Délmagyar logó

2018. 02. 25. vasárnap - Géza -8°C | -1°C Még több cikk.

Hetvenöt százalékon a Rákospalotai Szemétégető kapacitása

A budapesti légszennyezettség miatt 25 százalékkal csökkentette a Rákospalotai Szemétégető kapacitását a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF).
A Pákospalotai Szemétégető kapacitását a fővárosi légszennyezettség miatt csökkentették 25 százalékkal: csütörtökön üzemen kívül helyezték a négy kazán egyikét, ezzel pedig eleget tettek a fővárosi önkormányzat csütörtöki kérésének - mondta el Horti Zsófia. A főváros azután kérte meg a szilárd- és olajtüzelésű erőművek üzemeltetőit, hogy negyedével csökkentsék kibocsátásukat, hogy a szálló por koncentrációja két egymást követő napon át meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket a Teleki téren és később a Nagytétényi úton is.

A budapestiektől pedig azt kérték, hogy önkéntesen korlátozzák a kétütemű benzinmotorral és dízelmotorral működő járművek, valamint a szén- és olajtüzelésű fűtőberendezések használatát. Ezen kívül Budapest egész területén tilos a nyílt téri égetés.

Egy légszennyező anyag mennyiségének növekedése először az egészségügyi határértéket, súlyosabb helyzetben a tájékoztatási küszöbértéket, legsúlyosabb esetben pedig a riasztási értéket érheti el, vagy haladhatja meg.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szabadon mozoghat Budapesten Tasnádi Péter

Ezentúl már szabadon járhat-kelhet Budapesten Tasnádi Péter, a bíróság ugyanis a korábbi házi… Tovább olvasom