Délmagyar logó

2017. 02. 28. kedd - Elemér 5°C | 17°C Még több cikk.

Hiller szerint a feudalizmus bűze terjed az országban

Hiller István szerint Magyarországon a feudalizmus bűze terjed. A politikus, akit szombaton az MSZP szociáldemokrata platformjának elnökévé választottak, a társulás ülésén kifejtette: az MSZP balközép párt, baloldali demokratikus irányzatok együttműködése kell, hogy legyen.
A platform tisztújító közgyűlésén elmondott beszédében Hiller István kijelentette: a szociáldemokraták ellenfele a "feltámasztott középkor" és az azt feltámasztó Fidesz-kormány, a vármegyék és főispánok világa. Hozzátette: a szociáldemokraták azok szellemi örökösei, akik "egyszer már kimosdatták" Magyarországot a feudalizmus bűzéből, Táncsics Mihályé, Szabó Erviné, Radnóti Miklósé, Kéthly Annáé, Krúdy Gyuláé, Bibó Istváné, József Attiláé és Ady Endréé.

Szólt arról is, tíz hónap elteltével kimondható: Orbán Viktor kormányát 2014-ben le lehet váltani, vagyis téves volt az a félelem, hogy "rendszerépítése" sikeres lesz, és az országot ciklusokon keresztül a Fidesz elnöke által vezetett kabinet fogja irányítani. Leváltásához pedig szerinte az "Orbán-ellenes demokratikus ellenzék" együttműködése szükséges.

Hangsúlyozta ugyanakkor: bár az MSZP-nek nyitottnak kell lennie nem baloldali demokratikus irányzatokra is, nem lehet azok olvasztótégelye; nem baloldali irányzatoknak nincs helyük a szocialista pártban, ugyanakkor keresni kell velük az együttműködést. Arról az elképzelésről, hogy a szocialista pártnak az 1989-es demokraták gyűjtőpártjává kell válnia, úgy vélekedett: 1989 demokratizmusa kevés 2011 új feudalizmusával szemben, a köztársaság mai híveit szükséges összefogni.

Hiller István szerint a szociáldemokrata platform történetében új fejezet kezdődött azzal, hogy a közelmúltban alapító elnöke, Vitányi Iván, valamint vezetésének és tagjainak nagy része átigazolt a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platformba. Társulásuk jelenlegi céljáról azt mondta: nem elfoglalni, hanem befolyásolni, formálni akarják a pártot, konzultációt kezdeményezve az MSZP hét platformja között a 2013-ig követendő politikáról.

Elmondta: felesleges volna takargatni, hogy a szocialista párton belül vita van, amelynek végső célja, hogy az MSZP vonzó és alkalmas legyen arra, hogy az országnak újra nyugatias szemléletű kormánya legyen. Ehhez az MSZP megkerülhetetlen, de önmagában nem elég - mondta, megjegyezve: az ország tele van "gazdátlan" szavazókkal.

Hiller István felszólalása után a társulás ülésén vita kezdődött. Lendvai Ildikó korábbi pártelnök és frakcióvezető ugyancsak arról beszélt: tévedés azt gondolni, hogy mindenkinek helye van az MSZP-ben, aki le akarja váltani az Orbán-kormányt, szerinte így a szocialista párt "kontúrtalanná" válna. Bárándy Gergely a kormánypártok alkotmánytervezetét bírálva kijelentette: a Fidesz-KDNP célja a Horthy-rendszer feltámasztása. Mandur László azt mondta: március 15-én többen tüntettek a médiatörvény ellen, mint ahányan Orbán Viktort hallgatták a Nemzeti Múzeum előtt, ami jelzi, hogy szerveződik az ellenzék, az MSZP-nek azonban sokat kell még tennie azért, hogy ebben vezető szerepe lehessen.

Zárszavában Hiller István aláhúzta: nevetséges, ha egy 15 százalékos párt azt mondja a kétharmados kormánytöbbségnek, hogy "senkik vagytok". De - folytatta - látni kell, hogy egyre többen fejtik ki véleményüket a kormánnyal szemben, ennek azonban ma nem az MSZP motorja. A szocialisták szervezettsége és tapasztalata azonban hosszú távon kamatoztatható - mondta.

