Délmagyar logó

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 5°C | 10°C Még több cikk.

Hét ember előzetesben a hétvégi borsodi gyilkosságok és verekedések miatt

Összesen hét embert helyezett előzetes letartóztatásba a bíróság az elmúlt hétvégén Berzéken és Hejőszalontán történt emberölések és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t.
Gaskó Bertalan közlése szerint öt embert emberöléssel, további kettőt felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdasággal és magánlaksértéssel, illetve rongálással gyanúsítanak.

Berzéken két család korábbi nézeteltérése fajult el, az egyik család "felfegyverkezve" bement a másik lakásába, ott dulakodni kezdtek, s a támadók egyike megszúrt egy 21 éves fiatalembert. A sértettet súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

A szóvivő vasárnapi közlése szerint a támadók közül két férfi ezután a helyi kocsmában összeszólalkozott egy szintén helyi, 46 éves férfival, majd távoztak. Később többekkel, botokkal felszerelkezve visszatértek az ivóba, s olyan súlyosan bántalmazták a férfit, hogy áldozatuk életét vesztette. A rendőrség a berzéki ügyben emberölés, valamint életveszélyt okozó testi sértés, illetve felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság, magánlaksértés és rongálás miatt indított büntetőeljárást.

Hejőszalontán ittas emberek keveredtek utcai szóváltásba, s eközben egy 44 éves bőcsi férfi megszúrt két embert, közülük egy 19 éves helyi lakos a kórházban belehalt sérüléseibe. A másik sértett, egy 39 éves férfi súlyos sérüléseket szenvedett. A bőcsi férfi ellen több emberen elkövetett emberölés kísérletének gyanúja miatt indult eljárást.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felavatták a Thália Színházban a Látvány Rádióstúdiót

Átadták a Thália Színházban kialakított a Látvány Rádióstúdiót. Tovább olvasom