Délmagyar logó

2017. 05. 22. hétfő - Júlia, Rita 15°C | 26°C Még több cikk.

Hazatért a Szudánban elrabolt Papp István

Budapest – Láncon tartották, puliszkát evett, többször is eljátszották vele a kivégzését, de már menne is vissza. Pénteken megérkezett Budapestre Szudánból Papp István békefenntartó.
Ma nagyon jó magyarnak lenni – ezzel kezdte sajtónyilatkozatát, könnyekig meghatódva, a szudáni fogságából kiszabadult Papp István péntek este a Terrorelhárítási Központban Budapesten.

Az ENSZ-alkalmazott hosszan beszélt fogva tartásának körülményeiről, arról, hogy egy háromméteres láncon tartották, hogy puliszkát, tejet és egyfajta kávé-tea keveréket kapott. Szólt arról is, hogy a 91 nap alatt néha azt „játszották" vele, hogy kivégzik, bekötötték a szemét, letérdeltették, majd az utolsó pillanatban széttéptek egy papírt, hogy tévedés történt. Nem bántották, de – mint mondta – a lelki sérülés súlyosabb, mint a testi.

Papp István megérkezik a Terrorelhárítási Központba. Fotó: MTI
Papp István megérkezik a Terrorelhárítási Központba. Fotó: MTI

Papp István a sajtón keresztül azt üzente: „megvagyok, élek, túléltem, és azt az országnak köszönöm és a kormánynak és a szakembereknek". Külön megköszönte a Terrorelhárítási Központnak, hogy nem hagyták magára a családját.

A kiszabadul békefenntartó feleségével. Fotó: MTI
A kiszabadult békefenntartó feleségével. Fotó: MTI

"Egyszer csak közölték, hogy futás, oda, és én futottam" - idézte fel szabadulásának pillanatait. Mint mondta, nem volt semmilyen egyeztetésen, megbeszélésen. Elrablóiról azt mondta, nem ismerte őket, nem mutatkoztak be, és nyelvi problémák is voltak köztük, mert ő nem beszélt arabul, fogva tartói meg más nyelven. Mint mondta, volt egy vezetőjük, a csapat létszáma húsz körüli volt; "profik voltak, tudták, mit csinálnak".

Papp István hozzátette, voltak pontok, amikor elrablói is úgy érezték, hogy "valami elmozdult", ilyenkor elindultak az ENSZ-központ felé, majd amikor látták, hogy mégsem, akkor összecsomagoltak, és visszamentek az erdőbe. Egy hétig pedig Csádban lakott, a határtól tíz kilométerre, "ahol nincs fennhatósága senkinek".

Kérdésekre válaszolva elmondta: egyedül tartották fogva, a szökés pedig felvetődött ugyan, de az öngyilkosság lett volna, mert ha lelő négy embert, az ötödik áldozat már egészen biztosan ő lett volna. Beszélt arról is, hogy mindennap írt, továbbá egy cigarettásdobozra végrendeletet is írt, azt oda fogja adni a feleségének, hogyha visszatérne békefenntartóként - mivel ez a munkája -, akkor már meglegyen.

Szerinte ha január 9-ig nem sikerült volna kiszabadulnia, akkor lehetséges, hogy meghal, mert a szudáni választások fegyveres összecsapásokba is torkollhatnak, akkor az ENSZ kivonulna, és egyedül maradt volna.

Mint mondta, fogva tartása alatt volt olyan pillanat, nem is egy, amikor maga sem hitte el, hogy egyszer kiszabadul. Úgy fogalmazott: nemsokára 55 éves lesz, a békefenntartás az élete, és éppen az olyan terroristák a szakterülete, akik elrabolták.

Beszámolt arról is, hogy két dolog tartotta benne a lelket: egyrészt amikor Nepálban járt, a királyi asztrológus azt jósolta neki, hogy 80 évnél is tovább fog élni, másrészt az a magyar közmondás éltette - miután az utolsó negyven napban már nem tudott semmilyen életjelet adni, és úgy érezte, az ENSZ is lemondott róla -, hogy akinek a halálhírét keltik, az sokáig fog élni.

Egy 98 láncszemből álló láncon volt egy fához kötve, és mint mondta, az volt a legnagyobb szenvedés, hogy egy háromméteres körbe kényszerítették. WC-re naponta két-három alkalommal engedték ki, legtöbbször ideiglenes vízmosásokban aludtak, alvóhelyét folyamatosan csinosítgatta.

Azt a vizet itta, amit elrablói és az állatok. A mosakodással kapcsolatban azt mondta, elrablói "az iszlám miatt mindig megmosták lábukat, kezüket, arra mindig volt víz, inni már nem".

Elmesélte: az volt a legrosszabb a fogva tartásában, hogy nem tudta lefoglalni magát. Ezért egy "stadiont" csinált, amelyben bogarakat engedett egymásnak, kavicsokat gyűjtött, és napi kétórás "program" volt tányérjának megtisztítása. Karácsonyra egy szúrós bokrot dekorált ki karácsonyfának.

