Délmagyar logó

2016. 09. 28. szerda - Vencel 9°C | 22°C

Hét témáról tárgyalt Bajnai Gordon és Retkes Attila

Bár a költségvetés központi helyen szerepelt a megbeszélésen, összesen hét témát érintettek Bajnai Gordon miniszterelnök és Retkes Attila szabad demokrata pártelnök csütörtöki találkozóján.
A kormányfő dolgozószobájában lezajlott csütörtöki megbeszélést követően a találkozóról az SZDSZ elnöke számolt be a sajtónak.

Retkes Attila úgy fogalmazott, hogy az SZDSZ világossá akarta tenni, melyek azok az értékek, amelyek képviseletét a következő hónapokban kiemelten szeretné kezelni.

A témákat felsorolva a költségvetés mellett említette a lakás- és devizahitelesek védelmét, a kis- és középvállalkozásoknál a munkahelymegőrzést és -teremtést, az önkormányzatok helyzetét, a közösségi közlekedést, a H1N1-vírussal szembeni védekezést, illetve a miniszterelnök és a szlovák kormányfő találkozóját.

A büdzsé kapcsán Retkes Attila azt mondta, hogy az "SZDSZ csak tisztességes és szakszerű költségvetést tud támogatni". Hozzátette, a fő számok ismeretében komoly esélyt lát a támogatásra, de hangsúlyozta, ma még semmiképpen sem lehet kijelenteni, hogy a párt felhatalmazást ad a parlamenti frakciónak arra, hogy szavazzon igennel a költségvetésre, mert még sok mindent kell tisztázni.

Fontosnak nevezte, hogy az egyensúly megőrzése és a munkahelyteremtés mellett a növekedés beindításával kapcsolatos kormányzati intézkedések is komoly hangsúlyt kapjanak. Közölte, hogy erre ígéretet kaptak a miniszterelnöktől.

Arra kérdésre, hogy Kóka János szerdán már egyeztetett a költségvetésről Oszkó Péter pénzügyminiszterrel, azt mondta, egyetért a frakcióvezető kijelentésével, mert ők is úgy látják, hogy a fő számok és az adókoncentráció csökkentése alapján reális esélyt lát a büdzsé támogatására.

Természetesnek nevezte, hogy az országgyűlési képviselőcsoport tagjai is egyeztetnek az ügyben, mert ők azok, akik a parlamentben szavazni fognak arról.

"Tulajdonképpen egy közösen elhatározott forgatókönyv alapján is mondhatjuk, hogy Kóka János, illetve a frakció három tagja tegnap a pénzügyminiszterrel egyeztetett, míg ma mi a miniszterelnökkel" – közölte Retkes Attila. Hozzátette a pénteki szezonnyitó frakcióülésen a párt és a képviselőcsoport vezetése közösen elemzi a tárgyalások eredményeit.

A pártelnök elmondta, felhívták Bajnai Gordon figyelmét arra, hogy a költségvetés elfogadtatása során rendkívül fontosak a társadalmi egyeztetések, ezért szeretnék, ha az Országos Érdekegyeztető Tanács az eddiginél markánsabb szerepet kapna ebben a folyamatban, ha folytatódnának az önkormányzati szövetségekkel megszakadt tárgyalások, és ha az ellenzéki pártokkal is egyeztetnének.

A lakáshitelesek védelme kapcsán úgy fogalmazott, hogy "felháborítónak és gyalázatosnak tartjuk a kereskedelmi bankok egyoldalú szerződésmódosításait, amelyek a pénzügyi válság kitörése óta zajlottak".

Elmondta, hogy a kormányfő tájékoztatása szerint jelenleg is zajlanak a tárgyalások a Bankszövetséggel egy magatartáskódexről, de ők azt is szeretnék, ha emellett megnőne a PSZÁF jogköre.

A kis- és középvállalkozásokról azt mondta, hogy a párt társadalompolitikai kabinetje néhány héten belül javaslatcsomagot dolgoz ki arra, hogy hogyan lehet ebbe a szektorba beépíteni a rugalmas foglalkoztatási formákat.

A miniszterelnök és Robert Fico délutáni találkozója kapcsán leszögezte, hogy az SZDSZ méltányolja és fontosnak tartja Bajnai Gordon szlovák lapokban hétfőn megjelent írását, de a párt álláspontja szerint "nemcsak az európai normákkal ellentétesnek, hanem minden szempontból vállalhatatlannak és elfogadhatatlannak tartják a szlovák államnyelvtörvény módosítását". Hozzátette, arra kérték Bajnai Gordont, hívja fel kollégája figyelmét arra, hogy az Európai Unió gyakorlatában példátlan ez az eljárás.

Az önkormányzatokról és a közösségi közlekedésről a megbeszélésen az SZDSZ részéről szintén részt vevő Ikvai-Szabó Imre beszélt a sajtó képviselőinek. A párt gazdaságpolitikai kabinetjének vezetője azt mondta, hogy az önkormányzatoktól elvonni tervezett 120 milliárd forint "belső tartalmait" érdemes megfontolni.

Véleménye szerint az ügyben "ki kellene nyitni azokat az ágazati szabályokat, amelyek túl rugalmatlanul irányítják a szakmai feltételeket". Úgy fogalmazott, hogy ha kevesebb pénzből kell gondoskodni az emberek ellátásról, akkor az önkormányzatoknak nagyobb feladatellátási szabadságot kell adni.

Kitért arra is, hogy a közösségi közlekedés ügyében nemcsak arról kell beszélni, hogy hogyan kell menedzselni a MÁV-ot, a Volán-társaságokat vagy a BKV-t, hanem arról is, hogy az utazók hogyan tudják igénybe venni a szolgáltatásokat, és mi ezeknek a társaságoknak a jövője.

Olvasóink írták

  • 1. dodó 2009. szeptember 10. 20:56
    „Nem minden Retkes zsidó, de minden zsidó retkes.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Juhász Gábor lesz az új titokminiszter

Juhász Gábor, az igazságügyi tárca államtitkára lesz a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca… Tovább olvasom