Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Herényi Károly zsarolni próbált?

A párton belüli vezetőváltást szorgalmazó Almássy Kornél embereit presszionálta a Heti Válasz szerint Herényi az elhíresült felvétellel.
A Heti Válasz szerint az UD Zrt. vezetője és Csányi Sándor OTP-elnök közötti lehallgatott telefonbeszélgetés nyilvánosságra hozásának kilátásba helyezésével zsarolta meg az MDF-es Herényi Károly a párton belüli vezetőváltást szorgalmazó Almássy Kornél embereit.

A csütörtökön megjelent hetilap Bumeráng című cikke szerint "dokumentumok igazolják", hogy a volt frakcióvezető zsarolásra használta a lehallgatási jegyzőkönyvet, és "tény", hogy az MDF tisztújítása előtt a Dávid- és az Almássy-szárny kiegyezésre szánta el magát, de szeptember 12-én reggel - a megállapodás szentesítése helyett - Herényi két papírt tett az Almássyhoz közel álló Tombor András üzletember elé.

Az egyiken annak a titkos szolgálatok által rögzített telefonbeszélgetésnek a leirata szerepelt, amelyben Csányi Sándor OTP-elnök és Tóth János, az UD Zrt. vagyonvédelmi cég egyik vezetője Dávid Ibolya MDF-elnökre nézve terhelő adatok esetleges felderítéséről beszélgetett. A másik papíron pedig egy vállalást fogalmaztak meg, mely szerint Almássy és emberei visszalépnek a tisztújítástól.

"A frakcióvezető kétséget sem hagyott afelől, hogy ha Tombor pártfogoltja nem áll el a megmérettetéstől, közzéteszik a titkos dokumentumot. A két iratot azonban Herényi véletlenül Tombor Andrásnál felejtette, így azok mára a nyomozati anyagok közé kerültek" - olvasható a Heti Válaszban.

Herényi a hetilap közlése szerint az ügyről szólva elmondta: "nem tagadja a történteket, ám szerinte ez csak mellékszál".

Az esetet a Heti Válaszra hivatkozva feldolgozó Magyar Nemzet Herényi Károly zsarolni próbált? című cikkében ugyanakkor az MDF sajtóosztályán keresztül azt nyilatkozta az MDF-es politikus, hogy a párt vezetői csupán egyetlen iratot ismernek, amelyet Tombor András a saját kezével írt, és abban az ő és megbízója politikai igényeit közölte.

Olvasóink írták

  • 5. Zs 2009. június 18. 14:07
    „No, azért megboldogult Antal miniszterelnökünet és egykori pártját sem kellene annyira magasba emelni... - "átnevezésre-átkeresztelkedésre" volt alkalmas, nem pedig rendszerváltásra az egész történet. Amit aztán nagy sikerrel folytattak a múltbéli-jelenlegi szereplők a (vad)privatizációk beindításával, stb...”
  • 4. sőndör 2009. június 18. 10:26
    „"PRESSZIONÁLTA" !? Egy "herényi", láttátok mit tett Obama a "kis vérszívóval"? Pedig olyasforma volt, kissebb herényi.”
  • 3. gardista33 2009. június 18. 09:40
    „és visszatér a szakmájához: csotányirtonak. :D”
  • 2. Power 2009. június 18. 09:22
    „Remélem Ibolykával együtt Herényi úr is végleg megbukik és levonja a következtetéseket: nincs szüksége a magyar társadalomnak hazug tolvaj politikusokra.”
  • 1. Orfeusz 2009. június 18. 09:16
    „Hát, igen. A politikában minden megengedhető? Mi lett Antal József pártjából???????????????? Ez!!!!!!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fellélegezhet a szállodaipar, marad tízmilliárdjuk

Tízmilliárd forint marad a turisztikai ágazatban azzal, hogy július elsejétől nem emelik 25… Tovább olvasom