Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

Hende Csaba: a honvédségnek nincs tartaléka

A hadtörténelemben példátlan módon a honvédség sem személyi, sem anyagi tartalékokkal nem rendelkezik - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a Magyar Hírlapnak adott interjúban.
Hozzátéve: az önkéntes tartalékos haderő tagjainak rendelkezési állási juttatást kell kapniuk. A miniszter szerint az önkéntes haderőre való áttérés elhamarkodottan, előkészítetlenül történt meg 2004-ben, a katonai nyilvántartásokat "egyszerűen kidobták az ablakon", a leszerelő szerződéses katonákat pedig meg sem kérdezték, akarnak-e tartalékosként kapcsolatban maradni a honvédséggel.

Elmondta: olyan feltételrendszer kidolgozásának előkészülete folyik, hogy a tartalékos katonai szolgálat vállalása előnyt jelentsen például állami álláspályázatok esetében.

Hende Csaba a lapnak arra a kérdésére, milyen tanulságokkal szolgált az árvízvédelmi munka a honvédség számára, elmondta: változtatni kell azon, hogy - az elmúlt évek liberális oktatáspolitikája szellemében - a katonai felsőoktatás hallgatóit csak önkéntes alapon lehet igénybe venni katasztrófa elleni védelemben. Ezt módosítandó a közeljövőben - a tárcával egyeztetve - Csampa Zsolt fog benyújtani egy törvénymódosítást a kadétok hivatásáról - tette hozzá a miniszter.

Olvasóink írták

  • 11. Falcao 2010. június 27. 09:56
    „Az a lényeg, hogy részeges tisztekből teljesítjük a "követelményt".
    :D”
  • 10. jozko 2010. június 26. 15:06
    „A tartalék nem azonos a tartalékos állománnyal! Lehetne akár 10.000 fő a tartalékos /NATO komfort/ létszám, de a tartalékot /harcászati, hadműveleti mélységben, lépcsőzve/ nem csak személyi állományban mérik! Kitértem már egy korábbi cikkhez fűzött kommentembenerre: szegény ország ne tartson hadasereget-mert nincs miből! A NATO kötelezettségeinket szűken még teljesítjük, és reménykedjünk a kölcsönösségben...A katonaságunk /nagyképűség lenne Hadseregnek nevezni/ anyagi helyzete, felszereltsége, taktikai és stratégiai tartalékainak hiánya, a személyi állomány kiképzettsége, erkölcsi-morális állapota, és úgy általában a hadrafoghatóság Magyarország állapotát tükrözi. Egyszóval kritikán aluli. De hát innen szép nyerni...nem irigylem a regnáló hatalmat-de tudták, mire vállalkoznak, nem kötéllel fogdosták össze őket...és egyedül képtelenek is megoldani! Ha nem sikerül egy jól szervezett és irányított össznépi konszenzust kialakítani, kiderülhet, hogy még lejjebb is kerülhetünk!”
  • 9. szilléri 2010. június 26. 12:49
    „Tartalékunk nincs, de utántöltős spojleres Gripenünk annál inkább !”
  • 8. szilléri 2010. június 26. 12:46
    „Ja ! A Moszad egy terrorszervezet ! Lásd Dubai !
    Jön majd verébre úthenger !”
  • 7. deszkás 2010. június 26. 12:43
    „NEM szeretném ha a gyermekem tartalékos lenne.Milyen honvédelmi tudat? Régebben ha csak görbe szemmel néztek a magyar zászlóra ölni tudtam volna. Ma én tudom hogy néz ki a magyar zászló de ha a városban nyitott szemmel járok akkor az az érzésem mintha sokan NEMtudják milyen.Walaki?”
  • 6. Bérlő 2010. június 26. 12:06
    „Az elmúlt időszakban méltánytalan helyzetbe hozták a katonacsaládokat.
    Remélem, hogy az új vezetés foglalkozik majd azzal a kérdéssel, hogy hogyan kerülhettek át a honvédség költségvetéséből épült épületek az önkormányzatok tulajdonába.
    Szentesen az épületben lakó, határozatlan bérleti szerződéssel rendelkező bérlőket, hivatásos katonákat sem kérdezték meg, hogy szeretnék-e megvásárolni a bérelt lakást. Az épület mára jelzálogként szerepel a banknál.
    A kisgyermekes családok is elmenekültek az átgondolatlan és törvénytelen fűtési költségmegosztás, az épület mai napig befejezetlen hőszigetelése miatt.”
  • 5. achilleus 2010. június 26. 11:34
    „3. hozzászólás dodó 2010.06.26. 11:32 Ippeg lekéstem: ;-)))”
  • 4. achilleus 2010. június 26. 11:33
    „1. hozzászólás dodó 2010.06.26. 11:16
    Szekeres, nem szekérrel járt, Cinege méltó utódja:
    2010-06-26 10:01 - Intézték a luxusautókat Szekeresnek - A HM egyik hadiipari cégén keresztül béreltek járműveket a volt miniszternek - A Honvédelmi Minisztérium legnagyobb vállalatán, a HM EI Zrt.-n keresztül luxusautókat bérelt Szekeres Imre volt honvédelmi miniszternek. Az egykori tárcavezető az adófizetők pénzén használhatott egy Volkswagen Phaeton személygépkocsit és egy Volkswagen Touareg terepjárót is.”
  • 3. dodó 2010. június 26. 11:32
    „Meg sem lepődünk: a mi pénzünkből bérelt magának luxusautókat Szekeres

