Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Hitvallás - A katarzisról

Emberien szólni az emberiről. Ez a hitvallás, mely a személyes sorsot vezérlő elvek tételes, tömör megfogalmazása. Székhelyi József, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója (képünkön) hitvallásának megismerése segíthet, hogy a hétvégi szieszta idején testünk utolérje lelkünket, hogy értelmet nyerjenek a hétköznapok.
„Mi, művészek, vagy művészfélék különböző színlelt szerződésekkel munkaviszonyban állunk a Teremtővel. Errre a fergetegesen bonyolult és kusza ’izére’, amit színháznak nevezünk, mi rátesszük az egész életünket. S ez a folyton teremteni, alkotni akaró ember képes arra, hogy – a színész szakma specifikumaként – többféle életet élhesen meg. Ha különböző szakmák különböző jeleseit megkérdezi, akkor nyilvánvaló, hogy a legjobb professzor, a legjobb mérnök, a legjobb jogász, orvos, lakatos, és a legsikeresebb óvó néni fog nagy szeretettel beszélni arról az egy mesterségről, ami az övé.

Itt meg? ’Kint is vagyok – bent is vagyok’ és ’én is vagyok – mégsem én vagyok’ életet élünk, ezért megadatik nekünk, hogy nagyszerű orvosok, mérnökök, lakatosok, asztalosok lehessünk. Hiszen e ’furcsa izében’, amit jobb híján színháznak hívunk, mi több életet élhetünk meg. A Teremtő nagyon bőkezű: sokfélék vagyunk, sokfélék lehetünk. Ebben a sokféleségben talán egy közös van: a mindenre elszánt hit, amivel ezt az ’izét’ csináljuk nap mint nap, reggeltől estig és estétől reggelig. S ebben a sokféleképpen leélt-meghalt életünkben ez a gyönyörűség – független attól, hogy mondjuk színházi világnap van, vagy sem, mert – nem mellesleg – nekünk mindennap ’színházi világnap’.

A színész a szerepét, a rendező a darabot, a színidirektor a színházat játssza. Mikor színész lehetek, akkor azzal a szereppel foglalkozhatom, aki éppen vagyok. Ha rendező vagyok, akkor a tapétától kezdve a széklábon át a gyufaszálig, illetve az alkotótársaim – a kellékes, a bútoros, a világosító, a hangmester, az ügyelő – benne vannak ebben a közös játékban, s mindenhol ott kell, hogy legyek. A színidirektor pedig tamtamol egy rossz, a magyar kulturális, s ezen belül a színházi életet sújtó tükörfordítás, a nonprofit szó végzetes félreértése miatt. Mert egy rosszul gondolkodó ember úgy fordította a nonprofitot, hogy nincs benne haszon. Holott a nonprofitba fordítot minden fillér oltári haszonnal fog megtérülni a reálszférában.

Ugyanis ha színielőadás forrólelkű nézője elhagyja az előadás végén, s benne dübörög a katartikus élmény, akkor másnap a reálszférában boldogabban és gazdagabban teszi a dolgát, vagyis kevesebb lesz a baki és a K. O.; sokkal több a rendkívüli egyéni teljesítmény; az a néző jobb anyuka, jobb főnök lesz, jobban fog operálni, jobb házak jutnak az eszébe, jobban tervezi meg a feladatát, jobban fog esztergálni. Ez a láthatatlannak tűnő, de végül is látható eredménye, az igazi spiritusza ennek a szakmának. Az a legnagyobb adománya a mesterségünknek, hogy miközben egy kvázi szakrális összezártságban, egy kvázi szertartásban egy közösséggé formálódik játszó és befogadó, de a héttől fél tízig tartó élményen túl olyan extra juttatásban is részesül, amely – nem egy esetben – évekre, évtizedekre meghatározza az embert. Ez a katarzis."
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ibolya alulról

Történt pedig, hogy néhány napja Oláh Ibolya volt a közszolgálati tévé reggeli napkelésének… Tovább olvasom