A szociáldemokrata társulás Hiller Istvánt egyhangúlag választotta elnökévé. Ügyvivő lett Andóczi-Balogh Zsuzsa, Barabás János, Bárándy Gergely, Burány Sándor, Göndör István, Horváth Csaba, Kaplár János, Kunhalmi Ágnes, Lendvai Ildikó és Steiner Pál.

Olvasóink írták

47 hozzászólás
  • 47. achilleus 2011. április 03. 16:18
    „46. Léni 2011.04.03. 15:24
    Hogy kiket lehet palira venni? Az emlékezetkiesésben, szelektív memóriában szenvedő szocifanokat, Szanyi kapitány olyan hülyének nézett benneteket, hogy elszégyelltem volna magam, és bevettétek!
    Lehet választani elvtársak:

    Ez ugye nem hír, manapság:
    2011-04-01 17:31 - Nem drágul a földgáz - Az egyetemes szolgáltatásban földgázt vételezők számára, a kormány szociális biztonságot erősítő céljainak megfelelően és a Széll Kálmán-tervben megfogalmazottakkal összhangban, 2011. április 1-jétől nem emelkednek a végfelhasználói fogyasztói árak - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

    Erre meg nem emlékeztek:
    Egy évvel korábban: Átlagosan 10,1 százalékkal drágul a földgáz - Emelkedik a földgáz ára április 1-jén, a lakosságot, a kisfogyasztókat és közüzemeket ellátó úgynevezett egyetemes szolgáltatói körben átlagosan 10,1 százalékkal nő a földgáz végfelhasználói ára - közölte a Magyar Energia Hivatal csütörtökön. - http://www.nograd24.hu/dragulafoldgaz

    --- ezért csinálhat belőletek bohócot, Szanyi, Hiller és a többi.”
  • 46. Léni 2011. április 03. 15:24
    „szpirigonzálesz! Eltévesztettél egy fontos dolgot! Éppen a Fidesz hajtott rá a műveletlen,
    félművelt, aluliskolázott tömegre, ezzel nyert választást, de ez lesz a veszte is, mert
    éppen ezeket az embereket sújtja leginkább az "Orbáni megszorításokkal" , az igazságos
    szja törvénnyel, a gyermekek utáni adójóváírási lehetetlenségrőlmár nem is szólok!
    Ilyen a bumeráng!”
  • 45. nemecsekerno_007 2011. április 03. 14:27
    „43. succmorgo 2011.04.03. 13:26

    A kommunizmus mindenütt jelen van, mert elég nagy a "felezési ideje" : )

    Olyan mint a kozmikus háttérsugárzás. Ezért nem lehet tandíj, részben fizetős egészségügy és valódi szolidaritás meg valódi verseny. : (”
  • 44. achilleus 2011. április 03. 14:10
    „43. succmorgo 2011.04.03. 13:26
    " Miért nem 25-30 éve voltatok ekkora nagy antikommunisták?"

    ---- a kérdés pontosan az, hogy miért nem 25-30 éve voltak ilyen nagy szociáldemokraták a fenn platformozó szocialista urak? Csak mert nem tudok róla, hogy ugyanők Kéthly Anna, Bibó István nevével az ajkukon rohangásztak volna a párttaggyűlésekre. Sokkal inkább valószínű, hogy Marosán György "A bizalmi" című könyve alapján fáradoztak a párttól független, demokratikus szakszervezeti mozgalom fellendítésén.”
  • 43. succmorgo 2011. április 03. 13:26
    „Mit hőbörögtök? Turulvéres kumiszt ittatok?
    Ami a kommunistázást illeti, nézzetek már szét a "népnemzeti" oldalon. Csak néhány név a teljesség igénye nélkül:Pozsgay,Szűrös(most nagy fityisz fanok) Kerényi, Fónagy, Matolcsy, Martonyi, Stumpf MSZMP, Orbán, Kövér, Deutsch, Varga KISZ tagok voltak rendszerváltás előtt. Miért nem 25-30 éve voltatok ekkora nagy antikommunisták?”
  • 42. N.P. 2011. április 03. 13:25
    „igazságkereső 2011.04.03. 13:00

