Délmagyar logó

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 36°C Még több cikk.

Hídfoglalás 2002: májusra napolták el Budaházy tárgyalását

Újabb adatokat kérne az ügyészség a BKV-tól, ezért májusra halasztotta a bíróság hétfőn a 2002-es hídlezárás ügyének tárgyalását. Az Erzsébet hidat 2002. július 4-én, majdnem hat éve zárták le kormányellenes tüntetők, akik a választások után a szavazatok újraszámlálását követelték.
A tüntetők egyik vezetője az azóta több megmozduláson szereplőként és szervezőként is résztvevő Budaházy György volt. Az ügy első tárgyalási napja a múlt héten volt és az eredeti tervek szerint kedden hirdettek volna ítéletet.

Gaudi-Nagy Tamás, Budaházy György védője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy az ügyészség újabb tanúk meghallgatását kérte a bíróságtól. Szeretnének több adatot is kérni a BKV-tól, hogy mennyire akadályozta a közösségi közlekedést az Erzsébet híd lezárása. Még a pénteki tárgyalási napon ugyanis az ügyben tanúként hívott Szirmay Tamás, a BKV vezérigazgató-helyettese azt mondta, hogy a lezárás miatt a BKV működését nem érte jelentősnek mondható zavar.

A tárgyalás tehát májusban folytatódik, a védelem egyébként egy uniós bírósági ítéletre is hivatkozik - mondta el Gaudi-Nagy Tamás. Ausztria az Európai Bíróságon perelt be egy árufuvarozó céget, mert 40 órára lezárták a Brenner-hágót.

Az Európai Bíróság ítéletében kimondta, hogy az alapjogok gyakorlása kapcsán mindenképpen nagyobb toleranciát kell gyakorolnia mindenkinek.

Olvasóink írták

  • 1. mirror 2008. február 18. 22:43
    „a jó munkához idő kell... :)) vagy megvárják 2010-et??”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Játék pisztolyt fogtak Horváth Ágnesre

Garázdaság miatt jelentette fel a rendőrség azt a férfit, aki csütörtökön egy játék pisztolyt fogott… Tovább olvasom