Délmagyar logó

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -7°C | 0°C

Hatvan-hetvenezer forint a VasVilla kára

Hatvan-hetvenezer forintos kárt okoztak azok a graffitizők, akik összemázolták a soproni VasVilla épületének sétálóutca felé eső részét.
Sajnos, nem nyugszanak azok a falfirkálók, akik értelmetlen ábráikkal összerondítják a középületeket, házakat, legyenek azok éppen frissen és hófehérre festett falfületek (mint például a Csatkai utcában vagy a Pejachevich közben), vagy régebben renovált tömbök. Ezúttal a VasVilla-iskola sétálóutca felé eső oldala esett áldozatul az esztelen festékszórásnak.
– A graffitizők meggondolatlan tette 60–70 ezer forintos kárt okozott az iskolának – mondta Sass László igazgatóhelyettes. – Körülbelül ennyiből lehetne majd újrafestetni az érintett, mintegy 30 négyzetméteres felületet. Sajnos ugyanúgy, mint a város megannyi más épületénél, a VasVillánál sem ez az első ilyen eset. Ámbár a legtöbbször ismeretlen marad az elkövető, az elmúlt időszakban sikerült beazonosítanunk egy olyan fiatalembert, aki összemázolta a falunkat. Pt fegyelmi tárgyalás után más iskolába irányítottuk. A tanulmányi időszak alatt rendszeresen felhívjuk diákjaink figyelmét arra, hogy az ilyen jellegű mázolmányokkal rengeteg fölösleges pénzkidobást okoznak az intézményeknek, amely összegeket közösségi célokra, iskolai szerek beszerzésére lehetne fordítani.
Walter Dezső polgármester továbbra is tartja ígéretét: polgármesteri keretéből minden graffitizőt tetten érő rendőr, polgárőr jutalmat kap. Tavaly két rendőr vehetett át húsz-húszezer forintot, idén augusztusban újabb két rendőr részesül ilyen jellegű elismerésben.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Beismerte a gyilkosságot a hajléktalan

Beismerő vallomást tett az a 42 éves hajléktalan, akit a múlt héten, a kaposvári MÁV pályaudvaron… Tovább olvasom