Délmagyar logó

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 13°C | 22°C Még több cikk.

Határon túli együttműködés

A jövő évtől több mint háromszorosára növekednek a határon átnyúló együttműködésre fordítható európai uniós támogatások – közölte pénteken egy Szentgotthárdon, a magyar–osztrák–szlovén hármas határon rendezett konferencián a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke.

A határon túl élő mintegy 2,5 milliós magyarságnak elemi érdeke, hogy ezt a lehetőséget minél eredményesebben ki tudja használni – emelte ki Komlós Attila.
Polgár Tibor, a VÁTI Kht. Nyugat-dunántúli Regionális Irodájának vezetője előadásában azt hangsúlyozta: 2007-től jelentősen megemelkedhet a határ menti térségből közösen pályázóktól elvárt együttműködés szintje. „A határ két oldalán két szervezetnek egyszerre kell majd pályázatot benyújtania, közösen kell uniós forrást felhasználnia, (...) ráadásul úgy, hogy az egyikük teljes körűen pénzügyi és jogi felelősséget vállal együttműködő partneréért.” Tájékoztatása szerint 2007 és 2013 között a rendelkezésre álló támogatás várhatóan 300 millió euró lesz, aminek 80 százalékát fordíthatják a határ menti együttműködésre. (mti)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy dúla születése

Egyre többen szülnek dúla, azaz "civil" segítő asszony bevonásával, aki megkönnyíti a nehéz órákat. A dúla olyan szülési tapasztalattal rendelkező nő, aki folyamatos fizikai, érzelmi és informatív segítséget nyújt az anyának a szülés előtt, alatt és után. Auxner Beatrix Győrújbaráton él, főállású édesanya, képzett szülésznő és dúla. Már lánykorában elhatározta, hogy nagy családja lesz. Tovább olvasom