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. hahaha62 2011. január 09. 15:21
    „Nem semmi téma....én nem mennék ilyen szelllemiségű lények közé az biztos....de az aki malmot hajt és lisztes lesz....miért is csodálkozik rajta??,szép dolog amit tesz---persz...de ezt tegyék meg az ottaniak...ha meg zsákban jön haza -így járt....de ő ezt mielőtt kiment már tudta!!!”
  • 21. flexsnake*** 2011. január 09. 15:07
    „18. cáfolj meg!”
  • 20. Történész 2011. január 09. 12:36
    „Még valami: Ma indul a népszavazás Szudánban,hogy a Dél- Szudánnak nevezett terület elszakad-e vagy sem. Kiváncsi vagyok hogy erről a DM mikor fog irni( mármint az eredményről).”
  • 19. dublini 2011. január 09. 11:44
    „Nem értem mit hisztiztek. Az ő melója az, hogy a 6-7 éves kis sutyerák kölykök ne szaladozzanak a jövöben AK-al és UZI-kal. Mi ebben a rossz? Talán az fáj nektek, hogy nem egy gyárban dolgozik havi 63.500 ft-ért?”
  • 18. potter00 2011. január 08. 23:19
    „2. hozzászólás flexsnake*
    3. hozzászólás flexsnake
    Látom, flexsnake, megint nagyon jólértesült vagy és osztod az észt. Megint hozod a formádat!”
  • 17. deszkás 2011. január 08. 23:02
    „A kockafejű tábornokhaver.Azt mondták neki:"futás". Akkor aterrorreeellháritók mit is csináltak? Össznyevisznya.”
  • 16. flexsnake*** 2011. január 08. 22:37
    „15. nem volt kint senki. Nem kell mindent elhinni. Nincs olyan hogy terrorelhárító központ. A rendőrségnek van terrorelhárító szolgálata. Csak létrehoztak egy hivatalt ahol lehet pénzt elnyelni.”
  • 15. szatyi 2011. január 08. 17:24
    „14. hozzászólás flexsnake*** 2011.01.08. 16:23

    Azért arra kíváncsi lennék, hogy a Terrorelhárítási Központ emberei itthonról kinek a költségén voltak kint?
    Ha már az ENSZ is úgy nyilatkozott, hogy nem fizetett semmit.”
  • 14. flexsnake*** 2011. január 08. 16:23
    „Nem mi fizetjük a bérét és nem fegyveres katona, nem vesz részt fegyveres konfliktusokban sem. Az a dolga, hogy a gyerekkatonák leszerelését elősegítse. Ami ENSZ feladat. Nem véletlen, hogy nem bántották az elrablói ha egy fegyveres katonáról lenne szó, már kivégezték volna.”
  • 13. levelyne 2011. január 08. 12:07
    „A sok "kedves" hozzászólónak: Adott egy ember, aki teszi azt amit szerinte tennie kell. És itt vagytok ti akik pedig fröcsögitek magatokból a "jóindulatot", mert másra képtelenek vagytok. Inkább ne fárasszátok magatokat, igyatok még egy sört és bámultassátok magatokat a TV-vel, ordítsatok az asszonnyal vagy a gyerekkel, esetleg osszatok szét köztük pár fülest, mert attól vagytok igaz emberek.
    Szép hétvégét mindenkinek.”
  • 12. 6664 2011. január 08. 09:36
    „Maci52, nem hinném hogy a mi pénzünkhöz (bár nem tudom épp melyikre gondolsz?) enne az esetnek köze lenne. Az ENSZ fizeti.”
  • 11. maci52 2011. január 08. 09:10
    „Mi a lófa*zért ment ki?
    Ezzel is a mi pénzünket kurtította.
    Maradjon itthon,menjen lapátolni,azért nemcsinálnak ekkora kűhót.”
  • 10. sajtkukac 2011. január 08. 05:47
    „Biztos kényszerítették rá, hogy eleve kimenjen és tartsa fenn a békét, ahogyan a következő kiutazására is kényszeríteni fogják, amit máris lenyilatkozott, hogy visszamegy! Nem érek rá sajnálni egy pillanatig sem!”
  • 9. qrumpli 2011. január 08. 03:08
    „Ha pl asztalosként itthon dolgozik ,soha senki nem rabolná el!”
  • 8. 6664 2011. január 08. 01:30
    „Isten hozta újra itthon! Ezt a pszichotraumát még az a napi 500 USD sem tudja feledtetni, amit ilyenkor a hadifogolynak fizetnek. Legalábbis a NATO-nál ez a tarifa. Az ENSZ-ét nem tudom. Mindenesetre ennyi ideig halálfélelemben élni... én belezakkannék, az biztos.”
  • 7. szatyi 2011. január 07. 20:25
    „Valahogy igazolni kell a Terrorelhárítási Központ létjogosultságát is!”
  • 6. ingalil 2011. január 07. 20:09
    „Isten hozta!
    Örülök,hogy kiszabadult!
    A békefenntartó élete,bizony nem veszélytelen.
    Sokszor a saját életét kockáztatja a mások biztonságáért.”
  • 5. mazsolaszolo 2011. január 07. 19:18
    „Isten hozta! :) Örülök, hogy épségben hazatért.

    Pszichiáter, vagy egy jobb, a traumafeldolgozásban járatos pszichológus szakember, de azonnal! (Nem Csernusra gondolok, az egy szakmai nulla.) A traumatizáció okozta lelki sérüléseket akkor lehet a legklasszabbul és a legkevésbé fájdalmas módon kezelni és begyógyítani, ha minél kevesebb idő telik el a trauma és a feldolgozás között.”
  • 4. Xenon 2011. január 07. 19:17
    „A hiradoban azt mondtak, hogy szabadon engedtek, majd elhangzott, hogy a terrorelharitas vezetoje azt nyilatkozta, hogy osszehangolt akcionak koszonheti, hogy megmenekult.
    Most a Delmagyar megirja, hogy megszokott.
    Gratulalok! Magyar sajto!!!
    Es ezek hisztiznek a media-torveny ellen!”
  • 3. flexsnake*** 2011. január 07. 18:55
    „a fogva tartói meg ugyanolyan szerencsétlen emberek mint az itteni lakáshitelesek.”
22 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Villamosgázolás Miskolcon

Halálra gázolt a villamos Miskolcon péntek délután egy 68 éves nőt, aki megpróbálta elérni a szerelvényt. Tovább olvasom