Délmagyar logó

2017. 01. 24. kedd - Timót -7°C | 1°C Még több cikk.

Hatvanéves a roswelli ufólegenda

Hatvan éve került fel a térképre Roswell, egy sivatagi kisváros az amerikai Nevada államban, ahová ezekben a napokban újra ufóhívők ezrei zarándokolnak, hogy megemlékezzenek a parajelenségek történetének fordulópontjáról.
Nemrég nyilvánosságra hozták annak a tavaly elhunyt hadnagynak a nyilatkozatát, aki 1947-ben közleményt adott ki arról, hogy Roswellben azonosítatlan repülő tárgy zuhant le, ám később a hadsereg módosította álláspontját. A férfi részletesen leírja, milyenek voltak a megtalált idegenek, és hogyan fedte el a hadsereg az esetet. Ez sem győzött meg azonban minden kétkedőt.

1947. július 8-án különös hír járta be a világot: repülő csészealj zuhant le egy amerikai légitámaszpont közelében – közölte izgatottan minden rádióállomás és tévécsatorna. A hadsereg előbb elismerte az ufó létezését, ám néhány órával később közleményben cáfolták a hírt, mondván, hogy valójában egy időjárási ballonról van szó – túl későn: a roswelli mítosz megszületett.

A nevadai kisváros szempillantás alatt világhírű lett, és az ufókultusz hatvan év után is virágzó üzlet. Még múzeum is épült, ezekben a napokban pedig a világ minden tájáról érkezett ufológusok tartják találkozójukat a helyszínen.

Azon a régi nyáron az amerikai sajtóban a roswelli eset előtt is minden a repülő csészealjak körül forgott: június 24-én Kenneth Arnold amatőr pilóta éppen Washington állam felett járt, amikor hirtelen kilenc, fényesen csillogó tárgyat látott hatalmas sebességgel elszáguldani gépe mellett mintegy húsz kilométerre. Beszámolójából vezető hír lett minden lapban. „Nyári uborkaszezon volt és akkoriban kezdődött az űrkorszak" – mondta Werner Walter hobbicsillagász, az ufók regisztrálásával foglalkozó mannheimi CENAP alapítója.

Kicsi, zöld marslakók

1947-ben még sokan hittek a 19. század vége felé keletkezett legendában, miszerint a Mars felszínén megfigyelt különös képződmények csatornák, amelyekben „kicsi zöld humanoidok" élnek. „Még nem derült ki, hogy az egész csatornadolog nem más, mint optikai csalódás" – mondta az amatőr csillagász. Tovább gerjesztette a hisztériát, hogy gyakran szoktak héliummal töltött luftballonokat eregetni, főleg rodeóversenyeken. A szálldosó fényes ballonokat rengetegen nézték repülő csészealjnak, a téma ezért nem került le az újságok címlapjáról.

Így aztán remekül előkészített terepen robbant ki a roswelli ügy. Egy gyáros jutalmat ajánlott annak, aki repülő csészealjjal tud szolgálni. A felhívásra egy birkatenyésztő jelentkezett. Állítása szerint éppen ilyesmi landolt a farmján, de a fóliából, ragasztószalagból és bambuszrudakból összetákolt szerkezetről egy meteorológus megállapította, hogy ismeretlen eredetű időjárás-vizsgáló ballon maradványa. Walter szerint a katonai szóvivő közleménye nélkül nem is figyelt volna fel senki az esetre.

Cikkek, könyvek, filmek

Az izgalom viszonylag hamar alábbhagyott. Egy idő után már nem volt érdekes, és csak harminc évvel később keletkezett az, amit ma a roswelli ufóesetként ismer a világ. Charles Berlitz és William Moore 1980-ban megjelent könyve hozta meg a fordulatot. Az új elemekkel kiegészített és misztikus csomagolásban tálalt történet szerint a hadsereg emberei földön kívüli lények maradványait találták Roswell mellett, és a leletet a szigorúan őrzött Area 51 nevű területre szállították. Az ügyről cikkek, tévéműsorok, könyvek és filmek tömege jelent meg, és robbanásszerűen emelkedésnek indult az ufóhívők száma, bár minden bizonnyal arról lehetett szó, hogy lezuhant egy kísérleti kémhőlégballon, amit a hidegháború kellős közepén nem akartak világgá kürtölni.

Váratlan fordulat

A rejtély váratlan fordulatot vett a múlt héten: a támaszpont sajtókapcsolati ügyeit intéző, és a két nyilatkozat kiadásért felelős tiszt, az egy évvel ezelőtt elhunyt Walter Haut hadnagy ugyanis egy olyan esküvel hitelesített nyilatkozatot hagyott hátra, amelyet csak most nyithattak fel. A szöveg az összesküvés-elméletek legvadabb feltételezéseit támasztja alá: a tiszt szerint ugyanis az időjárási ballon csak egy fedősztori volt, és a valódi tárgyat a hadsereg egy közeli hangárban tárolta.

A szövegben említést tesz egy olyan magasrangú találkozóról, ahol a bázis parancsnoka, William Blanchard ezredes mellett a légierő tábornoka, Roger Ramey értekezett az ügyről. Haut szerint az értekezleten az ufó darabjait is körbeadták, és senki nem tudta azonosítani az anyagot. Szerinte ekkor döntöttek arról, hogy balesetnek állítják be az esetet, és a sajtónyilatkozatra azért volt szükség, hogy azzal a nyilvánosság számára ismeretlen, második helyszínt eltitkolják. Ott ugyanis több és értékesebb roncsot találtak.

Haut ezután elmeséli, hogy Blanchard elvitte a 84-es épületnek nevezett hangárba, és megmutatta neki a járművet. A hadnagy szerint egy fém, tojásalakú tárgyat látott, amely 3,6–4,5 méter hosszú, és 1,8 méter széles lehetett. Alatta egy ponyvával félig letakart, két földönkívüli test feküdt, amelynek viszonylag nagy feje volt, és 120 centi magasak lehettek. Az irat végén Haut megjegyzi: „biztos vagyok benne, hogy egy világűrből származó űrhajó és annak legénysége lehetett".

A szkeptikusok persze azonnal kétségbe vonták Haut történetét is, mondván semmi bizonyíték nincs az abban állítottakra. Szerintük az a leggyanúsabb az ügyben, hogy a tiszt miért nem beszélt az élményeiről. Az elméletet támogató hívők szerint erre egyértelmű válasz adható: a hadnagy ugyanis attól félt, hogy kinevették volna.

Az amerikai hadsereg egyébként politikai nyomásra 1994 júliusában egy kiadványban próbálta összegezni a kérdést. A munkából az derül ki, hogy a sivatagban akkor a szigorúan titkos Mogul projektet folytatták, amelynek során különleges műszerekkel felszerelt ballonokat engedtek fel a felső atmoszférába, hogy azokkal a lehetséges szovjet atomkísérletek nyomait keressék. A helyiek által látott, alacsony szürke testek pedig a ballonból kiesett, tesztelésre használt próbababák lehettek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Boldogabbak azok, akik kevesebbet keresnek

Tovább olvasom