Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

Hátrébb szorult gazdagok

A tavalyi hattal ellentétben az idén már hét megyei ember került be a  100 leggazdagabb magyar közé. A Magyar Hírlap csütörtökön megjelent kiadványából ugyanakkor az is kiderül, nem gazdagodtak tovább a megye gazdagjai.

Imre István győri építőipari vállalkozó az egyetlen a listán szereplő megyei gazdagok közül, aki növelni tudta vagyonát – legalábbis az országos napilap extra különszáma szerint. Imre tavaly 2,5 milliárdos vagyonnal a 85. helyet foglalta el, az idén már „csak" 92., becsült vagyonaként pedig 100 millióval több, 2,6 milliárd szerepel.
A megye leggazdagabb vállalkozója egy évvel ezelőtt is, most is Hirschler Rezső üvegiparban tevékenykedő soproni vállalkozó, tavalyi 33. helyét azonban az idén tízzel lerontotta, s 43-ként nem tudta növelni vagyonát. A Magyar Hírlap állítása szerint 4,5 milliárdos vagyont könyvelhetett el tavaly is, idén is.

Hasonló cipőben jár Tarsoly Csaba, az ETO FC Kft. tulajdonosa, aki ugyancsak tíz hellyel esett vissza, az idei 56. hely 4 milliárdos vagyont jelent – ugyanannyit, mint tavaly – a befektetésekben és az idegenforgalomban érdekelt vállalkozónak.

Kilenc helyet esett vissza Csebi Pogány Alajos ékszerészettel és idegenforgalommal foglalkozó vállalkozó, az 58. helyen az egy évvel pontosan megegyező korábbi összeggel, 3,5 milliárd forinttal áll.

Walter Dezső autókereskedelemmel és befektetésekkel foglakozó soproni polgármester is rontott korábbi helyezésén. Tavaly 66. volt, az idén 80. gyermekeivel együtt, miközben 3 milliárd forintos vagyona változatlan maradt.

A tavalyihoz képest két új megyei név is szerepel a Magyar Hírlap tegnap megjelent A 100 leggazdagabb magyar című kiadványában. Krankovics István mezőgazdaságigép- és buszgyártással foglalkozó vállalkozó az 50. helyet foglalja el, becsült vagyonként a lap 4 milliárd forintot tüntet fel. Újonc Derry Márta szállodatulajdonos is, 69. helyéhez 3 milliárd forint társul.

A két új név mellett eltűnt a listáról dr. Vasas István egészségügyi vállalkozó, aki a tavalyi listán 99. volt, vagyonát pedig 2,5 milliárd forintra becsülte a Magyar Hírlap.

Az egy évvel ezelőtti közzététel után a listán szereplő megyei vállalkozók közül többen is pert fontolgattak a Magyar Hírlap ellen, jogi eszközzel azonban senki sem keresett elégtételt magának.

43. Hirschler Rezső, becsült vagyona 4,5 milliárd Ft

 „Szerintem a társadalom a tisztességes munkával szerzett gazdagságot nem irigyli. Az életben azonban nem a pénzt, hanem az egészséget tartom a legfontosabbnak."

Hirschler Rezső
Hirschler Rezső üvegipari vállalkozó megdöbbenve értesült arról, hogy az idén is szerepel a százas listán.

– Megkerestek, beszélgettünk, de nem járultam hozzá, hogy az elhangzottak bárhol is megjelenjenek – jelentette ki Hirschler Rezső. – Hallottam, hogy az elmúlt évben többen perrel fenyegetőztek, de én erre nem gondolok. Távol áll tőlem, hogy bárkit is feljelentsek.

Egyébként a mi családunk élete és vagyoni helyzete Sopronban szinte mindenki előtt ismert. Úgy vélem, nem lettünk gazdagabbak az elmúlt évhez képest, mert  a gazdasági környezet nem kedvezett az exportálóknak. Mi pedig többnyire külföldre szállítunk. Vagyonunkat sohasem titkoltam, igaz, nem is büszkélkedtem vele.

50. Krankovics István, becsült vagyona 4 milliárd Ft

– Nem tartom érdekesnek és   fontosnak, hogy a listán szerepelek, ezért többet erről nem is kívánok nyilatkozni – zárta rövidre az érintett, aki elmondta azt is, a pénznél sokkal fontosabb, hogy a magyar cégek jól működjenek, a Kühne Rt. megérje a 150. születésnapot 2006-ban mint önálló vállalat és hogy talpra tudjon állni a magyar buszgyártás. Krankovics István kérésünkre nem járult hozzá, hogy fotóját közzétegyük. 

