Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 7°C Még több cikk.

Hirtelen csecsemőhalál – agykárosodás miatt

A hirtelen bölcsőhalál veleszületett agyi károsodás következménye lehet – utalt amerikai kutatási eredményekre a New York Times egészségügyi melléklete.
A minden látható ok nélkül álmukban életüket vesztő kisbabáknál gyakran fedezhető fel finom, alig látható eltérés agyuk azon területén, amely a légzést, a szívműködést szabályozza – foglalható össze az Amerikai Orvosszövetség szakmai lapjában nemrégiben megjelent szakértői értékelés.

Az átlagos agyra jellemző fizikai struktúrától való eltérés olykor végzetes következményéről szóló tanulmány először szolgáltat tudományos bizonyítékot és egyben magyarázatot arra, hogy ez az esetleg genetikai eredetű elváltozás hibáztatható a – minden szülő rémálmát jelentő – váratlan csecsemőhalál (angol nyelvű rövidítése: SID) előfordulásáért.

Évente több mint kétezer kisbaba – minden tízezer újszülöttből mintegy hét – hal meg alvás közben, élete első hónapjaiban az Egyesült Államokban. Mindeddig csak találgatták a tudósok, mi lehet ennek oka. A legtöbb haláleset hason alvó fiúbabáknál fordult elő, főleg amikor puha matracra fektették őket, illetve amikor valaki mással aludtak egy ágyban.

A megfigyelés nyomán indított országos kampány során annak fontosságát hangsúlyozták a szakemberek, hogy kemény matracon és háton, ráadásul lehetőleg egyedül kell altatni a babákat. Az adatok szerint eredményes volt a meggyőzés, mert az utóbbi időben csökkent az ilyen esetek száma. A bostoni gyermekkórház orvosai által vezetett kutatócsoport – 1997 és 2005 között – 31 SID-ben meghalt csecsemő agyszövetét hasonlította össze tíz más ok miatt meghalt kisbaba szövetmintájával. Az agytörzsnek a medulla nevű részére, a légzést, az alvás-ébrenlét ciklusát és más életfunkciók szabályozását végző részére koncentráltak. Megfigyeléseik szerint a medulla területén található sejtek a SID-es babák agyában lényegesen kevésbé voltak érzékenyek a szerotoninra, mint a többi csecsemő agyában. Az adott terület felel azért, hogy automatikusan felébredjen az ember, ha légzése során túl kevés oxigént vesz fel.

E defektusok a hímnemű csecsemők agyában feltűnően jobban megfigyelhetők, ez lehet a magyarázata, hogy kisfiúk körében gyakoribb a SID előfordulása. A korábbi tanulmányok is utaltak az említett eltérésekre, de az új kutatás most pontosabban helyhez kötötte ezeket. Az adott abnormalitás méhen belül, a terhesség azon szakaszában alakulhat ki, amikor az agytörzs kifejlődése zajlik – vélte dr. Hannah Kinney, a tanulmány egyik szerzője.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újfajta drog okozhatja a német euró-bankjegyek szétesését

A német rendőrség szerint egy újfajta kábítószer, illetve az azzal élők okozzák a németországi… Tovább olvasom