Délmagyar logó

2018. 10. 20. szombat - Vendel 10°C | 20°C Még több cikk.

Hazugságvizsgálat alatt az emődi kislány szülei

A rendőrség kezdeményezte a Borsod megyei Emődről eltűnt kisgyermek hozzátartozóinak poligráfos vizsgálatát, amelyhez az érintettek hozzájárultak; a vizsgálat csütörtök délelőtt megkezdődött.
Pásztor Albert, a miskolci rendőrkapitányság vezetője úgy fogalmazott, hogy a vizsgálat segíthet a hatóságnak a hozzátartozók által korábban elmondottak ellenőrzéséhez. A szakértő bevonásával folyó poligráfos vizsgálat eredményének kiértékeléséről, az azzal összefüggő konkrét megállapításokról a rendőrség nem ad információt.

A poligráfos meghallgatás lényege, hogy műszerek segítségével rögzítik, hogy az adott kérdés, téma közben a vizsgált személy által kevésbé kontrollálható - vérnyomás, szívritmus - biológiai jellemzők hogyan változnak. A szakemberek ezekből próbálnak következtetni arra, hogy a válaszadás során nem mondott e valótlant a megkérdezett személy.

A kétéves Panda becenevű kislány szeptember 4-én tűnt el, a Borsod megyei Emőd egyik családi házának udvaráról. A gyermek eltűnése kapcsán indult rendőrségi eljárás során bűncselekményre utaló körülmény, gyanú továbbra sem merült fel, a vizsgálat a közigazgatási eljárás szabályai szerint történik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Balaton-felvidék biciklivel

Tovább olvasom