56. Tarsoly Csaba, becsült vagyona 4 milliárd Ft

Csakúgy, mint tavaly, idén is 4 milliárd forinttal szerepel a listán Tarsoly Csaba, a Quaestor Rt. és az ETO FC Kft. tulajdonosa. A kiadvány készítői szerint tehát nem csökkent, de nem is nőtt Tarsoly vagyona. A klubtulajdonos, akit tegnap többször is sikertelenül kerestünk, az elmúlt évben úgy nyilatkozott: szerinte felesleges és értelmetlen a lista, mert nem tükrözi a valóságot.

58. Csebi Pogány Alajos, becsült vagyona 3,5 milliárd Ft

– Tavaly megtiltottam, hogy ebben az összeállításban szerepelhessek. Nem értem, hogy kerültem be ismét a száz leggazdagabb magyar közé, hisz nem is tartom magam magyar üzletembernek – mondta  a dunakiliti Kastélyszálló tulajdonosa, Csebi Pogány Alajos, akit franciaországi villájában értünk utol.

„Bár nem érdekel az összeállítás, én az első helyre tenném magam a listán, hisz csak a dunakiliti kastélyom többet ér három és fél milliárdnál. Összes vagyonom nagyságáról azonban nem nyilatkoznék."
 Csebi Pogány Alajos

– Most   úgy gondolom: inkább a lábamat törtem volna el akkor, amikor bejöttem Magyarországra. Most is megfenyegettek, hogy felrobbantanak a kastélyommal együtt. Ha azt hallanám, hogy leégett a Kastélyszállóm, még hálát is adnék az égnek, hogy nem kell többet ebbe az országba jönnöm. Számomra csak ennyit ér az egész itthoni befektetés, s a krumplis tésztára valóm ezután is meglesz. Dacból építettem azt a villát, mert mielőtt ötven éve mezítláb elhagytam volna az országot, engem itthon csak leköpködtek – tette hozzá Csebi Pogány Alajos.

69. Derry Márta, becsült vagyona 3 milliárd Ft

Derry Márta a röjtökmuzsaji Szidónia Kastélyszálló tulajdonosa, egykori férje – a százas listán szintén szereplő Szeremley Huba – segítségével jutott a valamikori vadászkastélyhoz. Ezzel régi álma valósult meg. Az épületet felújították – 2001-ben ingatlanfejlesztési nívódíjat kapott – és 1999-től fogadják a vendégeket. A kastélyszálló már a második évben nyereséges volt. A lista 69. helyén álló üzletasszonyt lapzártánkig nem tudtuk utolérni.

80. Walter Dezső és gyermekei, becsült vagyon 3 milliárd 

Walter Dezső, Sopron polgármestere úgy véli, családi vállalkozásukból származó vagyonuk egészséges módon gyarapodott, különben miért dolgoznának. Az, hogy milyen mérvű a gyarapodás, sok tényezőtől függ. 
– Természetesen hozzájárultam, hogy szerepeltessenek a kiadványban, hiszen amikor polgármesterré választottak, vagyonnyilatkozatot tettem – mondta Walter Dezső. –  Mint közéleti embernek nyitottnak kell lennem, de magánemberként sincs titkolnivalóm. Minden soproni polgár szemébe merek nézni, tisztességes úton szereztem a vagyonomat. Nem loptam, nem csaltam, nem szégyellem, hogy mim van, mert munkával kerestem meg a családommal együtt. Tulajdonképpen, hogy ki gazdag, ki szegény, arról sokat gondolkodtam. A betegségem után kijelenthetem, aki egészséges, az gazdag.

92. Imre István, becsült vagyona 2,6 milliárd Ft

Azok közé tartozott, akik egy évvel ezelőtt pert fontolgattak nevük és vagyonuk nyilvánosságra hozatalakor, mára azonban úgy tűnik, megbékélt.

– Eltelt egy év, sokat változott az ország, s ma már természetesnek tartom, hogy nyugati mintára nálunk is készítenek ilyen listákat – közölte érdeklődésünkre Imre István, az Integrál-H Rt. elnök-vezérigazgatója, aki nem titkolta azt sem, konzultált vállalkozótársaival, s úgy döntött, vállalja a nyilvánosságot. Döntése meghozatalában közrejátszott az is, hogy cége nemcsak hogy nem szenvedett hátrányokat, hanem előnyöket élvezett.

– Német üzletfeleink értékelik, hogy tőkeerős, megbízható cég vagyunk – fogalmazott Imre István, aki kérdésünkre, hogy most már kifejezetten örül-e, hogy a 92. leggazdagabb magyarként bekerült a kiadványba, azt mondta: is-is. Személy szerint nem örül, a cége miatt azonban meg kellett tennie.

Cs. A.–H. F.–K. T.–Sz. T.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy hölgy és a herceg

Tovább olvasom