    "A Honvédelmi Minisztérium legnagyobb vállalatán, a HM EI Zrt.-n keresztül luxusautókat bérelt Szekeres Imre volt honvédelmi miniszternek - értesült a Magyar Nemzet.
    Az egykori tárcavezető az adófizetők pénzén használhatott egy Volkswagen Phaeton személygépkocsit és egy Volkswagen Touareg terepjárót is." (MNO) 2010-06-26. 08:30”
  • 2. achilleus 2010. június 26. 11:17
    „Tavaly év végén még 17 (azaz tizenhét) fő tartalékos volt. http://kdnp.hu/naplo/parlamenti-utkoezetek-%E2%80%93-penz-penz-penz (első témakör közepén: Simicskó: Nincsenek kiképzett és mozgósítható tartalékosok, illetve - bocsánatot kérek - valójában vannak tartalékosok: 17 fő! Igen, 17 fő!

    - Van tehát mit tennünk, és ezt békeidőszakban kell megtenni! A NATO is kimondja: szükség van tartalékosokra! Tíz éve folyamatosan törekszünk arra, hogy a tartalékos rendszer kiépítése érdekében ,,valami" történjen! Hosszú azonban az út, hogy ezen végighaladjunk, és egy működőképes tartalékos rendszere legyen az országnak. Fontos lenne a közgondolkodás, a közvélekedés megváltoztatása, a honvédelmi tudat erősítése! Fontos lenne Magyarország és a Magyar Honvédség országvédelmi képességének további erősítése, s ennek érdekében az önkéntes tartalékos rendszer kidolgozása. Ebben várjuk, várnánk az együttműködést!

    VADAI ÁGNES, honvédelmi minisztériumi államtitkár: - Képviselő úr! Köszönjük szépen, minden rendben van a Magyar Honvédségnél! (...)"

    ------- Köszönjük /volt/ államtitkár asszony. Azóta elég egyértelműen kiderült, hogy - nagy jóindulattal feltételezve - Ön nagyon nem volt képben. /vélhetően most sincs, de idiótaként röhörészgetni, arra volt esze: http://www.youtube.com/watch?v=E-j0R_2pREk”
  • 1. dodó 2010. június 26. 11:16
    „Mikor veszik már vezetőszárra az ügyészségi nyomozók Gyurcsány és Bajnai nagy hadvezérét és hű csicskáját, Szekeres(Stern) Imrét?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Módosul a gépjármű átírás júliust elsején

Az okmányirodák a jövőben nem írják át azokat a járműveket, amelyek adás-vételét nem a megfelelő tartalmú, teljes bizonyítóerejű magánokirattal igazolja az új tulajdonos. Tovább olvasom