Délmagyar logó

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Helyesírási versenyt rendeztek a Gárdonyiban

A soproni Gárdonyi Géza Általános Iskolában rendezték meg a Gombocz Zoltán Helyesírási Verseny körzeti fordulóját. A 4. évfolyamosok között 1. helyezett lett Pethő Laura (Gárdonyi), 2. helyen végzett Horváth Dorina (Deák tér), harmadik díjat nyert Eper Nóra (Deák tér). A 7-8. évfolyamosok versenyében az élen végzett Kovács Gergely (Váci Mihály-iskola, Ágfalva), őt követte Szeneczei Patrik (Szent Orsolya-iskola), harmadik lett Paál József (Iván-Csáfordjánosfa-Csér-Pusztacsalád községi iskola).

Középiskolások a tudományért

Kiemelkedően szerepelt két soproni középiskolás a Veszprémben, a Pannon Egyetem szervezésében megrendezett „Középiskolások a tudományért” Országos Környezettudományi Diákkonferencián, ahol 4 szekcióban 34 előadást értékeltek. Molnár Borbála (Berzsenyi-líceum) a Környezeti kölcsönhatások Sopron és környéke forrásvizeinek összetételére című előadásáért első díjat kapott. (Felkészítő tanárok: Ragats Zsófia, Molnárné dr. Hamvas Lívia, dr. Molnár József.) Csontos Diána (Roth-szakközépiskola) „Már az ember is lombik” (Szükséges és elégséges vegyszerhasználat otthonunkban) című előadásáért különdíjat kapott. (Felkészítő tanár: Horváth Lucia.)

Kémia élőben, tárgyban és minden pillanatban

100 éve alakult a Magyar Kémikusok Egyesülete, az évforduló tiszteletére az egyesület háromfordulós tanulmányi csapatversenyt hirdetett középiskolai tanulók számára Kémia élőben, tárgyban és minden pillanatban címmel. A verseny célja, hogy a diákok megismerjék a magyar kémiatörténet kiemelkedő tudósait, és felfedezzék, jelentőségéhez mérten értékeljék a mindennapok kémiáját. A verseny első fordulójában lakóhelyhez, vagy iskolához kötődő tudós életét és munkásságát kellett egy poszteren bemutatni a csapatoknak. 52 háromfős csapat poszterét rangsorolta a zsűri. A verseny második fordulójára tíz gimnáziumi és hat szakközépiskolai csapat jutott tovább. A szakközépiskolai kategóriából három csapat a soproni NYME Roth Gyakorló SZakközépiskola és Kollégiumból érkezett. A Magyar Kémikusok Egyesületének Soproni Területi Csoportja számára különösen is örvendetes, hogy a díjazott poszterek között szerepel az egyesület ötven éve alakult helyi csoportja alapító tagjának, dr. Nikolics Károly gyógyszerészprofesszornak életét, munkásságát bemutató tabló. (Felkészítő tanárok: Kiss-Huszta Pálma és Horváth Lucia.)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vereséggel zártak a SMAFC kosarasai

kosárlabda Fehérvár KC–SMAFC 86–72 (18–31, 19–7, 22–20, 27–14)… Tovább olvasom