Délmagyar logó

2018. 10. 20. szombat - Vendel 10°C | 20°C Még több cikk.

Hirado.hu: Soroshoz köthető személyek is vannak Karácsony árnyékkormányában

Számos olyan tagja van Karácsony Gergely árnyékkormányának, aki kötődik a Soros György-féle szervezetekhez - erről beszélt több elemző azok után, hogy az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje nyilvánosságra hozta a névsort.
A hirado.hu összeállításából kiderült, az egészségügyi miniszteri posztot az a Komáromi Zoltán kapná, aki a Gyurcsány-kormány idején, háziorvosként az egyik legismertebb támogatója volt a kötelező vizitdíjnak.

„Olyan embereket fogok bemutatni, akik a közigazgatásban, a saját szakmájukban vagy a civil szervezeti világban dolgozva pontosan tudják, hogy mit kéne azon az adott területen megváltoztatni" – mondta Karácsony Gergely. Pártoktól való függetlenség, világos értékrend, és szakértelem – így határozta meg Karácsony Gergely azokat a szempontokat, amelyek alapján kiválasztotta árnyékkormányának tagjait.

Komáromi Zoltán, Karácsony Gergely elképzelései szerint, egészségügyi miniszter lenne. Komáromi egyébként a szocialista kormányzás idején bevezetett vízit díj egyik legnagyobb támogatója volt. Többször hangoztatta, hogy a vizitdíj kizárólag a pénzről szól.

2018. januárig az Együtt szakpolitikusa volt, méghozzá azé a párté, amelynek egyik háttérintézményét, a Haza és Haladás Egyesületet Soros György is támogatta.

Az oktatási minisztériumot Karácsony Gergely Daróczi Gábornak szánná. Daróczi Gábor korábban programvezetője volt a Magyar Soros Alapítványnak, később pedig a Soros György támogatását élvező Romaversitas Alapítványt vezette.

Az árnyékkormány tagja Hegyesiné Orsós Éva, aki szintén az egyik Soros alapítvány vezetőségében dolgozott. A bevándorláspárti Mellár Tamás is a kormány tagja lenne, aki korábban kiállt a kötelező betelepítési kvóták mellett. Szerinte „Európának meg kell tanulni együtt élni a migránsokkal és hasznot húzni a bevándorlásból".

Az M1 feltette a kérdést az MPSZ-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjének, hogy egyet ért-e Mellár Tamás kijelentésével. Erre Karácsony Gergely azt válaszolta: „Mellár Tamás kiváló pénzügyminiszter lesz, és a bevándorlás politikáját másra fogom bízni".

Az árnyékkabinet tagja még a Mellár Tamással hasonló nézeteket valló, szintén kvótapárti Andor László, valamint Wittinghof Tamás is, aki Budaörs polgármestereként korábban szintén kiállt a kvóták és Soros György szervezetei mellett.

Karácsony Gergely Ámon Adának is adna minisztériumot. Ő annak az Energiaklubnak az elnöke, amelyiket mintegy 40 millió forinttal támogattak a Soros alapítványok.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyarország az osztrák és az olasz kormány szövetségét keresi a menekültpolitikában

Magyarország az osztrák és az olasz kormány szövetségét keresi a menekültpolitikában
Ez nem Európa nyugati része ellen irányul, hanem a migráció ellen - mondta Szijjártó Péter. Tovább olvasom