Délmagyar logó

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 0°C Még több cikk.

Helyi politikusok véleménye az államreformról

Az új kormányzati struktúra éles vitákat váltott ki. Az ellenzék hatalomkoncent- rációról beszél, a koalíció pedig állítja: nem csorbul a demokrácia, eljött a politikai kormányzás ideje. Ezúttal Firtl Mátyás (KDNP) és Kránitz László (MSZP) fejti ki véleményét a vitatott kérdésről.
Firtl Mátyás szerint az új kormányzati struktúrával megszűnik az a 16 éves gyakorlat, amely a működő közigazgatást függetleníti és elválasztja a mindenkori politikai hatalomtól. A minisztériumok elsősorban igazgatási funkciókat látnak majd el, mert a döntéseket egy másik szinten hozzák.
– Az új struktúrában gyengülni látszik a miniszterek felelőssége és hatásköre, ugyanakkor Gyurcsány Ferenc példátlan hatalomkoncentrációt valósít meg, mert gyakorlatilag valamennyi intézményt vezeti – fejtette ki álláspontját a kereszténydemokrata képviselő. – Ez azonban nem egyeztethető össze a magyar parlamentáris hagyományokkal. A kabinet létrehozásának módja alkotmányossági aggályokat is felvetett. Hazánkban meghatározó a kormány és a miniszterek parlamenti felelőssége. A miniszterek felelősségét ezért nem a miniszterelnök, hanem a Parlament irányába kellene erősíteni. El kell érni, hogy a döntéshozó testületek és azok tisztségviselői felelősséggel tartozzanak a Parlamentnek. Mérlegelni kell annak lehetőségét, hogy egy eseti parlamenti bizottság vagy albizottság felállításával ellenőrizze a törvényhozás az új kormányzati funkciókat.
Kránitz László úgy véli, jó úton jár a miniszterelnök, mert tizenhat év után végre eljött a politikai kormányzás ideje. Ami azt jelenti, hogy a kormány politikusokból áll, és a politikai megrendelő szerep hárul rá. A szakemberek pedig a minisztériumokban teljesítik a kormány megrendeléseit.
– A különböző vádakkal ellentétben nem csökken a minisztériumok szerepe és a miniszterek szerepe, felelőssége – jelentette ki a szocialista politikus. – Már csak azért sem, mert részt vesznek a döntés-előkészítésben és a végrehajtásban. Az új kormányzati struktúrában ugyan fontos feladat vár az államreform- és a fejlesztési bizottságra, de hangsúlyozom, nem döntéshozók, hanem döntés-előkészítők. A mindenkori felelősséget pedig a miniszterelnök viseli, aki a Parlamentben – mert ő bejár az ülésekre – interpellálható. Az új kormányzati szerkezet alkalmas lesz arra, hogy a koalíció elvégezze azt a feladatot, amire felhatalmazást kapott a választásokon, vagyis hogy megteremtse a modern Magyarországot. Lehet, hogy egy kicsit még szokatlan ez a felállás, de – ismereteim szerint – összhangban van az alkotmánnyal és annak szellemével.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Írja meg!

Közérdekű híre vagy jó ötlete, szabadidős programajánlata van? Írja meg! Címünk: Kisalföld… Tovább olvasom