    A Házszabály 1. sz. melléklete tartalmazza a képviselői eskü szövegét. Nem az Alkotmányra, hanem a Magyar Köztársaságra és az összes törvény, köztük az Alkotmány betartására esküsznek föl.
    ""Én ........................................, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének képviselője esküszöm, hogy képviselői tisztségem ellátása során hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű leszek; az Alkotmányt és a jogszabályokat megtartom, a tudomásomra jutott titkot megőrzöm; munkám során választóim akaratához és megbízatásomhoz híven, lelkiismeretesen járok el, és minden igyekezetemmel azon leszek, hogy a Magyar Köztársaság fejlődését előmozdítsam, népének boldogulását elősegítsem."”
  • 41. nemecsekerno_007 2011. április 03. 13:16
    „nofene. hát már elég régóta érződik a feudalizmus szaga : )

    csodálkozok, hogy csak most tűnik fel : )”
  • 40. igazságkereső 2011. április 03. 13:00
    „Azok a parlamentben levő pártok és az azokat képviselő országgyűlési képviselők, akik a nagy többség által elfogadott Alkotmány-ra nem tesznek esküt, önmagukat zárják ki a további képviselet jogából.Azaz: ha valóban nem tesznek esküt,akkor onnan szépen ki lehet ballagni és eltűnni nekik a francba!Hogy a választóik előtt miként számolnak el, az legyen az ő lelkiismereti kérdésük, de nincs helyük onnantól kezdve Magyarország Parlamentjében! Ezzel remélem tisztába lesz az Országgyűlés főtitkára is, és élni fog intézkedési jogával ami az esküt nem tett parlamenti frakció kitessékelését illeti!Ideje most már rendet tenni a "garázdálkodó" de a parlamenti semmittevésből jól megélő,emberek tíz-és százezreinek életét megrontó,tönkretevő szájkaratésok,sikolyszimfóniások között!!”
  • 39. LukSzusz 2011. április 03. 12:19
    „Ez az MSZP még szemetebb mint a volt MSZMP.
    Lendvai a választásokkal bejuttatta az összes főszemetet listáról a parlamentbe,így most ezek <moderálva> mentelmi jog mögé bújva szabadon garázdálkodhatnak.
    Ha a szavazókra lett volna bízva ,egysem került volna be,de a börtönt sem kerülték volna el.

    Bánhatjuk hogy nem a JOBBIK került kormányra,mert azok biztos tisztába tették volna ezeket <moderálva>.
    a FIDESZ kesztyűs kézzel bánik Mesterházyékkal,de meddig lehet bűntelenül ócsárolni magyarországot a bukott kommcsiknak??”
  • 38. achilleus 2011. április 03. 12:00
    „Krúdy természetesen.”
  • 37. achilleus 2011. április 03. 11:58
    „Kéthly vagy Marosán?

    A "bírálhatatlan" utat mutat:
    1978) ...... "Immár majd százötven esztendeje itt helyezkedik a választás: Kierkegaard vagy Marx; vagy-vagy". Heller, Kierkegaard Vagy-vagy című könyvéhez 1978-ban írt előszavában a polgári társadalmak válságáról ír, aminek fókuszában az elidegenedés feszül. Szerinte a liberális-polgári demokráciák ideje lejárt, és csak két történelmi választás maradt. Ő Marxot követi.
    1994) ...... Az 1994-es kiadásban viszont már így szól (ugyanennek a könyvnek, ugyanazon előszavának végét írja csak át): "Én már vagy húsz esztendeje lemondtam némi rezignációval a nagy elbeszélésről, és ezzel (Marx után) Kierkegaard-t választottam"

    ---- Hiller pajtiék most éppen - szavakban - Kéthly Annát, Bibót, Krúdit, 78-ban még Marosánt, Biszkut, Kádárt, 2004 júliusában Kiss Pétert, 2004 augusztusában Gyurcsányt, sziklaszilárd jellemek, szebben mondva, dialektika, dialektika.”
  • 36. DMagóg 2011. április 03. 11:57
    „Kedves 32. frakk 2011.04.03. 11:25!

    Ha akarnám, akkor sem tudnám vitatni ezt a véleményedet.”
  • 35. achilleus 2011. április 03. 11:48
    „"feltámasztott középkor" és az azt feltámasztó Fidesz-kormány, a vármegyék és főispánok világa."

