Délmagyar logó

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -7°C | 0°C

Hetvennyolc év, ezer beugrás

Egyik őse, a dúsgazdag földbirtokos vadászat közben, magaslesen fagyott meg, némi alkoholmámor közepette; bátyját, Árpádot pedig éppenséggel Rákosi Mátyás szerette volna magántitkárának.
Raksányi Gelért
Nagyapjáról és atyjáról szociális intézményt neveztek el Szigetváron. Ennyi múlt után a Kossuth-díjas színművész, Raksányi Gellért – mint mondja – „négy liter borra hitelesített személy". Színháztörténetünk nagy alakja arról is híres, hogy élete során több beugrása volt, mint amennyi szerepet eredetileg neki szántak...
A Soproni Szalon vendégeként rendhagyó előadóestet tartott Raksányi Gellért, akinek művészi kvalitásait híven jelzi az évtizedek folyamán elnyert Kossuth-díj, a kiváló és érdemes művész elismerés, a Nemzeti Színház örökös tagsága, a Nemzet színésze, és még a Jászai Mari-díj is. Hamarosan napvilágot lát első CD-je. A Széchenyi téri palotában a közönség lelkes vastapssal jutalmazta a színművészt, aki az est folyamán kétszer is hatásszünettel élt. Egyszer gyanúsan hosszúval...
Manapság a tévében

– Mostanság milyen tévéműsorban tudnának elképzelni engem vagy a Zenthe Ferit, Komlós Jucit? Nos, gondolkodjanak csak! Ugye, nagy a csönd! – zengi indulatos, harangszavas orgánumával a népszerű színművész. – Sokan talán nem is veszik észre, avagy nem is akarják meglátni, hová süllyedünk. Még szerencse, hogy sokfelé hívnak, így hetvennyolc évesen is találkozhatom a közönséggel. Sopronban komolyan azt hittem, a szombati előadóestemen leszünk vagy hárman-négyen, ehelyett legalább háromszázan szorongtak a teremben. Sokat dolgozik az ember, sokat, talán túl sokat is. Ilyen korban már nem szabadna.

– Hogy honnan kaptam a Gellért nevet? Vallásos indíttatásról nem beszélhetünk, tehát nem arról a püspökről, akit aztán letaszítottak a később róla elnevezett budai hegy tetejéről. A történet egy bizonyos osztrák földbirtokoshoz nyúlik vissza, aki annak idején letelepedett Zalában, és aki ott sok-sok falut vásárolt. P volt a dédapám. Virtuskedvelő, vérbő emberként ismerték, a korabeli feljegyzések szerint igen szerették a jobbágyai. Nagy vadász hírében állt, míg az egyik vadászat közben pokolian berúgott, s ott fagyott meg a magaslesen. Nagyon szép temetésben részesült. Nos, őutána kaptam a Gellért nevet. A családomban voltak olyan iszákosok is, akikre a mai napig tisztelettel gondolok vissza: picike beosztottnak érezhettem magam mellettük, mert én csak négy liter borra voltam hitelesítve. Mégis, mindennek dacára, mindnyájan sokra vitték. Apai ágon orvosokat, református lelkészeket találunk a családban. Egyikük a balatoni Kopasz-hegyet szétrobbantotta, s zsoltárokat énekelv e a Kopasz-hegyen telepített szőlőt. Hat-hét év múlva parafinnal bélelt vagonokban Bécsbe szállíttatta borait, a vagonra pedig feliratot tűzött: „Ez és ez a magyar nemes nem vizet, hanem bort fakasztott Balaton szikláiból."

– Jómagam Szigetváron születtem, és elmondhatom, nemrég neveztek el nagyapámról és édesapámról szociális gondozási központot. Az intézmény – amelyet annak idején nagyapám alapított – régebben kórházként működött; apám az első világháború után mint ezredorvos leszerelt, majd otthagyta a bécsi egyetemi tanársegédséget is és visszajött Szigetvárra, a szegények orvosának. Később Erdély megannyi városának tiszti főorvosa lett. A második világháború után munkájára a minisztériumban is számítottak, mivel ismerte az ország legtöbb személyi orvosát. Bátyám, Árpád – aki a Parlament légoltalmi parancsnoki tisztét is betöltötte – 1946-ban mint nemzetgyűlési titkár, a pártközi értekezletek előadója volt, s a Parlamentben lakott. Rákosi Mátyás egyszer késő este felhívta telefonon: „Látom, doktor úr, önnél ég a villany. Szeretném, ha informálna a pártközi értekezlet állásáról."

„Kérem, miniszterelnök-helyettes úr." Mikor befejezték a személyes találkozót, s Árpád visszakísérte Rákosit, az egyik szűkebb folyosón a politikus véletlenül belerúgott a felstócolt dobozok egyikébe, s az egész halom rá- zuhant. Bátyám ölbe kapta Rákosit, úgy „mentette" ki a göngyölegek közül. Ekkor mondta Rákosi Mátyás a bátyámnak: „Kérem, doktor úr, legyen a személyi titkárom..." Persze, szó sem lehetett arról, hogy elvállalja ezt, mondván, ő másra esküdött föl. Árpád végül 1947-ben Nyugatra emigrált. S hogy engem mi marasztalt itthon? Egyrészt többől buktam, mint ahány tantárgy volt, a nyelvekkel is hadilábon álltam; másrészt érzelmileg sem tudtam volna kint mihez kezdeni. Alapjában véve pedig úgy láttam, a magyar színészek nemigen boldogok odakünn a nagyvilágban, többen saját maguk vetettek véget életüknek.

– Életemben több beugrásom volt, mint amennyi szerepet eredetileg rám osztottak. Ennek kapcsán azt kérdezi, hogy jó érzés volt nekem az a tudat, rám mindig lehetett számítani? Hát nem. Én mint „biztos pont"? Ugyan... Általában véve a nexusok lényegesen jobban minősítettek, mint a tettek. A színészi pályán pedig a szereposztás a legfontosabb, no meg a gázsi. Ez a két döntő minősítési forma mindig pontosan kimutatta, hogyan is áll az ember.
– S hogy napjainkban milyen feladatok elé nézek? A legnehezebb közülük az, hogy ahová fölkérnek – mert számos helyre hívnak – előadóestre, legyen erőm azt tisztességesen lemondani...
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Múzeumlátogatás ingyen

Összesen 140 állami és önkormányzati múzeum válik ingyenesen látogathatóvá 2004. május 1-jétől,… Tovább olvasom