Délmagyar logó

2017. 04. 28. péntek - Valéria 14°C | 23°C Még több cikk.

HNKC: második tornasiker

A hét végén a felkészülési időszak második tornagyőzelmét aratta a Liss-HNKC élvonalbeli női kézilabdacsapata. A németországi diadal után a vásárhelyi serleget otthon tartották Jenőfiék. A közönség együtt ünnepelt a csapattal.
A védők szendvicsében két vásárhelyi, Gaál (balról) és Sztupakova Fotó: Tésik Attila
A vásárhelyi nemzetközi női kézilabdatorna második napja rögtön egy méretes meglepetéssel kezdődött. Az utolsó csoportmeccsen a román Déva a legutóbbi bajnokság 4. helyén végzett – és mindenki által a döntőbe várt – Váci NK-t 31–25-re megverte. Így a DVSC került a fináléba, ahol a hajdúságiakra a Liss-HNKC várt. Az „aranykrónika" előtt azonban emlékezzünk meg a másik két helyosztóról. Az 5. helyet a Déva szerezte meg miután 28–19-re verte az ukrán Hersont, míg a virtuális bronz a Vácnak jutott, amely feledtetve a délelőtti kisiklást, 40–22-re nyert a Pécs ellen.

A döntő már a bajnoki meccsek hangulatát idézte a hódtóiban, a mintegy ötszázfőnyi drukkerhad lelkesen biztatta kedvenceit. A Liss-HNKC a Plosinszkaja – Sztupakova, Jókai, Wolf, Gaál, Jenőfi, Bacsa hetessel kezdett, később, illetve folyamatosan pályára lépett még Szabó K. (kapus), Asztalos, Nyikolajenko, Kósa, Nikolics-Kalanovics, Sipos és Kocsis. Az első két gólt a vendégek szerezték, de a hazaiak pillanatok alatt egyenlítettek, majd Jenőfi révén a vezetést is átvették, 3–2. Ezt követően felváltva estek a találatok, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett egy-két góllal. A félidő közepe táján nagy volt a kapkodás, a rohanás, ezért Pánczél Barabás, a Vásárhely vezetőedzője időkéréssel igyekezett rendezni a sorokat, de közönségtől is érkezett a jó tanács: „Bátrabban, nyugodtabban játszatok!". A két kapus, Plosinszkaja és Vorozscova jó teljesítményt nyújtott. A szünetre a DVSC vonulhatott minimális (8–9) előnnyel.

Fordulás után Wolf zsinórban szerzett három góljának köszönhetően ismét átvették a vezetést a kék-sárgák, 13–12. Szabó Kriszta ziccereket és hetest fogott, zúgott a taps és a „Vásárhely, Vásárhely!". A meccs legszebb jelenetét az 51. percben láthattuk: Nyikolajenko hihetetlen módon varázsolta (a kispadon Gaál is mondta neki, hogy csak kapkodta a fejét, nem találta a játékszert...) a beállóba befutó Sztupakova kezébe a labdát, aki nem hibázott. Kocsis szélső gólja már azt jelentette, hogy a Liss-HNKC a tornagyőztes, de a Loki még „zakatolt" egyet, 20–19.

– Akadtak eddig gyengébb és jobb meccseink – vélekedett Pánczél Barabás –, a döntőt, a hibák ellenére az utóbbiak közé sorolom. Az akarásra, a küzdelemre nem lehetett panasz, a torna jól szolgálta a felkészülésünket.

Eredmények, az utolsó csoportmeccs: Déva (román)–Váci NK 31–25 (15–11), helyosztók, az 5. helyért: Herson (ukrán)–Déva 19–28 (10–15), a 3. helyért: PEAC Pécs–Váci NK 22–40 (12–20), a döntőben: Liss-HNKC–Debrceni VSC 20–19 (8–9), gólszerzők: Jenőfi 6, Wolf 4, Gaál 3, Jókai, Sztupakova 2–2, Nikolics-Kalanovics 1 (1), Nyikolajenko, Kocsis 1–1, ill. Borók 7 (1), Latakaite, Szűcs 3–3, Kereki, Ariton 2–2, Orbán 2 (1).

A nemzetközi torna végeredménye: 1. Liss-HNKC, 2. Debreceni VSC, 3. Váci NK, 4. PEAC Pécs, 5. Déva (román), 6. Herson (ukrán). Különdíjasok, gólkirálynő: Mátyás Auguszta (Váci NK) 29 találattal, legjobb kapus: Tetjana Vorozscova (Debreceni VSC), legjobb mezőnyjátékos: Jenőfi Katalin (Liss-HNKC), legtecnikásabb játékos: Wolf Alexandra (Liss-HNKC), a legeredményesebb hazai játékos: Jenőfi Katalin.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gázos gázszállítások

A propán-bután- (PB-) gáz forgalmazók és a viszonteladó kiskereskedők közötti kizárólagos szállítási… Tovább olvasom