Délmagyar logó

2017. 05. 01. hétfő - Fülöp, Jakab 5°C | 20°C Még több cikk.

Hétfőn megalakul az LMP parlamenti frakciója

Vasárnap és hétfőn Esztergom-Búbánatvölgyben üléseznek a Lehet Más a Politika (LMP) parlamenti képviselői; hétfőn itt alakul meg hivatalosan az LMP frakciója - mondta el pénteken a párt szóvivője.
Jávor Benedek elmondta: a két napos tanácskozáson megbeszélik, hogy csapatként hogyan tudnak minél jobban együttműködni a parlamentben és egyúttal felkészülnek a rájuk váró feladatokra. Megválasztják a frakcióvezetőt és helyettesét is, de a szóvivő elmondása szerint egyelőre még senkit nem jelöltek ezekre a posztokra.

A frakció hivatalosan hétfőn alakul meg és ekkor osztják el a bizottsági helyeket is. Jávor Benedek hozzátette, egyelőre még nem dőlt pontosan, hány bizottsági elnöki, alelnöki és egyéb pozícióval rendelkezik majd az LMP, de nagyjából látják a kereteket így több forgatókönyvvel készülnek az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalások keddi folytatására.

A szóvivő a helyszínválasztást azzal indokolta, hogy 2007 őszén egy itteni panzióban történtek meg az "első kapavágások", amelyek előbb egy társadalmi kezdeményezés majd az LMP mint párt létrejöttéhez vezettek. Hozzátette, a résztvevők ezt követően is többször találkoztak itt, ezért szimbolikus lépésnek szánják, hogy ezen a helyszínen tartják az első frakcióülést.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ellopták a hévízi óvoda tetőcserepeit

A hévízi önkormányzat városfejlesztési és építésügyi osztálya vezetőjének házánál bukkant rá a… Tovább olvasom