Délmagyar logó

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 36°C Még több cikk.

Hitelcsapda és csődhelyzet

A levéli mezőgazdasági szövetkezet hivatalosan két hete felszámolás alatt van. Az okok kapcsán a településen több tízmilliós tartozást és személyi konfliktusokat is emlegetnek, a szövetkezet elnöke azonban még reménykedik.

Hat év, 23 szövetkezet

Az elmúlt hat évben 23 szövetkezetet számoltak fel a megyében. Erre a sorsra jut most a levéli Mezőgazdasági Kereskedő és Szolgáltató Szövetkezet is. A többek között növénytermesztéssel, állattenyésztéssel és kertészettel foglalkozó szövetkezetnek állítólag már tavaly is több tízmillió forintos tartozása volt, mely ebben az évben növekedett. Információink szerint június tizedike óta a budapesti székhelyű Csabaholding Kft. végzi a mostani felszámolási eljárást.

A felszámolóbiztossá kinevezett Horváth Attilát szerettük volna megkérdezni az ügyben, ám ő megkeresésünkre nem válaszolt. Közben kiderült, hogy nemcsak ez a szövetkezet, hanem a vele azonos címen bejegyzett, növénytermesztéssel foglalkozó Levéli Magtisztító Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. is bajba került: jelenleg végelszámolás alatt van – legalábbis ez derül ki a Nyilvános Cégadatok Bizonyítványából.

Eladósodás miatt

Levélen két szövetkezet is működik egymás szomszédságában. A Mezőgazdasági Kereskedő és Szolgáltatót ezen a néven 1994 áprilisában jegyezték be. A Kisalföld úgy tudja: a szövetkezet inkább tejelő szarvasmarhákkal foglalkozik, földterülete kevés van, azokat is bérli. A rendszerváltás után a korábbi termelőszövetkezeti dolgozókat vették át s foglalkoztatták. Tíz év elteltével most felszámolóbiztos foglalkozik az üggyel: az eladósodott szövetkezet megmaradt értékeit hamarosan eladhatják. Kiss Józsefné, a megyei Teszöv munkatársa lapunknak elmondta: a felszámolás alatt lévő szövetkezet nem tartozik tagjaik sorába, így a csődhelyzet miértjeire sem tudott magyarázatot adni.

Széles Iván csak néhány hónapja vette át a település falugazdászi szerepét, így a szövetkezet gondjairól és felszámolásáról is lapunktól hallott először. Rosenberger András levéli polgármester tudott a felszámolásról, azonban ő is csak annyit mondott: úg y tudja, a szövetkezet eladósodása vezetett a felszámoláshoz.

Átütemezték volna

A Kisalföld információi szerint a csaknem egy tucat dolgozót foglalkoztató szövetkezet elnöke korábban megegyezett a hitelezőkkel az adósság kiegyenlítésének átütemezéséről, ám egy késve beérkezett dokumentum miatt mégis megindították ellenük a felszámolási eljárást. Egyébként a szövetkezet két vezetője között már korábban megromlott a kapcsolat, ám nem ez vezetett a csődhelyzethez: annyi bizonyos, hogy megmaradt értékeit hamarosan elárverezhetik. Az ügyben megkerestük a szövetkezet elnökét is, aki a csődhelyzet okairól nem kívánt nyilatkozni: annyit mondott mindössze, hogy még reménykedik, s augusztusig szeretné elrendezni ezt az ügyet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Írja meg!

Közérdekű híre vagy jó ötlete, szabadidős programajánlata van? Rangos versenyt, vetélkedőt nyert… Tovább olvasom