Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 8°C Még több cikk.

Hétfőn lép életbe a hitelplafon-rendelet

Március 1-jétől lép életbe a kormány hitelplafon-rendelete, amely szabályozza az ingatlan-jelzáloghitelek mértékét, illetve a gépjármű-hitelezést.
Szollár Domokos vasárnap az MTI-nek elmondta: a rendelet szerint a jelzáloghitel aránya forinthitel esetében a fedezetként felajánlott ingatlan értékének legfeljebb 75 százaléka, euróhitel esetében hatvan, más devizahitel esetében 45 százaléka lehet.

A kormányszóvivő példaként egy húszmilliós ház vásárlását említette, amelynél legfeljebb 15 millió hitel vehető fel forintban, 12 millió forintnak megfelelő összeg euróban vagy 9 millió forintnak megfelelő összeg svájci frankban.

Kitért arra: a rendelet szerint a gépjármű-hitelezés szabályai is változnak. A vásárlásra nyújtott hitel futamideje nem lehet hosszabb 84 hónapnál, vagyis 7 évnél. Forinthitel esetében a hitel nem lehet nagyobb, mint a jármű piaci értékének 75, euróhitel esetében 60, egyéb deviza esetében 45 százaléka.

A kormányszóvivő hangsúlyozta: az új rendelet nem jelent érdemi szigorítást, mivel a bankok az utóbbi időben már szigorították a hitelezési gyakorlatukat, hosszabb távon ugyanakkor kiegyensúlyozottabbá teheti a gazdasági növekedést.

A válság "elemi erővel tanította meg", hogy csak addig szabad nyújtózkodni, amíg a takarónk ér. A hitelplafon-rendelet célja a felelős hitelezés elősegítése és a devizaalapú hitelekkel kapcsolatos kockázatok mérséklése, hogy viharállóbb legyen a magyar hitelek és a magyar gazdaság - fogalmazott.

Emlékeztetett arra: annak, hogy Magyarországot érzékenyen érintette a pénzügyi-gazdasági válság, az egyik oka az volt, hogy Magyarországon igencsak magas a lakosság devizahiteleinek aránya. A devizaárfolyamok megugrása és a pénzügyi intézmények kamatemelései révén 1 millió 700 ezer adós törlesztőrészlete emelkedett meg egyik napról a másikra, olykor drasztikus mértékben.

Szollár Domokos felidézte: a kormány december 23-án fogadta el a körültekintő lakossági hitelezés feltételeiről és a hitelképesség vizsgálatáról szóló rendeletet.

Utóbbi, a hitelezhetőségi limittel kapcsolatos új szabályozás június 11-én lép majd hatályba. Eszerint a pénzügyi intézmények a jövőben csak sokkal szigorúbb hitelképességi vizsgálat elvégzése alapján nyújthatnak hitelt az ügyfeleiknek. A rendeletben rögzített feltételek betartását a törvényi úton megerősített PSZÁF folyamatosan ellenőrizni fogja.

Olvasóink írták

  • 4. allegro 2010. március 01. 19:48
    „Mai hír, hogy mennyi készpénzzel kell rendelkezni a jelzálog alapú hitel felvételéhez. Eddig is azok fordultak akiknek semmi, ezzel nem a felelős hitelezésre szorítanak semmit, hanem a bankoknak lesz jó. Akinek kell, az ha másként nem, felveszi hitelkártyákkal a szükséges összeget, hogy bemutassa itt a pénz. Aztán vagy lesz belőle valami, vagy se, még hónapokig, hogy azt is le tudják fölözni a pénzintézetek.
    Addig húzódzkodj persze, csak éppen egy fizetésből sosem jut egy-ről a kettőre senki. Nagyon sokáig a kutyaólban lehet így aludni és húzkodni magunkra a takarót. Vagy fizetni albérletet hitel helyett - biztonságosabb megoldás ugye? Így sose lesz saját ingatlan, de nem ez a nagy kassza célja...”
  • 3. allegro 2010. március 01. 19:42
    „20-30 milliós ingatlanokat felbecsülnek 7 millióra! Akkor miről beszélünk, hogy húszmilliós ingatlanra így mennyit lehet felvenni??!!?”
  • 2. pogabi 2010. március 01. 07:13
    „"csak addig szabad nyújtózkodni, amíg a takarónk ér" Ez a nyálasszájú szollár domi csak most jutott odáig amit már az ük-ükapáink is megmondtak. Mily bölcsesség! Ilyen fiatalon már miket tud ez a gyerek!”
  • 1. lidocain 2010. február 28. 17:52
    „"A válság "elemi erővel tanította meg", hogy csak addig szabad nyújtózkodni, amíg a takarónk ér..."

    nem a válság te tetű hanem a bankok végteleln pofátlansága,éhsége. milyen válságról beszélünk akkor amikor a bankok tiszta nyeresége nagyobb volt 2009 első felében,mint 2008-ban???? a kormány is az imf-től felvett hiteleket a bankoknak adta. miért?? törvényesitették az uzsorát. ez van.
    a deviza régen visszaigazodott a régi árába de a törlesztőrészletek egyetlen forinttal sem csökkentek,mert megemelték a kezelési költséget meg mindeféle járulékokat ráterheltek a hitelre.
    arról nem is beszélve,hogy milyen kegyesek a bankok... egy ismerősnek gondja akadt a hitelfizetéssel,de még egyenlőre ki van fizetve,csak a jövő hónaptól lesz fennakadás bizonyos munkahelyi gondok miatt. van rá lehetőség,hogy 6 hónapig csak 10 ezer ft-ot fizessen,de ennyi idő alatt meg is oldódik a helyzet. itt jön a szivatás. ahhoz,hogy igénybe tudja venni ezt a lehetőséget egy hónappal el kell lennie maradva, az kb 50 ezer ft,és ki kell fizetni azonnal az ügyintézési dijat ami kb 40-45 ezer ft.
    ki az aki be meri vállalni,hogy nem fizet ki egy hónapot,hogy aztán elinduljon a lavina. meg honnan szedjen hirtelen 40 ezret?? szóval így is,úgy is szívás a vége.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kollégiumi verekedés - elfogtak két gyanúsítottat

Elfogott és előállított a rendőrség két fiatalkorú gyanúsítottat a nyíregyházi katolikus gimnázium… Tovább olvasom