Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Hende: 8 ezer tartalékos katona lesz 2014-ig

Megkezdődik január 1-jén az önkéntes tartalékos rendszer kiépítésének következő szakasza - jelentette be honvédelmi miniszter pénteken.
Megkezdődik január 1-jén az önkéntes tartalékos rendszer kiépítésének következő szakasza; összesen nyolcezer tartalékos katona lesz 2014-ig a honvédelmi tárca tervei szerint - jelentette be Hende Csaba honvédelmi miniszter pénteken.

A miniszter budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: 2012 elejétől már nem őrző-védő munkákra veszik fel az embereket a tartalékosok közé, hanem a katonai szolgálathoz kapcsolódó feladatkörökre; elsősorban a korábban leszerelt katonákra számít a honvédség - tette hozzá.

A jelentkezőkkel először nyolc hónapra kötnek szerződést, ebből hat hónap a próbaidő; a szerződés aláírásától a jelentkező bármikor behívható tényleges katonai szolgálatra - mondta.

A tartalékos rendszer nyitott, bárki jelentkezhet - legyen nő vagy férfi - aki elmúlt 18 éves, feddhetetlen az előélete, és megfelel az egészségügyi követelményeknek.

A regisztráció, illetve a jelentkezés a katonai regisztrációs központokban történhet személyesen, de az internetről letöltött, postán feladott űrlappal is lehet jelentkezni.

A honvédség azzal köt végleges szerződést, aki olyan képességgel rendelkezik, amelyet hasznosítani tudnak - közölte a miniszter.

A tartalékos katonák háromévente összesen hat hónapnyi szolgálatra hívhatók be, és mivel civil, munkájukat végző emberekről van szó, van mód a katonai szolgálat átütemezésére, elhalasztására. Egyúttal a minisztérium kárpótolja a munkáltatókat a kieső időért.

Erre vonatkozóan a miniszter annyit közölt, hogy a piaci árak alapján kompenzálják majd a munkáltatókat.

"Mivel nem operetthadsereget építünk (...) természetes, hogy előnyben fogjuk részesíteni azokat a volt hivatásos és azokat a volt szerződéses katonákat, akik egyébként teljes körű kiképzéssel és felkészültséggel rendelkeznek" - mondta.

Hende Csaba kiemelte, hogy a szolgálati nyugdíjak megszüntetésével szolgálati járandósággá alakult juttatások 16 százalékos személyi jövedelemadóját elengedik azoknál, akik beállnak önkéntes tartalékos katonának; ez a volt szerződéses katonákat nem érinti, hiszen ők nem kaptak szolgálati nyugdíjat.

Az önkéntes tartalékos rendszerben lévő katonák (akiknek nem jár szolgálati nyugdíj) a tényleges szolgálatteljesítés idején a szerződéses katonákat megillető, azonos beosztásra vonatkozó illetményt kapják.

Ezzel együtt az ellátásukról, utaztatásukról is a honvédség gondoskodik majd.

A tartalékos katona ezeken felül díjazást kap a rendelkezésre állásért is, akkor, amikor nem teljesít katonai szolgálatot - fűzte hozzá.

Kérdésre válaszolva Hende Csaba elmondta azt is, hogy a teljes rendszer fejlesztésére a jövő évi költségvetésben összesen 1,2 milliárd forintot különítettek el. A tényleges költségek sok tekintetben függnek attól, hány volt katona köt majd szerződést, hiszen ők a tárcának külön költséget nem jelentenek, mivel a 16 százalékos adót engedik csak el nekik.

A miniszter emlékeztetett: 2011 január elejétől 2000 tartalékos állt szolgálatba, ők az őrző-védő feladatokat látják el; a rendszer 2014-ig még 6000 fővel bővül majd.

Kérdésre válaszolva a tárcavezető megerősítette, hogy folynak tárgyalások a Gripen-szerződések átütemezéséről, hozzátéve: a részletekről "kellő időben" tájékoztatják a közvéleményt.

A Népszabadság pénteken adta hírül, hogy a Honvédelmi Minisztérium tárgyalásokat kezdett az Svéd Királyi Védelmi és Biztonsági Export Ügynökséggel a hatályos Gripen-bérleti megállapodásból adódó fizetési kötelezettségek átütemezéséről és az éves részletek csökkentéséről.

Olvasóink írták

  • 4. deszkás 2011. december 30. 21:42
    „Többet tudok erről mint sejted. Azért köszönöm.”
  • 3. Apátfalvi** 2011. december 30. 20:08
    „2. jóvan, fiam, jóvan. :D”
  • 2. gorgó 2011. december 30. 18:53
    „Deszkás: nem látod? Nem érzed? Nem az USA ellen kell. Ellenünk.Kiskunhalasra vajon miért telepítettek 160 készenléti rendőrt?”
  • 1. deszkás 2011. december 30. 15:56
    „Hende úr! Készülünk az USA ellen? Én benne vagyok,csak ön után. Udvarias tipus vagyok.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Barroso válaszolt Orbán Viktor levelére

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke válaszolt az Orbán Viktor magyar miniszterelnöktől… Tovább olvasom