Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Hetvenmilliárd az agráriumra

A magyar agrárium központjává vált átmenetileg Bábolna: megkezdődtek a nemzetközi gazdanapok rendezvényei, megnyílt az egyik legnagyobb hazai mezőgazdasági szakkiállítás.
– A Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok túlnőtte a térség és az ország határait. Kiemelkedik a hasonló seregszemlék sorából, mert a kiállítást gyakorlati bemutatók egészítik ki, vagyis használat közben ismerhetik meg a szakemberek a legújabb technológiákat – mondta a mezőgazdasági szakvásár tegnapi megnyitóján Németh Imre. Az agrárminiszter beszédében a tudáson alapuló mezőgazdaság, az agrárinnováció fontosságát hangsúlyozta. A piacra jutáshoz szükséges garanciarendszer, az élelmiszer-biztonság kapcsán megemlítette, hogy ezzel a kérdéskörrel külön helyettes államtitkárság foglalkozik.
Tájékoztatása alapján az új kormány 60–70 milliárd forintot szán a mezőgazdaság talpra állítására, mert az az egész társadalom érdekeit szolgálja. Az összeg igazságos elosztását – a gazdák adósságterheinek könnyítését, a természeti károk rendezését – a szaktárcánál jelenleg készítik elő.

A legtöbb az erőgép

Székely Csaba, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. felügyelőbizottságának elnöke a rendezők céljáról elmondta, hogy a szakmai információk megszerzésére és a kapcsolatépítésre akartak alkalmat teremteni a negyedszázados múltú rendezvény idei lebonyolításával. A mezőgazdaság teljes vertikumát átfogó tematikában az erőgépek jelentek meg legnagyobb arányban. Többek között a mosonmagyaróvári Kühne Rt., a győri Marclean Kft., a téti Sokoró Kft. és a győri Rekard Produkt Kft. is fontosnak tartotta, hogy bemutatkozzon. A győri Pannon Baromfi Kft. mint a térség legnagyobb baromfi-feldolgozója jelent meg. Lvomszki László kereskedelmi főosztályvezetőtől megtudtuk, főleg pácolt, fűszerezett termékcsaládjukat igyekszik bemutatni, ez a család ugyanis kiérdemelte a Kiváló Magyar Élelmiszer és az Ellenőrzött Baromfi védjegyet. A minőségbiztonság pedig a versenyben maradás miatt lényeges.
A látogatók között is felfedeztünk megyénkbelieket. Várszegi Asztrik főapát azzal indokolta részvételét, hogy a Pannonhalmi Főapátság gazdálkodik: gyógynövényeket termeszt, szőlőt telepít.
A kiállítás szombaton zár és naponta délelőtt tíztől délután hatig tekinthető meg.

Megértenek, de az állásfoglalástól tartózkodnak

Németh Imre az EU és a tagjelöltek agrárminisztereinek tanácskozásáról is beszámolt. Elmondta, az Európai Bizottság és az EU-elnökség képviselői megértést tanúsítanak Magyarországnak a csatlakozási tárgyalások mezőgazdasági fejezetével kapcsolatos szempontjai iránt, a határozott állásfoglalástól azonban tartózkodnak. Szavaiból kiderült: a tagjelöltek közt közös álláspont van kialakulóban a csatlakozó országoknak járó támogatások nagyságrendjét és a bevezetésükre szánt átmeneti időszakot illetően. Egyetértenek abban, hogy az időszaknak nem szabad 2006 utánra nyúlnia, mert ez kétféle agrárpolitikát eredményezne. A mezőgazdasági fejezet nyitott kérdéseivel – a kvótákkal és a bázisidőszakokkal – kapcsolatban úgy vélekedik a miniszter, hogy tárgyalási hiba lenne azokat nem egy csomagban kezelni. Az ugyanis nem járható út, hogy minden, az unió számára fontos dologban megegyezés születik, a magyar szempontból fontos problémákat pedig a tárgyalási folyamat végére hagyják a felek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri dombormű a kassai színházon

Győrben készült az a dombormű, amelyet a kassai Thália Színház stúdiószínházának homlokzatán… Tovább olvasom