Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Hende: a Ludovika mindig egyet jelentett a minőséggel

A Ludovikás tiszt sokoldalúan képzett, testileg, szellemileg, lelkileg felkészített embert jelentett, aki elkötelezett a haza, a nemzet szolgálata iránt - mondta a honvédelmi miniszter.
A Ludovika mindig egyet jelentett a minőséggel, a ludovikás tiszt fogalma pedig emberi minőséget jelentett - hangoztatta Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden a történelmi emlékhelyek közé került Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusa emlékoszlopának avatásán.

A tárcavezető kifejtette: ott avatnak történelmi emlékhelyet, ahol "közös múltunk, összetartozásunk, évezredes történelmünk legnagyobb, legfontosabb eseményei történtek. Azért állítunk emlékjeleket, hogy emlékezzünk a fontos dolgokra, s azokra akik közös kincseinket gyarapították, vagy a közösség védelmében szolgáltak. A Ludovika Akadémián képzett honvédtisztek a nemzet védelmében járták a XIX. és XX. század csatatereit, harcoltak a legnehezebb háborúkban. "Példát adtak kötelességteljesítésből, bátorságból, felelősségvállalásból, bajtársiasságból, egyszóval mindabból, amit szolgálatnak nevezünk" - fogalmazott a miniszter, kiemelve: "esküjük szerint becsületben éltek és haltak, s ezzel vívtak ki semmivel sem összemérhető rangot annak a fogalomnak, hogy Ludovikás tiszt".

A Ludovikás tiszt sokoldalúan képzett, testileg, szellemileg, lelkileg felkészített embert jelentett, aki elkötelezett a haza, a nemzet szolgálata iránt. Ez az a példa, amit napjainkban is minden honvédtisztnek, s a Nemzeti Közszolgálati Egyetem valamennyi hallgatójának követnie kell - emelte ki a miniszter.

Céljuk, hogy azok a fiatalok, akik innen végzősként az ország szolgálatára szegődnek: képesek legyenek megnyerni a jövőt a nemzet és a közjó számára. A Ludovika főépületének megnyitása, újbóli használatbavétele azt jelezte, hogy a magyar kormány, a magyar állam elkötelezett a minőség iránt. A jövőben is mindent megtesznek azért, hogy a minőség legyen a közszolgálat legfőbb ismérve - fejtette ki a honvédelmi miniszter.

Patyi András, az intézmény rektora azt mondta: az egyetemet az a szellemiség kell, hogy teremtse és fenntartsa, amely mögött magasztos eszmék, nézetek húzódnak.

Kiemelte: a Ludovika Akadémia gyönyörűen felújított, ősrégi épülete, a Ludovika Campus jelképezi azt, hogy a múltat és a jövőt miként lehet a jelenben egységgé kovácsolni. Ugyanakkor hozzátette: az egyetem nemcsak az épület, hanem az egykor a Ludovika Akadémiát jelentő, jelképező értékek felújításával is szolgálni kívánja a hazát.

Kocsis Máté, VIII. kerületi polgármester a kormány az egyetem és az önkormányzat közös sikerének nevezte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közelmúltban átadott, felújított Ludovika Főépülete.

Mint kifejtette: Józsefváros újjáépítése nemcsak épületinek, utcáinak, tereinek megújításában, rendbehozatalában rejlik, hanem a szellemi megújulásában is, s ennek sziklaszilárd talapzata egyebek között a Ludovika Akadémia és annak szellemisége. Ennek az épületének kiemelt jelentősége volt van és lesz Józsefvárosban - szögezte le a polgármester. A kerület elképzelhetetlen a Ludovika Akadémia nélkül - emelte ki a polgármester, de megjegyezte: a Ludovika sem képzelhető el bárhol máshol a világban.

Rend, fegyelem, tisztesség, becsület, hit és erkölcs - ezeket a szavakat társítják az emberek a Ludovika Akadémiához - mondta Kocsis Máté, megjegyezve: hiszi, hogy ezen jellemformáló kifejezések valós tartalmat nyernek a megújuló kerület mindennapi életében is.

Az emlékhelyekről szóló jogszabályok alapján a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság jelöli ki a nemzeti emlékhelyeket. Ezek olyan, Magyarország történelmében meghatározó jelentőséggel bíró helyszínek, amelyek a magyar, illetve a magyar nép és az ország területén élő nemzetiségek összetartozását erősítik. Identitásképző jellegüknél fogva a nemzet önképében kiemelkedő fontossággal bírnak, továbbá országos jelentőségű állami megemlékezés színhelyei.

Az egykori Ludovika Akadémia épületét, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem új, központi főépületét március 25-i kormányrendeletben nyilvánították történelmi emlékhellyé. Ezt jelzi mostantól a főépület bejárata melletti emlékoszlop, amelyet kedden avattak fel ünnepélyes keretek között.

A rendezvényen részt vett mások mellett: Benkő Tibor honvéd vezérkari főnök; Szegő László, a köztársasági elnök szárnysegédje; Boross Péter volt miniszterelnök, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke; Farkas Anikó, a Honvédelmi Minisztérium (HM) kabinetfőnöke, az egyetem fenntartói testületének tagja, Kun Szabó István, a HM társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, valamint Molnár Zsolt, a Magyar Honvédség Ludovika zászlóaljának parancsnoka.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Seszták Miklós: van hatástanulmány Paks 2-ről

Paks 2 nem fog drágábban termelni, sőt kimutatásaik szerint az egyik legolcsóbb energiaforrás lesz -… Tovább olvasom