Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 25°C Még több cikk.

Hiller: új érvek szólnak a tandíjmentesség vizsgálata mellett

A volt oktatási miniszter szerint három érv szólt amellett, hogy szakértőik megvizsgálják a tandíjmentesség lehetőségét.
Új érvek szólnak amellett, hogy az MSZP megvizsgálja a tandíjmentes felsőoktatás lehetőségét - mondta Hiller István volt oktatási miniszter pénteken.

Az MTI azután kérdezte a szocialista politikust, hogy Mesterházy Attila pártelnök előző nap bejelentette: az MSZP hatástanulmányt készít a tandíjmentes felsőoktatási rendszer lehetőségének vizsgálatára, a koncepció elkészítésével pedig Hiller Istvánt bízta meg.

Az MSZP novemberben mutatta be oktatáspolitikai programját. Ebben azt javasolják, hogy a sikeresen felvételizőknek legyen ingyenes felsőoktatási tanulmányaik első éve, míg ezután tanulmányi eredményüktől és szociális helyzetüktől tennék függővé, hogy kapnak-e ösztöndíjat, illetve hogy kell-e tandíjat fizetniük.

Hiller István elmondta: három érv szólt amellett, hogy szakértőik megvizsgálják a tandíjmentesség lehetőségét.

Az első - magyarázta -, hogy a kormánynak az önfenntartó felsőoktatásról szóló koncepciója a múlt év végére megbukott, új stratégia helyett pedig csak egy tanévre szóló részmegállapodást kötött a kabinet, vagyis szerinte a felsőoktatás jövője bizonytalan.

A másik oknak azt nevezte, hogy a legújabb adatok szerint már félmillió magyar dolgozik külföldön, a fiatalok növekvő elvándorlásában pedig az eredeti céljával ellentétes hatást elérő hallgatói szerződések mellett a felsőoktatási képzések költsége is közrejátszik.

Végül - folytatta Hiller István - az elmúlt hónapok tanulsága, hogy ahol a válság miatt változtattak a felsőoktatás-politikán, mindenhol bővítették a hozzáférhetőséget. Példaként hozta, hogy Bajorországban eltörlik a tandíjat, miután az ellenzéki pártok és civil mozgalmak a szükségesnél jóval több aláírást gyűjtöttek össze erről szóló népszavazási kezdeményezésükhöz, válaszul pedig Horst Seefoher kormányfő bejelentette, vagy a nép vagy a tartományi gyűlés döntése révén, de biztosan megszűnik a fizetési kötelezettség a felsőoktatásban.

Hiller István hozzátette: a 16 német tartomány közül így már csak Alsó-Szászországban kell tandíjat fizetni, de ott sem sokáig, mivel a januári választáson győztes szociáldemokraták és zöldek annak eltörlését ígérték.

A szocialista politikus - aki a fejlesztési részhozzájárulás 2008-as bevezetésekor is oktatási miniszter volt - azt mondta, a hatástanulmány eredményéről elkészülte után tájékoztatják a nyilvánosságot.

Olvasóink írták

  • 1. Mozimasiniszta 2013. február 08. 22:09
    „vót rá nyócévük...Miért nem tették akkor... hova lopták el ai IMF-hitelt , amit most is nyögünk ?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ismét torlódnak a kamionok Záhonynál

A torlódás oka a nagy forgalom. A személyforgalomban nincs fennakadás. Tovább olvasom