    A kúriák valahogy kimaradtak.... Nehogy a "buta népnek" erről az ugorjon be, hogy a Gyurcsány-kormány meg a "kúriák" pártja volt?”
  • 34. achilleus 2011. április 03. 11:41
    „Szoci-ÁL-demokrata Platform ...
    Van másmilyen is az MSZP-ben?

    Tessék tehát a fentieknek megfelelően értelmezni az ilyen, mszp-s szájból jövő mondatokat:
    "A szociáldemokrata társulás Hiller Istvánt egyhangúlag választotta elnökévé."
    - értsd: A szoci áldemokrata társulás ... a többi stimmel
    (Lehetséges, hogy ők is így gondolják, csak ez a "buta nép" nem képes értelmezni a figyelmeztetést, az őszödi produkciót is hányszor el kellett magyarázni nekik.”
  • 33. frakk 2011. április 03. 11:30
    „Hiller téved ha szerinte ez Feudalizmus. Az ilyen tanárok nem kellenek a pedagógus társadalomba sem.
    Ez mély magyar korrupciónak nevezhető inkább, csak ő nem látja mert a pártja a fő haszonélvezője.”
  • 32. frakk 2011. április 03. 11:25
    „Egy alapjaiban korrupt rendszerben élünk. Ki lehet mindig ragadni eseményeket , pártokat személyeket, de ez nem a gyökeres változás iránti vágy. Ez csak a beszéd, a "demokrácia". A hatalmi elit továbbra is megpróbálja húzni az időt, fenntartani a régi beidegződéseket, mert mindenhol még a régiek vannak irányító, döntéshozó helyzetben.
    Az átlagember is meg van vezetve , de a szegények végképp. Cél a függőség fenntartása. Hitelekkel , rezsidíjakkal, alacsony fizetésekkel. Úgynevezett fizetett rabszolgaságban élünk. Rabszolgák vagyunk, és éppen annyit adnak , hogy életben maradj, mert dolgoznod kell a számukra. Ha felveszed a hitelt , ráfázol. Ha városban laksz és nem tudod magad függetleníteni a közszolgáltatóktól szintén átvágnak. Ha megmozdulsz lehúznak bármivel, mert adók formájában többszörösen veszik el tőled a megtakarításaidat.
    Mit tudsz ellenük csinálni?? Gyakorlatilag semmit, mert fizetett rabszolga vagy
    Vigyáznak rád, amig tudsz dolgozni. Ha nyugdíjas korba élsz megváltoznak a szereposztások.
    Addig meg szavazhatsz pártokra, teljesen majdnem mindegy melyikre. Miért is mindegy majdnem? Mert max 4-8 12 éves periódusban váltják egymást. A háttérben már ugyanazok a haszonélvezők”
  • 31. N.P. 2011. április 03. 10:51
    „rambla 2011.04.03. 06:35

    Ezzel az idézettel egy bajom van: bármiféle ideológia feltétlen híveire igaz, a kereszténységtől a nácizmusig.”
  • 30. DMagóg 2011. április 03. 10:26
    „Én csak azt látom, hogy ,,képviselőink" a több mint húsz év alatt bármit képesek voltak beáldozni a hatalom megtartásáért, illetve annak megszerzéséért, kerül, amibe kerül alapon. Lehet, hogy vak és szenilis vagyok, de nem látok különbséget, az egyik rosszabb, mint a másik! Persze, ízlés és szimpátia szerint lehet hinni valamelyiknek. Különbség? Semmi!”
  • 29. Csecs 2011. április 03. 10:19
    „Hát nem tudom... A feudalizmusban csúnya háború kellett végigseperjen az éhínséghez. Hillerhaver szellemi felmenői ezt 45+20 év békével biztosították számunkra. A sötétbőrű hűbéreseik által még a sokéves háborút is lassan...”
  • 28. szandokán 2011. április 03. 10:14
    „Elősszőr is logopédushoz kéne mennie hogy lehessen érteni mit miond,azután esetleg véleményt nyilvánithat.”
47 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Záhonynál 9 órát várakoznak a kamionok

Kilenc órát kényszerülnek vesztegelni az Ukrajnába tartó kamionok a záhony-csapi határátkelőhelyen… Tovább olvasom