Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

Hét órán belül elfogták a brutális gyilkost

7 órán belül elfogták azt az ácsi férfit, aki szombat hajnalban brutális kegyetlenséggel ölte meg 48 éves rokkantnyugdíjas ismerősét. Az áldozat állítólag 60 ezer forinttal tartozott, ezért kellett meghalnia.
A 39 éves szintén rokkantnyugdíjas férfi a nyáron ház körüli munkákban segített ismerősének, amiért 100 ezer forint fizetést kapott volna. Ebből azonban csak 40 ezret kapott meg, ezért úgy döntött, megöli egyedül élő megbízóját.

Szombat éjjel még szórakozni ment aztán, egy kalapáccsal és egy késsel felfegyverkezve a Bocskai úti ház felé vette az irányt. Mivel az ajtó nyitva állt, könnyen bejutott a lakásba ahol elkezdett értékek után kutatni. Közben azonban a házigazda felébredt és kérdőre vonta a betolakodót. A fiatalabb férfi 35 alkalommal ütötte meg majd kétszer meg is szúrta az áldozatot, így annak esélye sem volt az életben maradásra - mondta a Független Hírügynökségnek Gorgosilits Fábián, Komárom-Esztergom megyei rendőrfőkapitány.

A gyilkos ezután elrejtette a kalapácsot és a kést, majd mintha mi sem történt volna, hazatért. A rendőrök még szombaton elfogták a többszörösen büntetett előéletű férfit, aki azóta minden bevallott. Néhány napon belül elmeorvos-szakértő vizsgálja meg, ennek eredményétől függ, hogy egyáltalán büntethető-e - tette hozzá Gorgosilits Fábián.

Olvasóink írták

  • 2. kisember1 2008. október 21. 08:42
    „Flexsnake igazad van,ez az elmeorvosi vizsgálat egy vicc (lásd tasnádi ügy) aki ilyet elkövet az egy sima köztörvényes bűnöző örökre a sitten a helye!!!”
  • 1. flexsnake 2008. október 20. 20:04
    „Annyiért már kétszer is megölték volna.Nem, nem büntethető de még kitüntethető tettéért.Esetleg diliház és 2év mulva ,,gyógyultan" távozik a ,,többszöri visszaeső".
    Nem érzi senki úgy hogy itt aztán már vicc az elmeorvosi szakértő?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem emelték meg az alapkamatot

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa hétfői ülésén - az elemzők többségének várakozásával… Tovább olvasom