Délmagyar logó

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda -1°C | 8°C Még több cikk.

Hétfőn ítélet születhet a csepeli bombagyár ügyében

Védőbeszéddel és vádbeszéddel folytatódik hétfőn a Tomcat néven elhíresült blogger, Polgár Tamás csepeli bombagyár ügyében indult pere, várhatóan ítélet is születik.
A férfit még 2007 tavaszán azért vették őrizetbe, mert egy csepeli lakásban, ahol ő is ott volt, vegyi anyagokat találtak, amelyekből szerintük Tomcat bombákat akart csinálni. Akkor terrorizmussal gyanúsították, illetve robbanóanyaggal való visszaéléssel, ügyvédje szerint mára már jó, ha közveszély okozás előkészülete marad a vádak közül.

Mint ismert, a rendőrség 2007. május 8-án vette őrizetbe egy csepeli lakásban a Tomcat néven ismert bloggert és két társát. A rendőrök a lakásban vegyi anyagokat is találtak, amelyek szerintük bomba készítésére is alkalmasak lehettek. A gyanú szerint a három férfi az MSZP rendezvényén akart merényletet elkövetni és ezért először terrorcselekmény előkészítésével gyanúsították meg őket. Később az ügyet közveszély okozásnak minősítették, ezzel a váddal került Tomcat a bíróság elé. Az ügyben több szakértő is megnyilatkozott, a polémia a legutóbbi tárgyaláson is folytatódott a szakértők között, immár arról, hogy megvalósult-e egyáltalán a közveszélyokozás, és ha igen, az mennyire tekinthető súlyosnak. Tomcat a tárgyaláson mindvégig hangoztatta, hogy a náluk talált anyagok nem közveszélyesek.

Futó Barnabás, a férfi ügyvédje a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy hétfőn a védőbeszéd és a vádbeszéd következik, feltehetően ítéletet is hoz majd a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az ügyészség mit tart fenn a vádakból, de a védő szerint az ügy eddigi állása alapján nem kizárt, hogy legfeljebb a közveszély okozás előkészülete marad meg. Az azonban célzatos dolog, vagyis akkor valósul meg, ha be lehet bizonyítani, hogy Tomcat azzal a szándékkal kevergette össze a különböző anyagokat, hogy tüzet, vagy robbanást, egyéb közveszélyt okozzon. Az ügyben eddig 4 szakértő szólalt meg, jelentéseik alapján nem robbanóanyagok voltak a lakásban, sőt, ha a talált anyagokat összekeverik, még az sem robbanószerkezet. Az ügyvéd szerint egyébként a közveszély okozás előkészületéért maximálisan 3 évet lehet kapni, szemben az eredeti, terrorcselekménnyel kapcsolatos gyanúval, ami alapján akár életfogytiglant is kaphatott volna.

Olvasóink írták

  • 7. sevenof9 2009. május 04. 03:15
    „en egyszer meg tudatlan kisgyerekkent osszekevertem a hypot a sosavval. szep klorgazfelho szallt a budiban. meg szerencse,hogy nem vittek be holokausztert...”
  • 6. flexsnake 2009. május 03. 22:08
    „4. amúgy ismered ezt a történetet? Nem komálom ezt a csávót mert mindenhol provokálja az embereket, de azért ez a bombagyártás roppant vicces egy vád :D Ez annak a tipikus esete amikor már a nagyon ellenség is azt mondja hogy ,,ugyan kérem"....”
  • 5. flexsnake 2009. május 03. 22:08
    „4. amúgy ismered ezt a történetet? Nem komálom ezt a csávót mert mindenhol provokálja az embereket, de azért ez a bombagyártás roppant vicces egy vád :D Ez annak a tipikus esete amikor már a nagyon ellenség is azt mondja hogy ,,ugyan kérem"....”
  • 4. Mignon 2009. május 03. 16:33
    „1-3-ig.
    Ugyan, ne sirankozzatok!

    A nemet Büntetötörvenykönyv (StGB= Strafgezetzbuch)
    130.-ik §-a (Volksverhetzung= neplazitas), szerint

    ezert 5 ev börtön jar!!!

    (Magy. o.-on egy gereblyes gyilkossagert kapsz 2 ev 8 honapot!)

    ELDORADO Magyarorszag!!!”
  • 3. flexsnake 2009. május 03. 15:29
    „:D Azért ha nagyon őszinte akar lenni az ember, tomcat is rendesen kiérdemelte hogy cseszegessék. Folyamatosan kereste azokat a helyeket ahol megjelenésével zavart tud kelteni. Ráuntak, hát lett egy kis ügy belőle. Ha figyelmeztetésen kívül bármit el akartak volna érni vele kapcsolatban nem lenne tárgyalás. Ez csak egy kis figyu volt szerintem.”
  • 2. flexsnake 2009. május 03. 15:29
    „:D Azért ha nagyon őszinte akar lenni az ember, tomcat is rendesen kiérdemelte hogy cseszegessék. Folyamatosan kereste azokat a helyeket ahol megjelenésével zavart tud kelteni. Ráuntak, hát lett egy kis ügy belőle. Ha figyelmeztetésen kívül bármit el akartak volna érni vele kapcsolatban nem lenne tárgyalás. Ez csak egy kis figyu volt szerintem.”
  • 1. Yucca 2009. május 03. 13:14
    „Istenem, egy ártatlan embert így meghurcolni! Vérzik a szívem érte, és a szegény ügyvédjéért is, aki biztos teljesen ingyen keresi az ügyben az "igazságot".”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vasúti baleset Zalában: darabokra szakadt a Trabant

Vonattal ütközött egy feltehetően részeg autós szombaton este Zala megyében, Fityeház külterületén -… Tovább olvasom