázslat egyszeriben szertefoszlott. Bradbury Marson játszódó novellái lettek számomra első bizonyítékai annak, hogy a „hagyományos" irodalom mily nemes gyümölcsöt hozhat, ha beojtják egy csipetnyi fantasztikummal.

És ez persze oda-vissza működik: a tehetséges írói kéz a tudományos-fantasztikus műveket is fel tudja emelni a klasszikus, hagyományos irodalom rangjára. És onnantól számomra már nem létezett két külön irodalom, fantasztikus meg nem fantasztikus, hanem csupán egyetlenegy: szépirodalom. Bradburynek köszönhetem a prózámat, mert az ő Marsbéli krónikái adtak bátorságot ahhoz, hogy fölvállaljam saját stílusomat. Hogy amikor egyesek fanyalogva kommentálták „nem hagyományos" írásaimat, nem engedtem magamat megingatni. Ja, hogy ez az írás nem a Nagy Könyvről szólt, hanem rólam... Igen, de hát ez a Nagy Könyvek sajátsága és ismertetőjele: velünk élnek, és részünkké válnak."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pannonhalma és Alsószeli testvérek

Hosszú távú együttműködési megállapodást írt alá Pannonhalma és a szlovákai Alsószeli önkormányzata.… Tovább olvasom